4. A négy bajnok

1.1K 63 7
                                    

- És most mit csináljunk?

Az első napunk itt, a roxforti birtokon. Az újdonság varázsa egészen áthatott, pezsgett a vérem tőle. Fel akartam mindent fedezni, és ahogy legjobb barátnőmre pillantottam, hasonló izgalmat fedeztem fel az arcán, mint az enyémen.

- Á-á - Ames megragadta a jobb karom, és visszarántott maga mellé, mikor már álltam volna fel. - Madame Maxime még szólni fog néhány szót hozzánk. Addig egyetek.

- Kösz, nem vagyok éhes - feleltem-, de innék egy kis narancslevet.

A narancslé a legmesszebb volt a kancsók közül, így kénytelen voltam odahajolni érte. Az arcom és a testem vészes közelségbe került osztálytársaméval, de furcsamód élveztem. Ames se szakította meg a szemkontaktust, én pedig lassan hátradőltem, kezemben a gyümölcslével.

Amíg azt terveztük, mit is nézzünk meg ma, igazgatónőnk felénk fordult. Nem volt szükség rá, hogy felálljon - pedig fel tudott volna, hatalmas belső tere volt a hintónknak. Megszólalt, és mindenki elhallgatott.

- A mai nap izgalmas kaland veszi kezdetét - kezdte el franciául. - Egyikőtöket, mint azt előre tudtátok, ma ki fogja sorsolni a tűz serlege, és részt kell vennetek a három próbán. Először is, a bajnoktól nem várom el, hogy megnyerje a Tusát. Ellenben azt igen, hogy teljes erejét beleadva, és odatéve küzdjön. A francia gloire a tét! A csapattól pedig azt várom el, hogy bárki is lesz az iskola bajnoka, azt teljes mellszélességgel támogassa. Továbbá elvárom, hogy egyikőtök se hozzon szégyent az iskolára. Mutassuk meg a brhiteknek, hogy milyen fajtából is faragtak minket!

A többiek tekintetét kerestem, miután Madame Maxime buzdító beszéde véget ért, és rátért a hivatalos tájékoztatóra. Fleur viszonozta furcsálló pillantásaimat. Ez a Tusa nem éppen a nemzetközi kapcsolatokért van? Na mindegy.

Próbáltam figyelni az igazgatónőre, de Celeste-tel úgyis el kell ismételtetnem mit mondott még. Mintha arról lett volna szó, hogy a mai napunk szabad, de egyébként kell majd valamikor tanulnunk is...

- Te is hallottad, Diggory? Este hétkor innen indulunk fel a kastélyba, együtt.

- Igen, Madame Maxime - feleltem automatikusan, franciául.

Cel-lel visszaindultunk a kastélyba. Elég hosszú volt az út, tekintve, hogy a szállásunk a vadőrkunyhótól nem messze volt, az erdő szélén. A Beauxbatons közelében nem igazán volt erdő, csak egy egészen kicsi, ligetszerűség. Kíváncsi vagyok, a többiek hogy fognak tudni aludni ezen a helyen. A Tiltott Rengeteg sok furcsa, veszélyesebbnél veszélyesebb mágikus lény él. Erről beszélgettünk Cel-lel, és még sok másról. Előre nevettünk a többiek viselkedésén, és mire észbekaptunk, már elhaladtunk a szétszéledő durmstrangosok mellett, és beléptünk a bejárati csarnokba. A serleg még mindig ott áll, de ezúttal nem törődtünk vele, sem a bámészkodókkal. Találomra elindultunk egy lépcsőn, nem egyszer majdnem el is nyelt minket a lépcső foka, egyszer pedig megindult alattunk a lépcső. Majdnem lezuhantunk róla, dübörgő szívvel, két kézzel kapaszkodtunk a korlátba. Sietve szedtük a lábunkat, nehogy még egyszer kiszaladjon a talaj a lábunk alól, és egyenesen belefutottam valakinek a karjába. Ütközéstől és eséstől való ijedtemben szorosan összezártam a szemeimet.

- Én is örülök, hogy látlak, Mags. Micsoda véletlen! - hallottam egy nagyon is ismerős hangot. De egyébként is, csak egyetlen élő ember szólít ezen a becenéven, így mosollyal az arcomon nyitottam ki a szemem.

- Georgie! - megöleltem a fiút. - Örülök, hogy összefutottunk....

- Szó szerint - teszi hozzá Fred is, akihez szintén odaléptem, és megöleltem.

A Diggory-lány [hungarian HP ff.]Where stories live. Discover now