Wherever you are [l.h. ff.]

Epilógus

Luke szemszöge:

Egy buli volt az életünk a nagy almában. Sokat dolgoztunk, szinte minden nap a stúdióban voltunk. Csak úgy ontottuk magunkból az újabbnál újabb szövegeket és alapokat. Rengeteg új számot vettünk fel a már meglévőek mellé és már biztossá vált, hogy mindebből kitudunk adni még egy új albumot.

Éppen emiatt, tovább kellett maradnunk az Államokban. A fél évből több mint 9 hónap lett.

Mikor közöltem a hírt a családommal, anyu egyből, Nora hogyléte után érdeklődött. Hogy viseli? Mit szólt, hogy tovább maradunk? Biztos nem tudok hazamenni egy kicsit? Azonban nem tudtam neki választ adni, mivel mindent elcsesztem.

Elrontottam a kapcsolatomat. Valójában nem is értem, hogy miért, mivel még mindig szeretem, és biztos vagyok benne, hogy ő is szeret engem. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy az lesz a legjobb döntés, ha hagyom elmenni. Tudtam, hogy nélkülem egy sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb élete lesz és nem kell majd attól félnie, hogy mit írnak róla az interneten és az újságokban.

Ám hiába tudtam, hogy ez a legjobb döntés, belül minden nap, minden percben majd' meghalt a szívem a fájdalomtól. Egy ismeretlen minden bizonnyal azt mondta volna, hogy egy boldog srác vagyok, aki a karrierje talán csúcsán van, de akik ismertek tudták, hogy Nora hiánya olyan szinten padlóra küldött, hogy még lélegezni is fájt.

Aztán beütött a krach, ugyanis szárnyra kelt a híre annak, hogy megromlott a kapcsolatunk. Állandóan a nyomomban voltak a paparazzik és az újságírók, hogy bizonyítékot szerezzenek, amivel alátudják támasztani a hírt. Sajnos nem kellett sokáig várni arra, hogy pár leleményes bulvárfotós által készített képpel, -amin valójában csak zsebre tett kézzel, baseball sapkában, lehajtott fejjel sétálok az utcán- megkapják azt az újságírók amire éheztek. Bár sosem jelentettük ki, a sajtó mégis tényként közölte a hírt, miszerint szakítottunk. Végül egyre több cikk és kép jelent meg rólam és számomra ismeretlen nőkről az újságokban, valamint az interneten, amivel kezdett tele lenni a hócipőm.

Próbáltam elterelni a gondolataimat, azonban sehogyan sem sikerült kiverni Őt a fejemből. Így inkább dalokat írtam. Állandóan. Ugyanis csak így tudtam kiadni magamból azokat az érzéseket, amelyekkel képtelen voltam magamban tovább küzdeni.

Ashton tartotta magát az ígéretéhez, amit még a kapcsolatunk elején tett. Miután attól volt hangos a sajtó, hogy szakítottunk Nora-val, elém állt és magyarázatot követelt. Elmondta, hogy az anyja csak arról tud beszélni, hogy mennyire rosszul van a húga és nem érti, hogy miért zártam ki az életemből. Persze nem fogadta el a magyarázatomat, mivel szerinte baromságot csináltam és rohadtul megérdemelnék egy baromi nagy pofont. Az indulatai mellett, Ashton nem értette, hogy hogy tud két ember, akik minden nap órákon át beszéltek, egyszerűen így elszakadni egymástól.

Mindezek után alig szólt hozzám, és csak akkor méltatott emberszámba venni, amikor muszáj volt. Mindemellett az összes módot ellehetetlenítette, arra az esetre, ha mégis úgy gondolnám, hogy felkeresem Nora-t. És hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt nem tapasztalatból tudom.

Nora szemszöge:

Fáradtan dőltem el az ágyamon a telefonommal a kezemben. Épp arra próbáltam magam rávenni, hogy tanuljak, mikor értesítőm jött. Egy YouTube értesítő volt miszerint a "5 seconds of summer" új videót töltött fel. Reflexből megnyitottam a linket és szembe találtam magam egy ismeretlen dallal, amit a napokban írhattak és vehettek fel "Wherever you are" címmel.

Már vagy harmadszorra hallgattam végig a dalt mire tisztán felfogtam a szövegét. Döbbenten raktam le a telefonomat majd ültem fel az ágy szélére, miközben éreztem ahogy végig szánt az arcomon egy árva könnycsepp. Szerencsémre pont ezt a pillanatot választotta anya, hogy benyisson mikor a könnyeimet törölgettem miközben folyton újabbak törtek elő.

- Nora...

- Nyugi, megvagyok -néztem fel rá miközben egy mosolyt erőltettem magamra. Láttam sajnálkozó arcát, amiből már nagyon elegem volt, mivel folyton azzal az arccal találtam szembe magam minden nap. Minden egyes arcról ez a mérhetetlenül nagy sajnálat köszön vissza, mióta...mióta kimondatlanul szakítottunk Luke-al. -Már nem fáj, megvagyok csak ez a videó meg a szöveg nagyon szíven ütött -magyaráztam miközben odalépett elém majd szorosan magához ölelt. -Túltettem magam rajta, legalább is már a nehezén túl vagyok.

Jó volt. Azt éreztem, hogy a karjai között nem eshet bántódásom, és minden porcikájával szeret. Tudtam, hogy akármi jöhet, anya mindig itt lesz nekem, hogy megöleljen. Így volt ez most is.

Csak pár percig tartott az ölelés, majd kiment. Mintha gondolatolvasó lenne és tudná, hogy most leginkább egy kis egyedüllétre lenne szükségem. Sok hét után először szeretném, hogy egyedül maradjak a gondolataimmal. Azokkal, amelyek az elmúlt hónapokban pokollá tették a napjaimat. Mégis abban a pillanatban rájuk vágytam a legjobban.

Újra mancsaim közé vettem a telefonomat, majd megint elindítottam a videót. Miközben hallgattam a dalt, ösztönösen elkezdtem rázni a fejem. Egyszerűen nem értettem. Ha ez rólam szól, akkor miért nem keresett? Miért nem válaszolt az üzeneteimre? Miért hagy kétségek között? Vagy ezek egyszerűen csak szavak, és nincsenek mögötte érzelmek?

Miért? Miért Luke? Miért tetted ezt velem?

Legszívesebben, elmondanám neki, hogy én is csak rá tudok gondolni, hogy úgy érzem megőrülök a hiányától és nem tudok nélküle létezni. Újra a karjai közt szeretnék lenni, érezni az illatát és csókját.

Ám ő már döntött, és bármennyire is fáj, el kell ezt fogadnom. Nem láncolhatom magamhoz és nem könyöröghetek neki! Erősnek kell lennem, és valahogy túl kell lépnem rajta.