A Diggory-lány [hungarian HP ff.]

10.

- Ezennel bemutatom - bármilyen hihetetlenül hangzik - a Trimágus Tusa negyedik bajnokát.

Mr. Bumfolt szavaira a fejemet ráztam, amíg csengeni kezdett a fülem. 

- Ez lehetetlen - hajtogattam. Ami azt illeti, nem reagáltam éppen a legjobban, például mint egy trimágus bajnok, aki a francia iskolát képviseli. Noha nem ismertem Harry Pottert, jóformán csak Cedric elmondásaiból, meglepett, hogy ebbe is belekeveredett. Vagy bele akart keveredni?

Az arcára kiülő érzelmek, amiket nagyon hamar a teljes értetlenkedés váltott fel, azt súgták nekem, hogy nem. Nézzük logikusan. Egy tizennégy éves gyerekről van szó... nyilván nem tudta felmérni, mekkora veszélybe sodorja magát, és mivel eddig sem maradt ki semmiből, ami egy kicsit is kalandot jelenthetett az iskola falai között, talán ebből sem akart. Igen ám... de Dumbledore mégis maga húzta azt a korhatár vonalat a serleg köré, Madame Maxime pedig maga mesélte ebédnél degradáló hangon, hogy mennyi buta roxfortos próbálkozott hiába.

Cedric tenyerét éreztem a kezemen, és ez kicsit kirángatott a gondolataim közül. Bátyámra pillantva rájöttem, hogy őt is eléggé meglepte Bumfolt - elég vidám! - bejelentése, és most próbálta fékezni magát. Tekintete a bejelentő és Harry között járt, majd próbált nyugalmat erőltetni magára. Olyan... udvariasan érdeklődő fejet vágott, miközben várta a további magyarázatot. Az én bátyám. Nem tudtam nem büszke lenni rá, hiszen ismerem magamat, én jóval hevesebb vagyok nála.

Viktor Krumra csak a szemem sarkából sandítottam, elég megközelíthetetlennek tűnt eddig is, amire fokozódó mogorvasága csak rátett még egy lapáttal.

A pillantásom végül Bumfolton állapodott meg.

- Ön bizonyára viccel, Mr. Bumfolt - jegyeztem meg.

- Tréfa? - hökkent meg Bumfolt. - Nem, nem... eszemben sincs tréfálni! A Tűz Serlege kidobta Harry nevét!

Elképedtem. Harry Pottert néztem. Egyrészt ez nem fair. Cedric és én is egész nyáron ezt a tusát vártuk, hiszen minden iskola egyetlen tanulót jelöltethet a versenyen. És a jogos nyertes Cedric lett. A hugrabugnak egyébként sincs sok lehetősége bizonyítani, a nagybátyám is ezért volt olyan büszke arra a bizonyos tavalyi kviddicsmeccsre, még akkor is, ha kicsit elszaladt vele a ló. De nem ez a lényeg. Elkalandoztam... a lényeg, hogy itt valami nagyon nem stimmel. A megérzéseim rosszat súgtak. A bűbájokkal lehetett valami kavar? Az iskolámban elég nagy hangsúlyt fektetnek a bűbájoktatásra, és bár nem mondanám magam nagy bűbájszakértőnek, egy tizennégy évesből nem nézném ki, hogy képes megzavarni egy olyan ősi mágiával rendelkező tárgyat, mint amilyen a tűz serlege. Mégsem tudtam hirtelen másra gondolni, ezért megzavarodtam.

- Ez akkor sem lehetséges. Nem is versenyezhet! - a hangom méltatlankodóbban csengett, mint annak szántam volna. - Nincs tizenhét! Túl fiatal.

Bumfolt továbbra is Harryt nézte, ajkán mosollyal, miközben a szakállát simogatta.

- Elképesztő, az tény - szólt. - De ugyebár a korhatárt csak idén vezettük be, biztonsági óvintézkedés gyanánt. A serleg pedig kidobta a nevét... úgy értem, ezen a ponton már nem lehet visszakozni... a szabályok köteleznek minket... Harrynek küzdenie kell, a legjobb tudása szerint...

- Hallom, hogy mit mond, Mr. Bumfolt, de a szavainak nincs semmi értelme - replikáztam. Tovább nem tudtam folytatni, mert megütötte a fülemet közeledő emberek hangja. Talán lesz köztük valaki, aki tud értelmes magyarázattal szolgálni.

Az ajtó most újra kinyílt, s ezúttal egész csoportnyi ember vonult be a szobába. Dumbledore professzor lépett be elsőként, mögötte sorban Mr. Kupor, Karkarov professzor, Madame Maxime és még két roxforti tanár. Cedric gyorsan megsúgta, hogy az egyikük a griffendél, míg a másik a mardekár ház feje. A tanárnő biztosan Harryt fogja védeni akkor. De Bimba hol maradt? Neki is lenne szava, ki kellene állnia Cedric mellett.