ＴＨＥ ＳＰＡＲＫ ＯＦ ＨＯＰＥ ✧ ꜱᴛᴀʀ ᴡᴀʀꜱ

14

A hatalmas trónterembe érve Kylo lazított fogásán, végül elengedett. Arrébb lépve tőle dörzsöltem meg a keze helyét, de belefeledkeztem a mozdulatba, ahogy körülnéztem az ismerős helyen. A nagy terem stílusjegyei megmaradtak, azonban kitűnt a jelentős mennyiségű átalakítás, ami ittlétem óta változott. A vörösséget a fehér legtisztább tónusa váltotta fel.

- Miért nem fekete? - hangom visszhangot vert a légüres térben.

- Azt gondoltam, így jobban tetszene neked. 

Tekintetünk összeakadt egy pillanatra. Zavartan lehajtottam a fejem, és még egy ideig nem szólaltam meg.

- Mióta érdekel téged, hogy mi tetszene nekem? - hitetlenségem méreggel átitatott nevetésbe csapott át. A férfi előttem termett, majd elkapta állkapcsomat. Szemei sötét szikrákat szórtak. Szinte megegyeztek az Exegol kék fényoszlopaival.

- Vigyázz a szádra! - elengedett, és fejemet ezáltal arrébb taszította. - Együtt foglalhatnánk el ezt a helyet. Gondolj bele, csak te és én, Rey!

Ökölbe szorult kezekkel és könnyfátyollal ellepett tekintettel meredtem a trónhoz igyekvő férfira, aki képes volt minden meghittebb pillanatot egy szempillantás alatt lerombolni. Mikor azt hiszem, közel járok Ben Solóhoz, ő mindig ellök magától, elválasztásként hatalmas szakadékot húzva kettőnk közé. Felindulásból futottam felé, és magamhoz véve fénykardját aktiváltam a pengét.

- Mindkettőnknek könnyebb lenne - kezdtem, de ő nem mozdult. Határozottan állt nekem háttal, de ujjainak ökölbe feszülése nem kerülte el figyelmemet. - Kérlek, Kylo... Az Ellenállás többszörös erőfölényben van, és legbelül úgy is tudod, hogy nem volnék képes átállni hozzád.

Talán a legutolsó szó tette be nála a kaput, vagy az elkobzott fegyverének monoton vibrálása generált feszültséget nála, de magához vonta a kardot. Vagyis vonta volna, ha én nem használtam volna fel az Erőt az ellenkezőjére. Nem engedhettem, hogy megkaparintsa.

- De képes volnál - mosolya csöpögött a gúnytól, amitől ellenszenvesebbé vált. - Ben Solóhoz igen. Csak hozzám nem.

- Ez nem változtat a helyzeten. Te magad mondtad, ő már nincs többé!

Hajába túrva hagyott fel a fegyver megszerzésével, ami ezáltal az én kezemben landolt. Meglepődve bámultam rá, nem értettem mi történik.

- Nem szerettem volna ehhez folyamodni, de úgy látom, máshogy nem bírlak megegyezésre.

A trónterem ajtaja kinyílt, és egy rohamosztagos belökött rajta valakit. Az illető térdre zuhant, köhögése következtében vértócsát hagyott a tejfehér padlón. Sötét haja csapzottan tapadt homlokához, kezei remegve mondták fel a szolgálatot, így arccal előrezuhant.  A testét éppen fedő bőrdzseki szinte felismerhetetlenségig szakadt nadrágjával egyetemben. Én azonban már csak a közelségéből is megismertem, az arcát sem kellett látnom hozzá. Elfojtva feltörni vágyó sikolyomat odacsúsztam hozzá, majd ölembe vettem fejét, arcát magam felé fordítva. Megsimítottam az izzadtságtól és vértől nedves homlokát, majd vádlón fordultam a fölényeskedő fogvatartónkhoz.

- Mit akarsz? - szűrtem a szavakat fogaim közt.

- Hogy elfoglald velem a trónt. Persze megteheted, hogy nem, de akkor búcsút kell intened ennek az utolsó semmirekellőnek. Mellesleg elég szar állapotban van - biccentett Poe felé, bennem pedig meghűlt a vér. Ez a velejéig romlott alak képes lenne megölni a szívemnél egyik legközelebbi helyet betöltő személyt, méghozzá szemrebbenés nélkül. Tévedtem. Ezt az embernek sem nevezhető szörnyeteget én már nem ismerem, és azt hiszem, sosem ismertem. Én csak Ben Solót ismertem, aki meghalt abban a barlangban. Én öltem meg. Ha nem erőltetem az átkelést, talán még élne. Igaz, nem teljes életet, hiszen nem mozdulhatna el a szigetről, de nem hagyna hátra pusztítást és kínt, ahol csak járna.

- Nos, Rey? Rajtad áll - kezét felém nyújtva várakozott, figyelme egyetlen momentumra sem lankadt. Poe-ra néztem. Sebeiből vészes ütemben ömlött a vér, már ölemet is kezdte eláztatni. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha miattam veszítené életét. A férfi kinyújtott kezére pillantottam.

Elfogadtam ajánlatát.