Shotok

My life started at the age of 17 ep.1

Idő: 1992. Július 27.

Ma egy költöztettő kocsi parkolt le az Arden Roadon található kétemeletes, kék-fehér ház elé. A ház már eléggé régi lehetett, mivel a festék kisebb darabokban már elkezdett levállni a falécekről. Az ajtó előtt volt egy nagy fehér terasz ami most dobozokkal volt telepakolva. Egy nagyjából 40 évesnek kinéző elegáns ruhát viselő nő szaladt ki az ajtón egyenesen a teherkocsit vezető férfihez. Miután felmérte a helyzetett, magas hangon, rikácsolva kzdett el utasításokat adni a munkásoknak. Egy pillanatra kifujta magát, és a relytekhelyemre nézett. A szívem rögtön eszeveszett rángatózásba kezdett ahogy fáradt szemeit ősszeráncolva meredt a bokromra. Azt hittem ,hogy észrevesz,lebukom ,de pár másodperc múlva már visszfordult az eggyik kék vintage fotelt cipelő férfi felé. Megkönnyebbültem fújtam ki az eddig benttartott lélegzetem és lehúnytam a szemem. Épp eleget láttam, ideje indulnom.

Azt kérdezed ,hogy miért lestem meg ezt a házat? A válaszom nagyon egyszerü. Még senki sem kölözött St.Eaguisba mióta az eszemet tudom. Miért is akarna bárki is ideköltözni? St.Eaugis egy porfészek, egy kis tóval, egy pizzázóval, egy postával és két élelmiszer boltal. Ez az egész hely egy nagy unalmas utca. A maga kis takaros házaival és zöld utcáival akár szép is lenne, de mint én aki itt lakik születése óta minden nyáron, csak visszataszítónak tudja ezt a helyet találni. Az egész falu azért alakult meg mert egy régi első világháborús csapat táborozott itt. Semmi történet, semmi múlt pont mint én. Mint már mondtam ,hogy ez egy rettenesen kicsi hely így nem sok korombeli él itt. Volt még 9 évesen egy barátom Noel ,de az apukája kapott egy jobb munkát egy másik országban így soha többet nem láttam őt. Aztán volt egy barátnőm még 14 évesen ,de a szülei elválltak és az apukájához költözött. Eléggé magam alatt voltam, mert miután ő is elment szinte senkim sem maradt. Szinte repestem az örömtől ,amikor az anyukám elmondta ,hogy betudott iratni egy nagyobb városban lévő bentlakásos gimnáziumba. Imádtam oda járni, még ha nem volt is olyan sok barátom ,de ezerszer jobb volt mint a saját városomban.Az eggyetlen rossz dlog volt benne,hogy nyáron ígyis-úgyis viszakellett ide jönnöm, és eggyetlen ismerősöm sem lakott a közelben. Én lehetek az eggyetlen fiatal az országban aki utálja a nyarat. Ebben a két hónapban is csak aludtam, ettem, bicikliztem és olvatam és este 7-re hazamentem vacsorázni. Anya eladóként dolgozik az eggyik boltban napi 10 órát, és az apám meghalt öt évvel ezelött mert megállt a szíve. Tudom ,hogy nem kéne így éreznem ,de eggyáltalán nem hiányzik. Ha életünkben beszéltünk 5 mondatnál többet akkor már sokat mondok. De most, végre történik valami.

Felhúztam a járdáról a ősrégi kék biciklimet és elindultam a tavamhoz. Minden eggyes nap kibicikliztem és úsztam benne egy fél órát. Szerencsémre nem sokan járnak oda mondjuk ha az egész falu kimenne akkor is kevesen lennénk. Már kiskorom óta ez a kedvenc helyem, van benne valami varázslatos és relytélyes..Nem is lehet megfogalmazni rendesen. Mikor belemerülök a vízbe olyan mintha minden eltünne. Nem léteznek emberek, nem léteznek iskolák, városok és nem létezik magány. Mondjuk ott is egyedül vagyok, de nem szomorú egyedüllétet érzek hanem egy megnyugtató ürességet. Már ismerem a hely minden eggyes fáját, bokrát, kavicsát ,de mégsem. Otthon vagyok, mégis mindig másnak érzem. Eléggé zavaros tudom.

Lekanyarodsz a murvás útra, kb 200 méter múlva lesz egy kis ösvény amin ha ész nagyjából 7 percet elérsz egy nagy kettéágazó fához ahol ha jobbra fordulsz elérsz a Penwiew Lake-hez. Már fejből is eltalálok. Mikor odaértem gondoan nekitámasztottam a brinám egy fának majd a szokásos kövemre tettem a pólóm és a cipőm. Lehúztam a nadrágom ami alatt volt a sima, kék fürdőnadrágom. Lassam lépdeltem egyre beljebb a még kissé hideg vízbe majd egy nap levegővétel után teljesen elmerültem. Elfogott a már jól ismert és szerett üresség. Csak én és a tavam. Felfeküdtem a hátamra és csak hagytam ,hogy a víz lágyan ringasson és a nap melegítse a bőröm. Belemerültem a gondolataimba mikor hirtelen eszembe jutott ,hogy kell egy cigi. Ngayon vágytam arra a szálra ami a nadrágom zsebébe volt. Kiúsztam a parta és megállt a szívem.

Egy fekete hajú srác ült a parton. Sötét szemeivel engem méregetett miközben a kezébe egy félig elszívott cigi volt. Még sosem láttam őt. Velem eggyidős lehetett, szürke és fekete metálos pólót viselt, fekete farmerrel és elkopott gördeszkás cipővel. A szeme alatt sötét karikák húzódtak. Még sosem láttam ennyire vonzó srácot. Nyeltem eggyet és úgy téve mintha nem foglalkoznék vele odamentem a ruháimhoz, de hiába nyúltam bele mind a négy zsebbe nem találtam azt a rohadt cigit. Titokban visszapillantottam a srácra aki teljesen nyugalomba üldögélt ,nagy lehetőséggel az én cigimet szívva. Mérlegeltem a lehetőségeimet és úgy döntöttem ,hogy inkább szerzek egy barátot minthogy kiakadjak azon ,hogy elvette cuccom. Felvettem a ruhám és lassan leültem mellé. A szemem sarkából láttam ,hogy még rám sem nézett. Nem mondott semmit, így én sem szólaltam meg.

Csak csendben ültünk egymás mellett és néztük ahogy a nap szép lassan eltűnik a fák mögött. A testem már rég átfagyott, de én akkor sem tudtam onnan elmozduli. Volt valami különleges vonzás ami mellette tartott.Olyan érzésem volt vele mint a tavammal. Mintha egy kis hang mondaná ,hogy ne menjek el. Így hát maradtam. Mikor megjelentek az első szentjánosbogarak a titokzatos társam felállt és elindult vissza az ösvényen. Rám sem nézett, nem szolt semmit, még a nevét sem tudom. Én is feltápászkodtam, leporoltam a nadrágom majd ránéztem az órámra.

20:36. Elkéstem a vacsoráról.

Felültem a biciklimre és a fiú után mentem. Nem tudom ,hogy lehet ilyen gyors ,de mire utolértem már a murvás úton járt. Leszálltam és a bringámat tolva haladtam mellette. Biztos ,hogy tudta ,hogy ott vagyok mégsem csinált semmit. Valami baja van? Néma esetleg? Mivel már úgyis elkéstem otthonról nem fordultam le a Bradie Awenuera, hanem követtem az Arden Roadra. Hirtelen megtorpant az a ház elött amelyikbe ma költöztek be. Szóval ő költözött ide. Visszanézett rám, nekem megint a torkomban kezdett el a szívem dobogni. Majd megszólalt:

-A nevem Leoy.

---------------------

Na az egy rövid történetekkel teli könyvnek indult, de lehet ,hogy késöbb egy igazi sztori lesz belőle. Mit gondoltak róla? Eddig tetszik? Kérlek mondjátok el a véleményetek!!!!!