Kétség - [BEFEJEZETT]

XXIX. Fejezet

Thomas

Még nem nyitottam ki a szemem, mégis átjárt az az álom, amit mindennél jobban szerettem. Az, amikor valami eszméletlen jó történt veled, de te csak később döbbensz rá, hogy mennyire. 

A tegnap este olyan varázslatos volt, hogy el sem hiszem, hogy megtörtént. Melindával lenni nem puszta szex vagy dugás volt, hanem igazi szeretkezés,- akkor éreztem magam teljesnek. Eggyé váltunk, ráadásul óvszer nélkül. Azt mondta, nem lesz baj. És én készen állok bármire. 

Reggelről nem vagyok a toppon. Ezáltal, először fel sem fogtam, hogy túl hideg mellettem az ágy. Nyújtózkodtam párat, de még mindig csak a levegőt markolásztam. A halvány reggeli napfény már kezdett beszűrődni a sötétítő függönyömön, tehát valahol hajnali öt felé lehet az idő. 

Ahogy jobban belegondoltam lehet, hogy csak mosdóba ment. Vagy a konyhában iszik egy pohár vizet. Nagyanyámék csak fél hétkor szoktak felkelni… 

Hirtelen kipattantam az ágyból és villámgyorsan végigrobogtam a szobán az ajtóig. Nem zavart a hideg padló vagy, hogy rohadt hangos vagyok, csak hogy elérjem a hálót. Nem is tudtam másra koncentrálni. 

A szobámból kiérve balra vettem az irányt és a nagy sietségben levertem egy fényképet a folyosó faláról. Az zajosan a linóleumra esett és eltört. Nem foglalkoztam vele. A hálószobánál lefékeztem és csúsztam volna tovább, ha nem kapaszkodom meg az ajtókeretben. A félelem és az adleralin úgy járt át, hogy alig kaptam levegőt. Tegnap bele sem gondoltam, hogy attól, hogy engem nem bántott, a nagyszüleimet még megölheti. Nem lett volna szabad ide hoznom őt. Valami egyéjszakás hotelt kellett volna bérelnem. Én faszfej! 

Mi van ha… NEM, abba még csak bele sem gondolok! 

Félve kinyitottam a szüleim ajtaját, már felkészültem a legrosszabbra. Hogy Melinda véresen áll az ágyuk felett és vigyorogva nézi, ahogyan meghalnak és én nem tehetek ez ellen semmit. 

Megkönnyebbülésemre nem ez történt. Az ősök az ágyból néztek és biztos azon gondolkodtak, hogy az unokájukba mi a fasz ütött? Nagyapám kérdőn és zavarodottan felült és csak most jutott eszembe, hogy egy szál alsógatyában állok. De csak az számít, hogy életben vannak és fogalmuk sincs, hogy miért viselkedek úgy, mint egy bolond. Már éppen megszólaltak volna, de én csak intettem egyet. Szó nélkül kihátráltam, mintha mi sem történt volna és halkan becsuktam az ajtót. A kilincset fogva, még hallottam, ahogyan zavartan pusmognak, de már nem ezen agyaltam. Ha itt nem ölt meg senkit, akkor csak az a kérdés; hogy hol lehet?