Az önfeledt nevetés,
sokat mondó mosoly,
mára csak megvetés
s egy halk, elfúló sikoly.
Kimondatlan érzelmek,
Egy letűnt kor emléke
ez bevallott félelmek,
Vallomások kelléke.
Csókoltál majd ellöktél
játszottál kedvedre.
Elég volt! Eltörtél,
eldobtál a szemétbe.
Mégha meg is szántál
kifelé azt elfedted.
Közömbössé váltál
hol cinizmus a fegyvered.
Egyedül maradtam
s egy vers maradt belőled.
Utolsó mit megírtam
mert búcsúzom tetőled!
