Kétség - [BEFEJEZETT]

XXXVIII. Fejezet

Ebéd után elbúcsúztam a lakástól és egy cetlit is hagytam a pulton, ezzel a szöveggel:

“A drága lányod törte be az ajtót, de nagyon szeretlek és tudom, hogy megbocsájtod. Pár napra elmentem Anna egyik projektjén dolgozni, ne hívj, hatalmas munkába fogok temetkezni, úgy sem hallanám meg. 

Szeretettel: Meli”

Amikor elhagytuk a tömböt, hatalmas meglepetés ért, mert eddig azt hittem tömegközlekedéssel kell majd megtennünk az utat, de Thomas megállított és rámutatott egy sötétített üvegű, szürke Porsche-ra.

- Ez a tiéd? - ámuldoztam. 

- Aha - vont vállat vigyorogva és szórakozott a reakciómon. - A tizennyolcadik szülinapomra kaptam, hogy szabadon járkálhassak a suli mellett. Eddig a nagyapám garázsban lapult, azért nem láttad, de ideje végre használni is. 

- Te gazdag vagy? - böktem oldalba. 

- Apám jó helyen dolgozik. - felelte sejtelmesen. 

- Sportkocsi a nagyvárosban? 

- Pontosan ezért nem használom. 

Miután bepakoltunk a hátsó ülésre, megnéztem Thomas öltözékét. Eddig még nem figyeltem a ruháira, mert mindig elvonta valami a figyelmemet, de most, hogy mellettem ül a volán mögött, tényleg rá kellett döbbennem, hogy csak márkás ruha van rajta. Stílusos sötétkék kardigán, amit a könyökéig feltűrt, alatta tapadós fehér póló, ami hadd ne mondjam, kiemeli a hasizmait, márkás farmer és márkás fekete sportcipő. Nagyon szexin festett. 

- Mi az? 

- Ja… öhm, semmi. - jöttem zavarba - Csak azon gondolkozom, hogy Springfield vagy Philadelphia? 

- Miért pont ez a kettő? - kérdezte, közben beindította a kocsit, ami halkan dorombolni kezdett.

- Sok a lakos és könnyű szem elől téveszteni a magamfajtákat. - adtam az egyszerű választ. 

- Hát… talán a második. Nem tudom. Hol is lakik a barátnőd? 

- Downing Street. 

Ahogy elindultunk még egyszer, utoljára végignéztem az utcánkon és némán elbúcsúztam. 

Viszlát régi élet! 

Viszlát emlékek! 

Viszlát Grove Street!