Shawn vampire

31. rész

| Shawn szemszöge|
– Te Damon Salvatore leszármazottja vagy? – kérdeztem még mindig ledöbbenve. Már évek óta semmit nem hallottunk rólunk, azt hittük elnyelte őket a föld. Damont is utoljára 11 éves koromban láttam.
– Damon unokája  vagyok, igazából ők küldtek ide, hogy segítsek neked. – bólogatott, majd intett, hogy kövessem. Kinyílt az ajtó, mire halkan lelapulva közvetlen a fal mellett óvatosan mentem fel a lépcsőn.  Most tudtam csak igazán szemügyre venni a helyet. Egy régi, lepukkant bár pincéjében voltam, kitudja hány napig. A hely inkább egy romkocsmához volt hasonló, sötét zöld falakkal. Victort pillantottam meg, aki magánkívül táncolt sok kis szajha között. Minek örülnek ennyire? Eric mintha olvasott volna a gondolataimban hátra fordult.
– Azt ünneplik, hogy holnap mindnyájan elözönlik Torontót és lecsapnak Carolinera. – húzta el a száját, mire idegesen a hajamba túrtam.
– A rohadt életbe! Mihamarabb Torontóba kéne legyünk. – sziszegtem. Toronto az én városom, és Carolinenak nem eshet baja.
– Feltöltöttem a telefonod, majd mikor kiértünk próbáld felhívni őket. – adta a kezembe a telefont, majd megindultunk egy hátsó kijárat fele.
Kiérve azonnal levegő áramlott a tüdőmbe. Pár pillanatig csak álltam széttárt karokkal, majd előkaptam a telefont. Semmi térerő nem volt.
– Most mi lesz? – kérdeztem a fejem ingatva.
– Először is elkéne innen valahova tűnjünk. – tárta szét a karját, majd egy irány felé mutatott. – Menjünk arra, és hamarosan egy kis város fog következni, de vigyáznunk kell, mert egy város sem biztonságos. – suttogta, mire összeráncoltam a homlokom.
– Miért nem?
– Victor több km-ekre teleplakátolta a képed, s ha bárki meglát egyből fog szólni neki. – húzta el a száját.
– Csodálatos. – mondtam gúnyos mosollya. Alig haladtunk pár mérföldöt valaki egy fatöltényes fegyvert rántott ránk, majd a szívem mellé lőtte.
– Te vagy kancsi vagy, vagy egyszerűen idióta. – nevettem fel idegesen, de a fájdalomtól megrökönyödtem. Eric egy pillanat alatt kitörte a nyakát, majd sóhajtva felém fordult. – Esetleg segítenél kiszedni? – néztem rá könyörögve.
(...)
Egy lakatlan tanyához érkeztünk, ahol meglepő módon volt térerő.
Nem vette fel senki se a telefont, de nem mehettünk tovább, mert minden út bizonytalan volt. Eric hozott magával pár zacskós vért, ami a legjobb esetben pár napig lesz elég. Idegesen a falnak dőlve lecsúsztam a földre, miközben a sebemet szórítottam.
– Amúgy honnan tudtátok, hogy bajban vagyok? – kérdeztem furcsálva. Eric leült a földre velem szemben.
– Hallottunk arról, hogy Caroline damfír. Kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk. – vont vállat miközben egy szénaszállal játszadozott.
– Ezt hogy érted? Hogy tudnátok segíteni? Vagy megöl vagy egész életét úgy kell leélnie, hogy tudja minden vámpír rávadászik. – ráztam a fejem reményvesztetten.
– Igazából nem. – mosolyodott el amit nem értettem. – Apám egy halandó emberbe szeretett bele.. nem számított rá senki de.. – mondta sejtelmesen, mire a szemeim kikerekedtek.
– Lehetetlen, hogy te egy.. – kezdtem a szemöldökömet ráncolva, de félbeszakított.
– De, dámfír vagyok. – nézett rám szomorkás hangon.
– Akkor hogy nem éreztem meg, ha ennyire szomjas vagyok, hogy a te véred..