𝒊𝒍𝒚𝒃 | 𝒈𝒊𝒓𝒍×𝒈𝒊𝒓𝒍

𝟙𝟙. 𝕗𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

𝔼𝕝𝕚𝕫𝕒𝕓𝕖𝕥𝕙 𝕡𝕠𝕧

Kim Keller: Szia baba!❤- olvastam az üzenetet, kidüledt szemekkel. Ekkora meglepetést, nem számítottam, hogy Kim rám ír és mi az, hogy baba? Még soha senki sem nevezett így, egy kicsit furcsa ez a becenév. Lisától és a többiektől már rám ragadt pár becézés, de efféle még nem. Ezért egy kicsit zavarban érzem magam emiatt, ami elég szánalmas, hiszen csak egy név és semmi jelentékes nincs benne, még az is lehet, hogy csak tréfából írta. Úgy tűnik túl sokat agyaltam ezen mert Kim megint írt.

Kim Keller: Itt vagy? Ha zavarok akkor bocsi :( - megráztam a fejem, miszerint nem zavar, de ezt úgysem láthata, ezért gyorsan visszaírtam. 

Elizabeth Parker: Szia! Nem, nem zavarsz, csak egy kicsit meglepődtem, hogy rám írtál 

Kim Keller: Örülök, mi meglepő azon, ha egy barát rá ír a barátjára? Talán a becenév nem tetszett? :D 

Elizabeth Parker: Nem szoktál írni nekem... de egyáltalán honnan van meg a számom? Úgy emlékszem nem adtam meg neked  és a bevenév egyáltalán nem zavar :P

Kim Keller: Te tényleg nem adtad meg, de Veronica meg tette helyeted =) talán baj? Baj, hogy kíváncsiskodtam felőled? Hogy beszélni szeretnék veled? 

Elizabeth Parker: Nem baj... de miért foglalkozol velem ennyit? Alig ismersz...  - írtam és lélegzet visszafolytva vártam a választ. Tényleg érdekelt Kim miért olyan velem, amilyen... Olyan szokatlan, hogy valaki ennyire érdeklődik irántam, mi van ha valami szándékai vannak ezel?

Kim Keller: Hát ez az! Nem ismerlek, de megszeretnélek ismerni!! Eli te már az első naptól kezdve valamiért érdekelsz... még nekem is fura ez hidd el! Soha senki nem érdekelt ennyire, mint te most!  Van benned valami, ami nem hagy nyugodni! Te más vagy és én mindig az a típus voltam, akit vonz a másság - ajkamba haraptam, miközben olvastam a sorokat. Hogy érti ezt? Mit akar tőlem? 

Elizabeth Parker: Hová akarsz ezel kilyukadni?

Kim Keller: Magam sem tudom... de abban biztos vagyok, hogy kedvelek. Nagyon. Tudom, hogy Lisát szereted és nem akarom rád kényszeríteni az érzéseimet... de a fellépésen a mosdóban... meg akartál csókolni, ugye? - arcom azonal pirosabb árnyalatra váltott. Visszaemlékeztem arra a pillantra, olyan közel volt az arcunk, éreztem forró leheletét az ajkamon, kezeim a derekán pihentek, ezért teste melegét is. Olyan tisztán élnek ezek a pillanatok  bennem és bárhogyis próbálom elfelejteni, kitörölni őket, nem megy. Most mit írjak neki erre? Igen, megakartam csókolni. Vágytam a csókjára. Nagyon is, ezt tagadni se tudnám... de ezel csak hamis érzéseket táplálnék benne, hiszen én nem érzek úgy iránta. Érdekel, mint nő, de ha vele is volnék az csak vágy miatt és nem szerelem miatt lenne. Kim gyönyörű, vicces, szimpi csaj, tetszik nekem, de én Lisába vagyok szerelmes... Kétségbeesve próbáltam a gondolataimban rendet rakni és hogy mit is írjak neki, de végül arra jutottam, hogy az igazat kell írnom.

Elizabeth Parker: Igen, meg akartalak csókolni. De nem azért mert én is szeretlek, abban a helyzetben egyszerűen csak kellett valaki... vagyis kellettél Kim. Tökre tetszel nekem meg minden, de ott van Lisa... és őt nem tudom csak úgy elfelejteni - nagy nehezemre esett ezt leírni, de ez az igazség és nem szeretnék senkinek sem fájdalmat okozni.

Kim Keller: Értem, akkor jól tettem, hogy elhúzódtam... pedig tudod mennyire akartam? Mármint a csókot. De jobb is így! Ne kisértsük a sorsot :D - mosolygó emojit küldött, de biztos vagyok benne, hogy nem boldog és mosolyog. Ha úgy vesszük "szerelmet" vallott nekem, én meg elutasítottam őt. Annyira utálom, hogy másoknak fájdalmat okozok. Olyan lány, mint Kim, hogy tudot olyan lányt megkedvelni, mint én? Borzalmas ember vagyok egy csődtömeg, szerencsétlenség, nincs bennem semmi különleges. Kim jobb párt érdemel nálam, de még Lisa is. Hogy gondolhatom, hogy eséjem lehett Lisánál? Vagy barkinél? Gyomrom körcsbe rándult és lassan vettem a levegőt. Nem akartam sírni, de pár könnycsepp akaratlanul is kifolyt íriszeimből.