Szívembe zárva [KiriBaku - Befejezett]

25.fejezet

- Kirishima!

Bakugou hangja késként hasított elmémbe, szinte azonnal kiszakítva a transzból. Döbbenten pillantottam hátra, majd látva az épp felém rohanó illetőt, azonnal cselekedtem.

Viszont nem voltam elég gyors, ő hamarabb hozzám ért, és azonnal megragadta csuklómat ezzel visszarántva a mélyből, egyenesen a kemény betonra terítve.

Kapkodva a levegőt bámultam a fölöttem támaszkodót, ki erősen szorította kezeim, hozzám hasonlóan könnyektől csillogó szemekkel nézett vissza rám.

Mégis... Hogy került ide?

- Miért vagy itt? - kérdeztem üveges tekintettel - Miért rántottál vissza? - emeltem fel a hangomat - Miért nem hagysz meghalni? - kérdeztem már-már zokogva - Én nem akarok.. nem akarok többet szenvedni...

- Nem fogsz... - suttogta keserűen, végig szemeibe nézni - Ígérem..

- Ne hazudj! - förmedtem rá - Miért jöttél? - kérdeztem félre nézve - Nem utálsz még eléggé? - pillantottam rá a zokogás szélén állva.

- Nem utállak Kiri, sosem utáltalak... - suttogta enyhítve szorításán, mire ajkaimba marva hunytam le szemeim.

- Akkor hagyj leugrani... - suttogtam megtörten.

- Miért tenném? - kérdezte kedves mosollyal ajkain, minek láttán összeszorult a szívem.

- Mert ha valóban igaz amit mondasz, nem akarsz látni szenvedni, ha ez az egész nem színjáték, megérted a helyzetem, és nem kínzol tovább. Nekem nincs szükségem erre az életre - pillantgattam az épület széle felé.

- Mit értesz színjáték alatt? - kérdezte értetlenül, mire keserű mosolyra húztam ajkaim.

- Szerinted nem tudom mi lesz ha innen lemegyek? - mosolyodtam el gúnyosan, viszont kis híján ismét elsírtam magam - Nem akarok egy rohadt pszichiátrián megrohadni! - förmedtem rá könnyes szemekkel, félre nézve.

- K-kiri.. - pislogott rám döbbenten.

- Ne - szakítottam félbe - Kérlek ne hazudj a szemebe.. - suttogtam halkan, összeszorított szemekkel sírva.

- Kirishima kérlek! Minden rendben lesz!

- Ne mondj olyat ami nem igaz! N-nem.. nem lesz rendben... Bakugou.. én próbáltam mindent rendbe hozni, de körülöttem minden összedőlt... Idő előtt elolvastad a levelet, igaz? - pillantottam fel rá - Azért vagy itt. Valójában.. Nem akarsz megmenteni... ugye? - haraptam ajkaimba keserűen - Cs-csak... Az a mocskos bűntudat ezt követeli meg tőled... - sóhajtottam fel.

- Meg akarlak menteni... Komolyan mondom... Csak menjünk le és folytassuk az életünket, mintha mi sem történt volna! - erőltetett magára egy mosolyt.

- Bakugou... Bár ez már szinte zsarolásnak is hangozhat... de nem akarlak erre kényszeríteni, mégis, az igazság az, hogy... Nekem nincs szükségem egy olyan életre amiben te nem vagy mellettem... És tudom, hogy nem szeretsz viszont! Ezzel nincs semmi baj... Csak... Kérlek felejts el.. Mintha sosem léteztem volna. Hagyj úgy meghalni, hogy te nem tudsz semmiről... égesd el a levelet... Nem létezem. Sosem léteztem igazán... Szóval... Csak sétálj el és... Vége. - erőltettem magara egy mosolyt, de közben a könnyeim megállás nélkül folytak.

A következő pillanatban kezeimet elengedték a szorító ujjak, mire egy pillanatra elmosolyodtam tudva, hogy elmegy és végre... Vége lehet.

De nem. Tévedtem. Óvatosan felhúzott ülő helyzetbe, majd pedig erős karjaival szorosan átölelt.