Kétség - [BEFEJEZETT]

XXXVII. Fejezet

Két bőröndnyi cuccot szedtem össze és ebbe még csak a legfontosabb ruháimat pakoltam. Meg persze fürdőszobai kellékeket és néhány fontosabb tárgyat, amiktől nehezen válnék el.

Tudom hülyeség, de az összes hógömböt bepakoltam és a ruháimmal csavartam körbe, hogy ne törjenek olyan könnyen. Még az apám vette őket, minden évben egyet a születésnapomra, ezért ezek nagyon erős emlékek. Nem engedhetem el. 

Lezuhanyoztam és hajat mostam, szárítás és fésülködés után meg copfba fogtam, mellette kiválasztottam egy normálisabb ruha összeállítást.

Fekete, tapadós nadrágot és fekete pólót választottam, arra az esetre, ha netán véres leszek, ezen kevésbé látszódik. 

Lassan dél felé járt az idő, nekem pedig egyre jobban korgott a gyomrom. Mégsem mentem kaját csinálni, azzal sok idő elmenne az így is rövid napunkból, inkább gondolkodtam a lehetséges úti célok nevén.

Valahova jó messzire kéne tervezni, mondjuk lehetne Philadelphia, vagy akár Springfield is. Sok lakos által könnyen el lehet vegyülni.

De nekem még itt is sikerült feltűnést keltenem. Két év alatt vált komplikálttá a helyzet, ugyanennyit jósolok a következő helyen is. Vagy sokkal kevesebbet. 

A mélázásból ajtó nyitódás, majd csukódás lökött vissza a valóságba és Thomas jelent meg a szobámban. Lerakta a bőröndjeit a földre és egy barna zacskót az asztalomra, majd a kezembe is adott egyet. Finom grill csirke illat csapott meg és nekem fel sem tűnt, hogy Thomas nem volt itt. 

- Amíg pakoltál, én kiosontam - mosolygott a turpisságon. - Gondoltam éhes vagy. Remélem szereted a grillezett csirkehúst. - nézett rám kérdőn. -Persze, tökéletes! - én meg mindjárt elolvadok.

Odaléptem és könnyű csókot leheltem az ajkaira. Azonnal átölelt és már húzott volna az ágy felé, de megállítottam és gyengéden lehámoztam magamról a karjait. 

- Tudod, jó lenne, de éhen halok! És nem is lenne rá most időnk, még sok mindent el kell intéznünk. De, amint lecseng ez a költözéses kalamajka, csak a tiéd vagyok. 

- Szavadon foglak! - csókolt meg újra és nevetve magához ölelt.