Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Egy új férfi

Édesanyám nem kérdezett, csak szeretett, és ez nekem mindennél többet jelentett akkor. Luke minden nap felhívott, és ez is gyógyír volt. Eleinte döcögősek voltak a hívások, aztán pár nap elteltével már úgy trécseltünk, mint jóbarátok.

- Leti, remélem nem haragszol meg - szinte láttam magam előtt, ahogy elpirul. - Már egy hónapja, hogy elmentél, és még egyszer sem kérdezted őt.

Direkt nem mondta ki a nevét, és ezt díjaztam. Időközben néha felmentem a netre, hátha elcsípek róla valamit, de csak annyit találtam, hogy visszautazott az Államokba, és hogy lassan minden újraindul. Zawe meg egyre gömbölydedebb, de már kicsit sem boldogan került lencsevégre vásárlás, vagy sétálás közben. Azt értem, hogy szomorú, hisz nincs mellette Tom, de más is látszódott rajta. Mellettem sincs itt, és nem is lesz, de a gyermekem miatt a felhők felett járok, és anya szerint földöntúli boldogság van az arcomon. Bármennyire is haragudtam rájuk, reméltem nem a gyerekkel van baj.

Zawe körülbelül félidőnél tarthatott, bár pontosan nem tudtam mikor is fogant a baba, mondjuk nem is érdekelt. De kettőn között nem lehetett több másfél- két hónapnál.

- Anyukám, ha kérdik, nem kell hazudni. Mondd el nyugodtan, hogy a kicsi apja Angliában maradt. Ne találj ki semmi cifra dolgot. És ne füllents az apjáról sem.

- Na arról nem is tudnék, hiszen még nekem sem mondod el. - Átöleltem az én kis anyukámat, aki elfért a hónom alatt, és adtam a durcás homlokára egy puszit.

- De csak azért, hogy őszintén le tudd tagadni. Védem a bűntelen lelkedet.

Persze ettől függetlenül beindult a pletyka gépezete, és a legmulatságosabb az volt, hogy magától Vilmos hercegtől várok gyereket, és a Királynő menekített ki az országból. Hiszen hogyan máshogy jöhettem volna haza ilyen nehéz időkben.

Aztán ahogy múlt az idő, a találgatások is szépen alábbhagytak. Már nem súgtak össze a hátam mögött, ha a piacra mentem, vagy a pékhez. Sőt a legszebb kenyeret, a legfrissebb halat kaptam, és mosolyogtak rám az emberek. Lassan itt is minden olyan lett, mint régen. Egy nap, mikor végre több hét után bekapcsoltam a laptopot, őrült módon kezdtek áramlani a levelek. Alig tudtam követni a szememmel, míg ki nem írta, hogy 99-nél több olvasatlan üzenetem van. Nagyot sóhajtva fogtam neki, és az érdekteleneket kukáztam ki. És feltűnt, sok képregénymagazin, amikről még sosem hallottam, és más lapok is megkerestek.

- Luke. Szia, kérdezhetek? - Meredten bámultam a képernyőt és még azt sem vettem észre, hogy anyukám limonádét hozott be, és letette az asztalra. - Rengeteg levelet kaptam, képregényes hivatkozással, és nem értem. Mit akarnak?

Felszabadultan nevetett, és több ezer mérföld távolságban is láttam magam előtt. Ül a kanapén, lenyomta a távirányító gombját, amikor meglátta, én hívom. És most nevet. - Ne nevess már ki!

- Csak annyit mondok, hogy kapkodják a képregényedet kicsim. - Mennyire más volt ez a kicsim. Már nem zavart, nem másztam tőle a falra. - Első hónapban elkapkodták és úgy tudom készül az újranyomtatás. De hatalmas mennyiségbe fizettek elő a neten is. Bejött Leti, imádják Lokit. A sorozatról semmi nem szivároghat ki, úgyhogy ezzel pótolják.

- Szóval csak ezért. - A kezdeti lelkesedésem azonnal csalódottságba csapott át.

- Ne butáskodj, veszik, mint a cukrot. - Aztán kicsit megköszörülte a torkát. - Leti, szeretnék valamit elmondani. Már el akartam, csak nem tudtam, mennyire biztos. Találkozgatok valakivel, és úgy néz ki, hogy kezd komolyra válni a dolog. - Na ennek már szívből tudtam örülni.

- Annyira örülök, megérdemled. Majd szólj, mikor veszed el.

- Szólok. Jól vagy?

Végigsimítottam a hasam, és nagyot sóhajtottam. Ez mellett mit számít, hogy hányan olvassák a képregényt? - Remekül. Luke! Puszilom apukádat. És téged is. Vigyázz magadra.