Amíg a világ el nem választ...

9. rész

A nap már fent volt amikor felébredtek. A megébredés elég zavarba ejtő volt, a kialakult helyzet miatt.

-Öhmm...Bocsi, valahogy oda keveredtem. Dörzsöli meg tarkóját Carlos, majd szemmel láthatóan egy pirosas árnyalatot vesz fel arcára, szellem létére.
-Semmi gond, egész...kellemes volt.-Pirosodik el füléig Elizabeth is. Ekkor ismét elvesztek egymás szemeiben, és óráknak tűnő percek után Carlos meg szólalt.
-Olyan jó elveszni abban a gyönyörű barna szemeidben.-Elizabeth ekkor még jobban elpirult és megszakította a szemkontakust.
-Hu, már ennyi az idő?.-Pillant az órára Carlos, ami fél tízet mutatott.
-Igen, ma sikerült elég sokáig aludnunk.-Kezdi Eliza rendbe tenni az ágyat.
-ÉS MA JÖNNEK A TESTVÉREIM!!!- Kiált fel a fiú, majd szellemeket megszégyenítő gyorsasággal suhant le az emeletről. Liza csak nevetett a szellem izgatottságán, majd utána ment. Lent a fiú úgy sürgött, forgott mint még soha életében.
-Carlos, nyugi! Még nem is telefonáltak, hogy elindultak.-Próbálta egy kicsit le lassítani a fiút, de ekkor meg csörrent a telefon. 

-Jó napot Peterson bácsi!- Köszön a telefonba a lány.
-Jó napot! Rob testvére vagyok. Csak szólni szerettem volna, hogy elindultunk. 
-Rendben. Mi, akarom mondani már nagyon várom magukat.-Javítja ki magát gyorsan Elizbeth.
-Hogy érted, hogy mi? Ugye nem baj ha tegezlek?
-Nem dehogy baj, nyugodtan. Azt majd csak akkor szeretném elmondani, ha meg érkeztek. Persze ha nem baj.
-Nem, dehogy. Akkor majd telefonálunk, ha a városban vagyunk.
-Rendben van.  Viszont hallásra!
-Szia!-Teszi le a telefont Elizabeth.

-Csak emlegetni kellett őket. Most indultak el Peterson bácsiék.-Fordul Carlos felé, aki egy kicsit ki akad.
-Micsodaa??-Gubbadnak ki a szemei.
-Nyugi, még 6 óra mire ide érnek. Próbálja ismét nyugtatni Elizabeth.
-De Liza, tudod mennyi idő 50 év? Legszívesebben begyógyítanám az összes sebemet, és le vetném valami másra ezt a szakadt rongyot.-Huppan le a székre a fiú.
-Tudom mennyi idő. De kérlek, nyugodj meg egy kicsit.-Próbálja kezei közé venni Elizabeth a fiú arcát, ami több kevesebb sikerrel sikerül. Carloson látszott, hogy megnyugszik a lány érintésére.
-Rendben, egy kicsit lassítok.-Adja be a derekát. Egy kisebb csend után Carlos elkezdett a lány felé hajolni. Elizabeth tudta, hogy mit akar, ezért csak becsukta szemeit és várta a mesébe illő pillanatot. Ajkaik már majdnem össze értek, amikor a fiúnak eszébe jutott, hogy ez jelenleg lehetetlen. Ezért meg állt és halkan közéjük súgta.
-Sajnálom.
-Semmi baj, megértem.-Válaszolta Liza. Majd Carlos szép lassan eltávolodott a lánytól. Csak ültek egymás előtt csendben.
-Ma még nem is ettél. Egyél valamit!-Töri meg a csendet a fiú.
-Köszönöm, de most nem vagyok éhes.-Utasítja vissza illedelmesen az ételt a lány.
-Rendben, de ha éhes vagy azonnal szólj.-Jön elő Carlosból a gondoskodó énje.
-Azonnal fogok.-Biztosítja be a lány Carlos-t, hogy amint éhes lesz szólni fog.

-Mennyi van még a 6 órából?-Kíváncsiskodik a szellem.
-El kell, hogy szomorítsalak, de még csak 15 perc telt el azóta mióta elindultak.-Adja meg a választ Eliza.
-Az 50 év hamarabb eltelt, mint ez a 6 óra.-Háborodik fel egy kicsit Carlos.
-Azért mert nem vártál senkire.-Adja meg az egyszerű indokot a lány.

***

A maradék időt főzéssel, pakolással és takarítással töltötték el. Amikor végeztek úgy gondolták, hogy egy kicsit megpihennek. Miután letelt a hat óra megcsörrent a telefon.

-Szervusz Elizám! Rob vagyok, megérkeztünk a városba. Nem sokára ott vagyunk.
-Szia Peterson bácsi! Rendben már nagyon várlak titeket, és van is egy meglepetésem.
-Már várjuk. Na, de most én leteszlek mert nem tudok két felé figyelni.
-Oké, szia Peterson bácsi!
-Szervusz!-Majd Elizabeth letette a telefont és a fiú felé fordult.

-Nem sokára itt vannak.-Ekkor ismét elkapta az izgalom a fiút.
-Na jó, úgy érzem én ismét meg halok.-Kezd elpánikolni újra a szellem fiú.
-Jó, ez egy picit furcsán hangzott.-Kezd elkuncogni Liza.
-De kérlek, nyugodj meg. Tudom nehéz ,mert 50 év az 50 év, de kérlek, higgadj le.-Próbálja nyugtatni Carlost.
-De olyan nehéz.- Pánikol továbbra is a szellemfiú.
-Hidd el, ha nyugodt vagy, sokkal könnyebben fog menni.-Teszi egyik kezét a fiú vállára a lány. A további szabad időben megbeszélték a nagy találkozást, és vártak. Amikor végre kopogtattak rohantak is mind a ketten. Carlos elbújt, Liza pedig ajtót nyitott.