Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Loki

Eközben Atlantában.
- Tom, ugye tudod, hogy sajnos a Korona vírus miatt intézkedéseket kellett tennünk a másik sorozat forgatásával kapcsolatban? A Fekete Özvegy premierjét is ki kellett tolni.

- Ennyire aggasztó a helyzet? - Tom nem volt hipochonder, inkább édesanyja miatt aggódott. Persze olvasott ő is híreket, meg beszéltek egymás közt a járványról, de sokáig túlzásnak gondolta. Kevin hosszan ecsetelte, hogy kénytelenek voltak a képregény találkozókat is lemondani.

- Pedig pillanatok alatt elkapkodták a jegyeket a Denveri találkozóra is. Ki voltak éhezve Lokira a rajongók.

Tom beletúrt frissen festett hajába:  Csalódást okozok nekik. Nincs rá mód valahogy...?

Kevin nemcsak a Marvel feje, hanem Tom barátja és tisztelője is, aki most ellentmondást nem tűrve intette le.

- Meg fogják érteni, Tom. Menj haza, remélem hamarosan lecseng az egész.  A magánrepülőmmel ma délután otthon is leszel.

Tom keresztbe tette a lábát és elmélázott. Hazaszóljon? Inkább ne, mert Leticia megijedne. Talán azt hinné, hogy máris mennie kell. Több hónapról volt szó, ennyi idő elég lenne munkát és lakást keresnie magának, de biztos nem foglalkozott még ezzel. Eldöntötte, nem szól senkinek, még az édesanyjának se. Majd jól meglepődik az új külsőn. Ez a haj volt a "kedvence" amúgy is. 

- Nincsenek lezárva a határok?

- Még nincsenek. De nem tudom mit hoz a holnap. Amint tudok valamit, szólok. Ne aggódj, folytatni fogjuk. Addig készülj a narrációra. Az animációs filmhez a hangodat Londonban is fel tudjuk venni.

- Még jó, hogy Zawe hazament. Sajnálom őt, biztosan félreértette hogy kedves voltam vele.

Kevin megveregette a vállát, és baseball sapkája alól rákacsintott.

- Akkor nagyon sokan gondolhatják azt, hogy akarsz tőlük valamit. Még mindig dolgoznod kell ezen Tom, mert elhiszem hogy imádod a rajongóidat, de túl sokat adsz nekik. 

- Nem is igaz. Megfogadtam a tanácsodat, és tényleg igyekszem, de olyan nehéz, amikor látom, hogy a kordon másik oldalán állnak, én meg... Jól van, tudom. A javamat akarod. Igazad van.

Közben én, több ezer mérföldre onnan a halálomra készültem, mit sem tudva semmiről. A lázam alig csökkent, hiába szedtem ne szinte minden vackot, amit a házban találtam. Már rémeket láttam, hogy elkaptam ezt a szart, amivel tele van a híradó, és majd csak napok múlva fognak rám találni, miután a kutyák éhségükben kiették a belső szerveimet.

- Elmegy valamelyikőtök nekem gyógyszerért? - Bobby felvonta a szemöldökét, és szégyenlősen csóválni kezdte a farkát. - Mekkora egy hálátlan dög vagy te, Hercegnő! Tőled aztán meg is halhatok. Nem is foglalkozol velem. 

Mozdulni sem tudtam, de majd meghaltam szomjan. Tea kell! Forró, citromos tea. Takaróba burkolóztam, úgy tettem fel vizet. Csak egy kicsit szedjem össze magam, és elvánszorgok valahogy a patikába.

Búgott a mobil. Na ne... Pont most. Nem az előbb, mikor ott feküdtem, nem! 

Mire odaértem bezzeg abbahagyta. Közben forrt a víz, le kellett kapcsolni. Alig értem el a tűzhelyig, megint hívtak.

- Szórakozol velem?

Amikor megláttam, ki keresett, Istenemre mondom jobban lettem.

- Tom! Nem szokott ilyenkor hívni. Minden rendben?

Igyekeztem a lehető legvidámabb hangomat elővenni, de átlátott a szitán, és hiába tagadtam, csak be kellett vallanom, hogy beteg vagyok.

- Van valaki magával?