Fogd A Kezem //Befejezett

〰️ 21. rész 〰️

A titkárnő már meg sem lepődött, amikor másnap reggel kissé nagy hévvel megérkeztem a titkársága és helyet foglaltam a szokásos padon.
A lábamat mozgatva várakoztam, mikor kinyílt az ajtó és Konrád lépett be rajta.
Fekete farmert és egy egyszínű, piros pólót viselt, felette bőrdzsekivel. Haja a szemébe lógott és egy laza mozdulattal eltávolította tincseit onnan.

– Szia! – ült le mellém, mire arrébb húzódtam. – Sajnálom, ami tegnap történt. Nagy balhé volt?
– Azt kérdezed, nagy balhé volt – e? – fújtattam dühösen és felé fordultam. – Szerinted egy tízes skálán mégis mennyire nagy a gáz, ha mindkettőnk szüleit behívják és ma is itt kell ücsörögnünk?
– Bocs, hülye kérdés volt.
– Hát ebben biztos lehetsz. Meg abban is, hogy rohadt mérges vagyok rád! Mi a francot csináltál tegnap?
– Nem tudom, Dóri, tényleg. Teljesen kiesett. Addig meg van, hogy kimentünk az udvarra, de azt sem tudom, miért mentem azokkal a barmokkal – rázta a fejét zavartan. – Aztán az a következő, hogy a dirinél ülök. Aztán pedig amikor kilépünk az ajtón. Egész este nem tudtam aludni, mert a te csalódott és dühös arcod lebegett a szemem előtt.
– Konrád, én baromira haragszok rád. De! – néztem a szemébe. – Nem tudom, miért voltál olyan. Ha azt mondod, nem emlékszel, elhiszem. Viszont akkor elmondom, mivel tuti ki lesz akadva, ha élőállsz azzal, hogy nem emlékszel.
– Ha nagyon vészes, akkor lehet jobban járnék, ha nem tudom  – nevetett erőltetetten, nyilván, hogy oldja a hangulatot. – Na, mondd, mit csináltam.
– Oké. Röviden összefoglalva: az udvaron bagóztál négy idiótával. Amikor el akartam tőled venni, bunkó voltál velem és ki akartad szedni a kezemből.
– Basszus, bocs. Tényleg nem tudom, mi volt.
– Én kezdek rájönni. Szerintem tettek valamit az italodba.
– Gondolod?
– Szinte biztos vagyok benne – bólintottam. – Viszont! – fogtam meg a kezét, hogy figyeljen rám. Rám emelte gyönyörű kék íriszeit. – Mindenki úgy tudja, én bagóztam. Tehát ha nem muszáj, akkor ne mondd azt is, ne legyen a részegségen kívül más a listádon. Elég a verekedés emellett.
– Milyen verekedés?
– A diri szerint verekedtünk. De igazából csak lökdöstük egymást. Ez akkor volt, amikor ki akartad venni a cigit a kezemből.
– Nagy szarban vagyunk – állapította meg egy kis hallgatás után.
– Az biztos – rágóztam idegesen.

Konrád a karkötőmmel babrált, én pedig a szemben lévő ablakon bámultam ki és azon gondolkoztam, mi lesz velünk. Nem a kapcsolatunkkal, mert az megmarad. Arra voltam kíváncsi, mi lesz a következménye ennek a balhénak, de nem számítottam semmi jóra.

Sokat nem gondolkozhattam ezen, ugyanis a következő pillanatban a velünk szembeni ajtó kivágódott, az igazgató pedig betessékelt minket.
Azért hihetetlen, hogy nem rég még elmondhattam, soha nem jártam itt, most pedig rövid időn belül negyedszer járok itt. És ez nem túl jó arány. Akkor sem, ha abból kettő vicces volt. Mert kettő nem vicces, sőt túl komoly ügy.

Helyet foglaltunk a már jól ismert székeken és csendben várakoztunk. Az igazgató leült velünk szembe és egyikünkről a másikunkra siklott a tekintete.

– Lennének szívesek megmagyarázni a tegnapi esetet? Főleg maga, Rácz. Tegnap Vasvári tudott válaszolni a kérdéseimre, de maga olyan szinten volt beszámíthatatlan, hogy a szüleivel tudtam csak normálisan kommunkiákálni.

Konrád nagyot nyelt és rám nézett. Az asztal alatt rákulcsoltam ujjaim az övérire.
Halvány mosolyt villantott rám, majd szembe nézett az igazgatóval. Az ügy komolyságát bizonyítja, hogy Konrád az eddigiekkel ellentétben most igenis komoly és bűntudatos volt.

– Igazgató úr, nagyon sajnálom, ami történt tegnap. Nem tudok mentséget hozni a tetteimért. Nem is szeretnék. Vállalom a következményeket.
– És tisztában van azzal, hogy egy ilyennek milyen következményei lehetnek?
– Nem uram.
– Hát akkor itt van – dobott elé hanyagul egy lapot. – Olvassa fel!

A srác bizonytalanul rám nézett, megszorítottam a kezét és bólintottam. Jobbat nem tud tenni. Ha ellenkezik, csak rosszabb lesz. De láttam rajta, hogy eléggé megbánta és ő sem tudja kezelni a helyzetet. Nyelt egyet majd belekezdett.

– Az ittas vagy drogos állapotban megjelenő diákok büntetései az eset súlyosságától függően: – felnézett.
– Folytassa csak.
– Igazgatói rovó, felfüggesztés, fegyelmi tárgyalás, kicsapás. Amennyiben a diák az iskolában fogyasztotta az alkoholt, az iskolából azonnali eltávolítást von maga után. – olvasta elcsukló hangon, remegő kézzel. – Ha a tanuló nem beszámítható, az iskola köteles értesíteni a szülőt, aki azonnali hatállyal haza viszi és a gyermek másnap kapja meg büntetését.
– Rendben, köszönöm.

Konrád visszacsusztatta a diri elé a lapot, de az megrázta a fejét.

– Adja csak oda Vasvárinak. Ő is olvasson egy kicsit.

Sóhajtva magam elé húztam a lapot és megkerestem a dohányzásra vonatkozó szabályt.

– Igazgató úr, de én...
– Olvassa csak fel, Vasvári!
– Rendben – túrtam a hajamba. – Iskolában való dohányzásért a tanuló büntetései a helyzet komolyságát illetően: ha a tanuló egy szálat szívott el és be is vallja, igazgatója igazgatói megrovásban részesíti. Ha a diák más társait kínálja cigarettával, minimum egy hetes felfüggesztésben lesz része. Amennyiben pedig árusítja a dohányt, azonnali eltávolítás a büntetés.

– Nagyszerű – vette vissza a lapot a diri. – Ezek tudatában akkor szerintem gondolkozzanak el egy kicsit. Addig én elmondom, mi jár a verekedésért. Kisebb verekedés esetén, mely során sérülés nem keletkezett, igazgatói figyelmeztető a büntetés. Nagyobb, hamar gyógyuló sérülést okozó verekedés esetén fegyelmi eljárás a kötelező. Törést, halált, egy hétnél tovább gyógyuló sérülést okozó verekedés esetén az intézmény vezetője köteles értesíteni a rendőrséget és átadni nekik az ügyet, valamint a tanulót azonnal eltávolítani az intézményből.

Konráddal hosszú percekig hallgattunk és az igazgató is így tett.

– Miután ilyen jól elbeszélgettünk, elmondom a büntetésüket. Vasvári, maga igazgatói rovót kap, amiért dohányzott az iskolában és mélységesen ajánlom magának, hogy soha többé ne forduljon elő ilyen.
– Rendben.
– Ami magát illeti, Rácz. Komolyan gondolkoztam az éjszaka. Azonnal el kellett volna magát küldenem az iskolából. De nem tettem, és tudja miért?
– Nem, igazgató úr.
– Mert adtam magának esélyt arra, hogy megmagyarázza. Szóval, szeretne valamit mondani, vagy intézkedhetek?
– Szeretnék.
– Igen?
– Én tényleg vállalom mindennek a következményét. Annak is, amiért ittas állapotban voltam. Azonban én nem ittam alkoholt, tehát nem tudom, mi történt velem.
– Érdekes felvetés.
– Igazgató úr, – szóltam közbe – Konrád biztosan nem ivott, mert arról tudnék. Együtt mentünk ki az udvarra és előtte is együtt voltunk és az én társaságomban nem csinált semmi ilyesmit. Azonban van egy sejtésünk.
– Mégpedig?
– Valószínűleg az italába rakhattak valamit. És én már azt is gondolom, hogy ki tette.
– Álljon meg, Vasvári – szakított félbe. – Tisztában van azzal, hogy ezek mennyire súlyos vádak?
– Teljes mértékben.
– És azt állítja, valaki alkoholt tett Rácz italába?
– Igen, erre gyanakszunk.
– Rácz?
– Igen, ez a gondolatunk.
– Amennyiben ezt megerősítik, elindítom az eljárást – fellélegeztem. Van esély, hogy ne csapják ki Konrádot. – Ha bebizonyosodik, hogy igaz ez a történet és megtalálják a tettest, azt eltávolítom az iskolából – szünetet tartott. – Amennyiben azonban nem derül ki semmi ilyesmi és maguk átvertek engem, mindketten repülnek.

Bólintottunk.

– Ezek tudatában is így gondolják?
– Igen.
– És el is indíthatom az eljárást?
– Igen.
– Nagyszerű. Akkor a büntetés Rácz számára szintén egy rovó lesz. Illetve mindketten itt maradnak délutánonként elzáráson. És ha végeztek a leckékkel, rágó kaparás lesz. Viszont látásra!
– Viszlát, igazgató úr! Köszönjük.

– Jó voltál. Én tisztára beparáztam.
– Látszott rajtad. De nyugi. Ki fog derülni és akkor vége.
– Nagyon remélem.