Én NEM vagyok a rajongód! /Finn Wolfhard ff. /

Tizedik Fejezet - A Parton

-Na, mit akarsz először csinálni?
-Mik vannak?
-Tudunk röpizni - vetette fel, de ez már most sántított (értitek, mert az én bokám fáj xd)
-Khm. A khm. Bokám khm.
-Uh, tényleg bocsi. A közelben van parti vásár. Ott tudsz venni ilyen kis aranyos cuccokat. Tudunk a hajós étteremben enni, és elsétáltazunk a part végén lévő Óceáni és tengeri központba. Ott láthatsz delfin, fókát, és még is simizheted őket.
-Wáo. Ez nagyon barón hangzik! Csináljuk!
-Jó, de melyiket?
-Mindegyiket!
-Oké, de nyolckor van a közönségtalálkozó, amire te is jössz.
-Mi? Én?
-Igen, mindenkinek lehet egy kísérője. Én téged kísérlek.
-És erről mikor akartál szólni?
-Hát, izé hat óra után. Remélhetőleg - motyogta, én meg még mindig nem értettem mi ez a hat órás baromság.
-Fantasztikus. Hát, ez remek. Előbb a bokám, most meg ez!
-Akkor haragszol?
-Nem - enyhültem meg. Nem haragudhattam, hiszen akart szólni. A bokás cucc, meg baleset volt. - Bele kell húznunk. Akkor csak a központba menjünk, és ebédelni.
-Oké! Vágjunk bele!
Viszonylag hamar odaértünk a központba, és megvettük a belépőt.
-Na, mit akarsz látni?
-A delfineket. Még sose láttam élőben delfint.
-Rendben. Menjünk. - miután kibogarásztuk a térképen, hogy hol van a delfinek akváriuma (mert mint kiderült egyikünk sem jó térképolvasásban) befizettük a simogatás díját. Finnel odaálltunk, és egy gondozó egy halakkal téli vödröt nyomott a kezünkbe, majd odahívott egy delfint. Finnel felváltva dobáltuk neki a halakat. És még képet is készítettek, amiből mind a ketten kértünk egy-egy darabot. A képek nagyon jól sikerültek. Mind a ketten rajta vagyunk, és mosolygunk. Ezt biztosan kiteszem a szobám falára. Finnel boldogan, nevetve indultunk vissza.
-Nagyon tetszett! - mondtam, mosolyogva, majd átöleltem Finnt, és akaratlanul is, de adtam neki egy puszit.
-E-ezt miért kaptam?
-Mert nagyon jól éreztem magam. És mert kijárt. Valamint kaptál egy Sophie-pirospontot.
-Na? Akarsz enni? Én személy szerint megéheztem.
-Igen, ehetünk. De ne halat. Ki nem állhatom. - egyszerre nevettünk fel. Az óceán mellett lehetetlenség nem halat enni. De végül megoldottuk. Beültünk egy kis óceánra néző étterembe. Gyönyörű volt. Nem sokkal a leülésünk után, Finn mondani kezdett valamit.
-Azt kérdezted mi a Finie, ugye?
-Mi? Ja, igen.
-Oké, hát hatkor akartam elmondani, de tekintve, hogy totál elfelejtettem a találkozót, és, hogy most eszünk, inkább elmondom.
-Rendben - bólintottam, és láttam, hogy Finn ideges. A szalvétát gyűrögette.
-Szóval, a Finie egy shippnév. Amikor két ember nevét összemixeljük. Általában a párok nevét.
-Ahha, de mi nem vagyunk egy pár.
-Igen, de lehetnénk - és akkor a villa, amivel eddig én is babráltam, kiesett a kezemből. Ez egy vallomás volt ugye? Nem a legjobb, de aranyos volt ahogy izgult.
-Öh, izé, nekem ki kell mennem a mosdóba. Mindjárt visszajövök, de akkor Finn szemében csalódottság láttam. - Nyugi, visszajövök - biztattam mosolyogva, amitől némiképpen picit megnyugodott.
Miután beértem egy fülébe, tárcsáztam Evyt.
-Háló, Sophie, te vagy?
-I-igen. Szia.
-Mi az? Történt valami?
-Asszem'
-Mondd!
-Finn szerelmet vallott. Azt akarja, hogy járjunk.
-Jaj de romcsi. Ugye igent mondtál?
-Még nem mondtam semmit.
-Miért?
-Mert nem vagyok biztos az érzéseimben. A Nap elején kitaláltam egy baromságot. Azt hazudtam, hogy van egy titkos szerelmem, hogy ne tudjon rám szállni. De a titkos szerelmem leírása egyre inkább kezdett átalakulni Finn Wolfhard személyleírásába.
-Ó, Sophie. Ez a tudatalattid. Megszólalt a szerelem jelződ. Ne hagyd veszni.
-De a távkapcsolat nem nyerő.
-Megoldjátok! Gyorsan menj vissza, és mondd el neki, azt amit most nekem. Meg fogja érteni! Gyerünk!
-Oké - mondtam, majd visszaloholtam az asztalhoz. -Bocsi, hogy késtem.
-Ja, nem gond.
-A kérdésre.
-Mi?
-Mondom a választ. - most Finn kezéből esett ki a villa, majd minden erejével rám figyelt, én pedig mondani kezdtem. Miután elmondtam a monológot, a titkos szerelmes cuccról, befejeztem a beszédet. - Szóval, nem tudom, hogy mit érzek irántad ez így egy kicsit sok, tudod, hogy Evy lepattintott, hogy neked be kéne mutatnod, meg ...
-Shh! - mondta, majd ajkait erősen az enyémre tapasztotta. Próbáltam ellenállni, de végül visszacsókoltam. - Túl sokat beszélsz - suttogta az ajkaimra, én meg vörös fejjel ültem a helyemen, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne forduljak le a székről. Aztán megtörtem.
-Hazudtam!
-Mi?
-Már volt barátom, és csókom is. Csak, nem akartalak elszomorítani. Ne haragudj! - ekkor Finnből kitört a nevetés.
-Tudom, hisz nyilván való volt. Huszonhárom évesen, ha volt barátod, még ha mást nem is csináltatok, biztosan csókolóztatok.
-A-akkor?
-Csak meg akartalak csókolni. Igazából, Noah elmondta nekem, hogy jössz, és hogy bánjak majd veled kedvesen - erre a kijelentésre mindketten elnevettük magunkat, hiszen rögtön az elején összekaptunk, kiment a bokám, és rémálomnak nevezett. De mát jól vagyok. Már csak az érzéseimet kell rendszerezni.
-Figyelj, én kedvellek, de szerintem a távkapcsolat nem megoldás.
-Milyen egyetemen végeztél?
-Színészet és filmipar.
-Csúcs. Figyelj én, nem vagyok Noah. Én tennék a kapcsolatunkért.
-Noah is - védtem ösztönösen, de eszembe jutott, hogy a három év alatt, hányszor járt Londonban. Pontos számot nem tudok mondani, de vészesen közel van az egyhez. Akaratlanul is, de elmosolyodtam. Finn olyan édi volt.
-Amúgy tényleg én vagyok a titkos szerelmed?
-Igen átalakult idő közben. Kár. Pedig olyan jól nézett ki az a pulcsi - húztam el szomorúan a számat
-Óh, értem. Mivel az ember nem létezett, sose találtam volna ki. DE mivel az elején benyögtem, hogy én, ezért elkönyvelted, nyerésnek? Wáo, nagyon kedves dolog volt tőled. Amúgy meg, megveszem neked a pulcsit - erre odamentem hozzá, és megöleltem. -Ezért kapsz még egy pirospontot - suttogtam a fülébe, ő pedig elmosolyodott. Ebben a pillanatban minden tökéletes volt.
Milyen kár, hogy az este, egy hatalmas katasztrófába torkollott...