Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

18.fejezet

- Az a Mina, akit néhány napja visszautasítottál? - sötétült el hirtelen tekintete, a kérdése által pedig képes volt pillanatok alatt teljesen ledöbbenteni.

- M-mégis... H-honnan...? - dadogtam elfehéredve, sokkoltan bámulva az előttem ülőt.

- Miért hazudtál nekem? - kérdezte, teljesen figyelmen kívül hagyva kérdésem - Ennyire nem bízol bennem? - nézett keserűen szemeimbe, mire legszívesebben eltűntem volna a földfelszínéről - Tch.. Hányszor elmondtam már, hogy utalom, ha hazudsz! - emelte fel hangját, mire összerezzenve próbáltam tőle még jobban elhúzódni - Idejöttem hozzád, kiöntöttem a lelkemet, te meg minden szerencsétlen pillanatban keresed a kifogásokat! Őszintén, mikor mondtál nekem utoljára igazat? - szorította ökölbe kezeit, miközben én már a között vacilláltam, hogy elrohanjak-e, vagy hagyjam, hogy előtte megint elsírjam magam - Amióta tudom, megakartam kérdezni ezt a Minás dolgot.. de, hogy.. hogy még mindig ő a kifogásod? Még is mi a faszért jó ez neked? Élvezed? Hogy folyamatosan átversz... Mégis... É-én azt sem értem, hogy egyáltalán miért mondtad őt, amikor kérdeztem, hogy tetszik-e valaki! Mondhattál volna nemet is! - pislogott rám, idegesen

- Nem hagytál más választást.. - suttogtam keserűen magam elé nézve.

- A faszt nem! - förmedt rám, mire élesen beszívva a levegőt vezettem fel rá tekintetem.

- Miért? Ha azt mondtam volna, hogy senki annyiban hagytad volna? Állandóan ezzel csesztettél, már muszáj volt mondanom valakit! - döntöttem fejem idegesen a falnak, a plafonra meredve.

- Ez nem ad okot arra, hogy állandóan hazudozz! - hajolt hozzám közelebb.

- Miért akarsz minden áron veszekedni? - néztem rá, szinte már kétségbeesetten kérdezve.

Nem akartam vele veszekedni. Egyáltalán nem...

- Azért mert kurvára elhallgatsz mindent előlem! Én megbízok benned! Elmondok mindent! Míg te szarsz rám! Előállsz mindenféle kitalált faszsággal, csak, hogy békén hagyjalak! Komolyan nem érzed, hogy ez mennyire gáz? Nem veszed észre, hogy aggódok miattad? Hah? - vágta idegesen kezét a fejem mellett a falnak, mire összerezzenve hajtottam le fejemet, miközben érzem, hogy esélytelenül kicsordultak a könnyeim.

Mert tisztában vagyok a viselkedésemmel. Szégyenlem magam, de félek. Túlságosan is félek tőle... H-hogy még is mit tenne ha kiderülne az igazság... Hogy szeretem őt.

Azt hiszi, hogy amit rejtegetek nem nagy dolog. Már pedig ez nem igaz. Mindig azt hajtogatja, hogy bármit elmondhatok neki, meghallgat.

Tch.. még ha valami apróságról lenne szó. Pedig tényleg, csak egy mondat és semmis vagyok a szemében. Egy hasztalan korcs....

- Ne sírj már az istenit! - förmedt rám ismét, ezzel visszarántva a valóságba - Komolyan mondom, olyan vagy mint egy rossz gyerek! Azt hiszed ez bármit is megold? Ezzel azt akarod velem láttatni, hogy szenvedsz, hah? - ragadta meg állkapcsom, maga felé fordítva fejemet, mire láthattam megvető pillantásait, melyek képesek ripityára törni a még meglevő darabokat a szívemből...

Elidőzött arcomon, bár nekem perceknek tűnt, valószínű csak pillanatokig bámult, miközben én halkan szipogtam, próbálva valamit kezdeni könnyeim záporával.

- Tudod mit? - szólalt meg, hirtelen elengedve, az eddigieknél egy fokkal halkabban beszélve - Nem érdekel! Pusztulj meg ott ahol vagy! Leszarom! - emelte fel ismét hangját, mire döbbentemben, elfelejtettem még a levegőt is venni - Rohadj meg! Én hittem azt, hogy mellettem vagy! Csak, hogy a valóság ezzel szembe megy. Egy senkiházi hazug disznó vagy! Nem is értem miért bíztam benned egyáltalán! Már csak azt kéne, hogy a hátam mögött kibeszélj! Vagy az lesz a következő, hm? Folyton-folyvást hazudsz nekem, szépen kiszedsz belőlem mindent, aztán hétfőn már az egész iskola azt fogja beszélni, hogy nagy Bakugou milyen gyenge és tehetetlen? Oh.. csak nyugodtan, de garantálom, hogy akkor nagyon megjárod a végét! Tch... Többet inkább ne is szólj hozzám, sőt még csak rám se nézz... Ilyen egy mocskot, mint te... - kelt fel dühös pillantásokkal, majd gyors léptekkel elhagyta a szobát.

Én csak teljesen sokkoltan bámultan magam elé, próbálva feldolgozni a hallottakat. Majd pár másodperc elteltével hangos zokogásban törtem ki.

Mert fájt. Borzasztóan fájt az amiket a fejemhez vágott. Főleg úgy, hogy már olyan alaptalan dolgokat mondott, hogy azt se tudtam, egyáltalán, hogy fordult ilyen meg a fejében.

Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy csak Uraraka miatt van ennyire ki, és túl sok csalódás érte egyszerre, jelenleg nem képes bízni senkiben. De ez nem segített.

Én is elbasztam. Sőt legfőképp én basztam el. Tudtam, hogy egyszer a hazugságok miatt megfogom szívni, de hogy ennyire?

Szinte felért ez egy visszautasítással.

Azt a fájdalmat amit akkor éreztem, nem tudták csillapítani a könnyek. Egyszerűen nem tudtam kiadni magamból. Sőt már egy idő után, könnycsatornáim teljesen szárazon álltak.

Mert nem tudtam feldolgozni, vagy épp értelmezni a dolgokat.

Rohadj meg.. Mocsok... - ezek a szavak jártak a fejemben, ezeket vágta a fejemhez, úgy hogy még csak azt se tudja, hogy meleg vagyok...

Akkor, bár nem először, nagyon meggondolatlanul cselekedtem. És még csak nem is gondoltam, hogy emiatt lesz vége mindennek...

Egy, majd kettő, és három vörös kis vágás a kezemen. Nem volt egyik se mély, de kellően fájt. Ahogy lassan csordogált le a skarlát vörös vérem kezemen, az ő íriszei jutottak eszembe, mire akaratlanul is elkaptam csuklómról kezemet.

Nem vagyok normális...

Még is mi a faszt művelek?

Hogy süllyedhettem ilyen mélyre? A belső fájdalomra a külső nem ellenszer! - ezt hajtogattam magamban, miközben már magamtól és a cselekedeteimtől megijedve elejtettem a kezemben tartott ollót. Jelenleg csak az volt kéznél..

A könnyeim folyamatosan szelték át kipirosodott arcom, amik fogalmam sincsen, hogyan, vagy mikor törtek ismét utat, de folytak... Megállíthatatlanul...

Remegő kezekkel emeltem kezembe telefonom, majd próbáltam homályos látásommal, valahogy kibogarászni a betűket, hogy még véletlenül se hívjak rossz számot.

Amint megtaláltam a keresett nevet, idegesen felsóhajtva, tárcsáztam a számot. A második csörgésre felvette.

- Igen? - hallottam a túloldalról Kaminari vidámnak tűnő hangszínét.

- Segíts...