Hercegnő és Bobby (Tom Hiddleston Fanfiction 🔞) befejezett.

Forró telefon (🔞)

Egyre furcsábbnak tűnt ez az esküvő, ahogy közeledett a május, és csak a kérdéseim száma nőtt. Ugyanis bármit kérdeztem, a válasz az volt: mindegy, csak te ott legyél.
Mit vegyek nászajándéknak? Mindegy, csak ott legyél.
Milyen ruhát vegyek fel?
Mindegy, csak ott legyél....

Luke hetente hívott, Emmivel szinte naponta beszéltem. De az estéim, azok csak Tomé voltak. Pontban 10-kor hívott, és megegyeztünk, 20 percig beszélgetünk. Annyi idő a fürdetés.

- Nem jó ez így. Nekem bűntudatom van Tom.

- De hiszen csak beszélgetünk.

Igen, de hogy? Suttogva, megvallva egymásnak a szerelmünket. Istenem! Ha lebukunk... Bele se mertem gondolni. - Miért telik ilyen lassan az idő?

- Mert siettetjük. Van pohár a kezedben?

Persze hogy volt. - Miért?

- Zawe elment az anyjához. Holnap este jönnek haza. - Hallottam mekkorát nyelt.

- És ez mit jelent? - Meg sem mertem kérdezni, ő iszik-e, azok után, amit olvastam róla.

- Csak az jutott eszembe...

- Mi szerelmem? - A huncut és pajzán gondolatait ide hallottam.

- Hol vagy most?

- A hálószobámban.

- És mit csinálsz?

Persze, mint minden este, a verandán ültem, Hercegnővel az ölemben, aki alvást színlelt, de a füle mozgott Tom minden egyes szavára.

- Már lefeküdtem - füllentettem, és nem tudtam nem mosolyogni. Istenem... felgyorsult a légzése. Na jól van. Ilyet úgysem csináltam még.

- És te? Ugye te is fekszel már?

- Igen. - Hallatszik, hogy mocorog, nyögdécsel hozzá.

- Csak nem levetkőztél? - Nem hiszem el. Bárki elmehet az utcán, és megláthat. Mit csináljak? Játsszam meg? Elég belegondolnom, hogy ott fekszik meztelenül, ahol miket... csináltunk, és hányszor...!

- Ugye te is? - Letettem Hercegnőt az ölemből, és nyakamig magamra húztam a takarót.

- Igen. - Alig jött ki hang a torkomon. Szétnéztem a tuják felett. A gyéren megvilágított utcában egy lelket se láttam. - Tom... Én még sosem csináltam ilyet.

- Én sem, de nem bírom tovább. Leti, két év. Két éve, veled voltam utoljára. - Már csak sutyorgott a telefonba, és meg becsuktam a szemem. - Képzeld el, hogy a kezem ott siklik a testeden. Most megcsókolom a nyakad... ahogy szeretnéd - Megérintettem a bőröm, és megborzongtam magamtól. - , a melled, a hasad. Érzed. Én igen. Puha és bársonyos a bőröd, a combod belső oldala... - A telefont közvetlen a szájára tehette, mert a hangja eltorzult, és a légzése majdnem elnyomta. De nem számított. - Képzeld tovább, hogy tökéletesen átadod magad nekem. - Aztán már nem szólt. Én sem tudtam volna. Nem csak elképzeltem, meg is tettem, helyette. - Átadod magad a gyönyörnek... mondd hogy igen...

A takaró mindent takart. Ha valaki látott volna, csak a lassú mozgás tűnhetett volna fel, amint a kezem mozdult. Talán azt gondolta volna, hogy a csillagokat bámulom a fejem felett, és annyira elámulok a szépségükön, hogy visszafojtom a lélegzetem.

- Igen...Igen... Szent ég! - A másik tenyerem a számra tapasztom. De még így sem tudom magamba fojtani az elnyúlt nyögést. A testem minden sejtje önálló életre kel, és majdnem leestem a székről. A fülemben zubogott a vér, és nem hallottam, az ő sóhajai is hogyan erősödnek.
A szívem vadul vert, és kimondtam a szavakat. - Tom, emlékszel, mit akartam tenni veled?