Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Újabb hazugság? (🔞)

Ragaszkodtam a külön hálószobához, és inkább késő éjszaka is dolgoztam, csak hogy elkerüljem őt. Akkor aludtam, mikor dolgozni ment, és így lassan átmentem éjszakai bagollyá. Mikor találkoztunk, láttam tajta, engem akar, de valami kifogásom mindig volt. Aztán egy nap azzal jött haza, hogy hétvégére hazamegyünk az apjához mert be akar mutatni. Felejtsem el a munkát, meg hogy a bezártság után a vidéki levegő jót fog tenni.

— Luke! Nagyon jól tudod, hogy jövő héten prezentálnom kell a kész képregényt. Mind az ötöt. És csak három van kész!

Átölelt, éreztem, most nem menekülhetek. — Lesz egy heted, szívem. — Gyűlöltem mikor így hívott.

— Egy hét. Jól van, de egy percet sem zavarsz, ugye?

Belefúrta magát a hajamba, éreztem mennyire reszket a keze. Szerettem volna kilépni a testemből, mert most nem volt kifogás, hiába tiltakozott a testem. Amikor Luke a mellemhez ért, és összerándultam, azt hihette az érintés esik ennyire jól, és felbátorodott. Sírni tudtam volna, amikor a sajgó mellbimbómat a szájába vette. Alkaromba haraptam inkább, és azon rimánkodtam, csak minél hamarabb végezzen. De megérezte, hogy nem vagyok kész. Kábán, szinte tehetetlenül tűrtem, hogy a keze becsússzon a ruhám alá. Mindent Tomhoz hasonlítottam, a csókjait, a simogatását, és azt is, ahogy mélyen a combjaim közt hozzám ért. Inkább becsuktam a szemem. Látni sem akartam. Aztán olyan történt, amire nem számítottam. Kezdett kellemesen bizsergető lenni. Tom hosszú ujjaival szemben Luke kicsit vastagabb ujjai valamit megérintettek bennem. Felnyögtem, pedig nem akartam mutatni, hogy jól esik. De nem sürgetett, nem igyekezett. Levegő után kapkodva hagytam a kielégülés kapujáig simogasson. Annyit éreztem, hogy megemelt, és már ki is töltött. A hasam mélyéből feltörni készülő kellemes zsibogás lüktető görcsbe csapott át, és néhány kemény lökés után szinte együtt robbantunk fel. Ösztönösen kulcsoltam át a lábammal a derekát, és húztam teljesen magamba.
Ő halkan káromkodott, hogy utoljára tapasztalatlan kamaszkorában, gyors felizgulás után fordult ilyen elő, hogy ennyire gyorsan jutott el a csúcsra. Szabadkozott, hogy biztos a megfeszített munka, az esküvő szervezése az oka.

Ezt kár volt. Úgy ért, mint egy korbácsütés.
— Mikor lesz? — kérdeztem és húztam magamra a takarót, mielőtt még egyszer kedve támadna hozzám. — Ugye meghívtak?

— Csak a szűk család, de igen. Tom meghívott minket.

Felugrottam. — Minket? Mondtam hogy ne mond el senkinek, hogy itt vagyok.
Ijedten nézett rám, aztán elsápadt.

—Jól van na! Nem úgy értettem, hogy konkrétan te, hanem hogy vihetek valakit. Nem mondtam el, csak nem értem, miért vagy ezért úgy oda. Tudod hányszor kérdezett rólad! Hogy tudom-e hová mentél? Leti, én gyűlölöm a hazugságot. — Akárcsak én, gondoltam. Már két közös pont. A gyűlöletünk és az imádatunk. Mert nem csak én rajongok Tomért. Luke is. Látom rajta, mikor róla beszél. Csillog a szeme, kipirul. Ez szerelem, egy viszonzatlan, plátói szerelem. Megremeg egész testében mikor hívja.

— Te leszel a legszebb.
— Ezt kétlem Luke. Csont meg bőr vagyok — néztem a kezeimre. A bőröm szinte ráfonnyadt a csontjaimra. Tom talán meg sem ismerne. Felálltam, a lepedőt szorosan magam köré tekerve mentem át a saját szobámba. A tükör nem hazudott. Amióta itt vagyok, bele se néztem. Mindig vékony akartam lenni, de ez már túlzás.
— Drága anyukám, ha látnád most a lányod. A kis husi, akin mindig volt mit fogni, pálcikaember lett.

Leejtettem a lepedőt, és oldalra fordultam. A hasam nagyon kicsit kidomborodott, de még alig észrevehető, a mellem ugyanakkora maradt, talán kicsit mintha nőtt volna, gondolom a terhességtől. A csípőm szélesedett, de lehet, csak a vékony derekam miatt tűnik úgy. Az arcom viszont tiszta, és ragyogó.