Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~1. 15.~ Nikolas Flamel

A napok repültek, a Roxfortban. Az óta az este óta Draco és én közelebb kerültünk egymáshoz mint valaha. Sok időt töltöttünk együtt tanulással és néha csak beszélgettünk a szabadban a tó mellett.

Mesélt a misztikus lényekről, a világunk szabályairól és még sok másról is.

-Sokféle varázslény él, szerte a világban. Vannak például unikornisok, sárkányok, kentaurok...-mesélte egy szép tavaszi napon, mikor a tó partján ültünk és egy képekkel ellátott könyvet böngésztünk.

-Mindig is azt hittem, hogy a létezésük csupán legenda-szemléltem meg egy unikornisról készült képet. Draco mellettem felkuncogott.

-Igen, a muglik csak legendáknak tartják őket, de valósak. Unikornisok például itt is élnek, az erdőben.

-Komolyan? Láttál is egyet?

-Igen. Nagyon szépek. -mosolygott rám, mire újra a könyvre pillantottam, majd vissza rá.

-Mesélj még, milyen lényekkel találkoztál?

-Lássuk csak... láttam már főnix-et, nagyon szép teremtmények. Egyszer a házunkban volt egy mumust is, de apám elintézte.

-Mumust?-kerekedett ki a szemem, mire belelapozott a könyvbe.

-Igen, ez egy olyan lény, ami felveszi a legnagyobb félelmünk alakját.

-Gondolom ebből áll a varázsereje. Te mitől féltél a legjobban?

-Az... nem fontos. Hallottál már a házi manókról?-kezdett el lapozgatni, majd egy kicsi koboldféle lénynél állt meg, aminek hosszú orra és nagy gülü szeme volt.

-Nem még nem. Azok micsodák?

-Manók, akik felesküdnek egy-egy mágus család szolgálatára. Erős mágiájuk van, de mindig azt teszik, amit a gazdájuk mond nekik.

-Nektek is van ilyen manótok?

-Igen, van...-kezdte, de ekkor a toronyóra egészet ütött.

-Jajj, lekéssük a vacsorát.-mondtam, mire felpattantunk és futni kezdtünk az iskola felé. Nevetve és kimerülten rontottunk be a klubhelyiségünkbe, ahol épp a barátainkkal találtuk szembe magunkat. Pansy és Eoise kissé ferde szemmel figyelte a párosunk, de a többiek örömmel üdvözöltek.

-Hát ti merre lófráltatok?

-A tónál tanultunk.-mondtam, felmutatva a könyveim.

-Legközelebb mi is megyünk. Rettenetesen le vagyok maradva a leckékkel!-karolt át Theodor, miközben a nagyterem felé kísért.

-Nem fogom megírni helyetted!-néztem rá szigorúan, mire ördögien felkacagott.

-Azt majd meglátjuk.-vigyorgott. Megforgattam a szemem, de rövidesen én is csatlakoztam a nevetéséhez. Zajosan léptünk be és telepedtünk le a helyünkre. Láttam, hogy pár ember megbámul minket, majd összesúg. Elfordítottam a fejem és nem foglalkoztam velük. Had pletykáljanak amit akarnak. Aki ismer minket úgyis tudja az igazat rólunk.

A zajos asztaltársaságunk egy pillanat alatt elhallgatott, így érdeklődve néztem fel az ebédemből, egyenesen Harry fűzöld íriszeibe. Felkelt a helyéről és most felénk tartott . Lenyeltem a falatot és határozottan álltam a tekintetét. Mozdulatlanul vártam, amíg oda ér hozzám.

-Sie... beszélhetnénk? Kérlek...-toporgott idegesen. Egy pillanatig rá meredtem. Mellettem Blase és Theo lassan felemelkedtek, de egyetlen szavammal visszafogtam őket.

-Rendben. - mondtam, majd felálltam a helyemről és büszkén kihúzott vállal elindultam ki a helyiségből. Harry pár pillanat múlva mellém szegődött, de én meg sem álltam amíg ki nem értem az udvarra, és le nem ültem egy nagy fa árnyékába.