Váratlan Fordulat (Damon Salvatore ff.)

2. rész || Eszméletlenül

Elmeséltem Damonnek a problémám. Tudom, ittasan beszélni a magánéletemről egy 'idegennek' kicsit sem jó ötlet, de beszélnem kellett valakivel. Szóval elmondtam: Az édesanyám újra akart házasodni. Megismert egy férfit, Joseph-et, aki másfél év ismeret után eljegyzi anyámat. Nem örültem neki, mivel az édesapám négy éve halt meg autóbalesetben és anyámon semmi gyászt nem láttam, ami mondhatni felzaklatott engem. Joseph pedig a helyébe akart lépni.

- Na, most örülsz? Elmondtam miért jöttem ide. - Damon szó nélkül ismét meghúzta az üveget, amelynek lassan kifogyott a tartalma.

- Relaxálni? - nézett rám laza testtartással, mire bólintottam egyet és megittam az utolsó kortyot is az üvegből.
- Mondcsak - támaszkodott a kezére –, nincs kedved eljönni velem valamerre?

- Szóval nem is mondasz semmit a sztorimra? - néztem rá érdeklődve.

- Kéne? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.

- Inkább hagyjuk. Jobb, ha megyek mostmár - álltam fel a helyemről, majd indulásra készültem, mikor egy hűvös kéz elkapott a csuklómnál és visszahúzott.

- Naa, maradj még egy kicsit! - nézett fagyos tekintetével a szemeimbe. Ijesztően közel volt hozzám, nem tudtam mit csináljak. Damon pillantása egyre lejjebb ment a számra, majd még lejjebb, a nyakamra. - Jó az illatod - suttogta, miközben közeledni kezdett.

- Damon! - kiáltották ekkor a nevét az ajtó felől. Egy másik férfi állt ott, akinek láttán Damon gyorsan elkapta a fejét és elengedte a csuklóm.

- Ezt nem hiszem el! - motyogta ingerülten. Az ajtóban egy barna hajú, markáns férfi állt, körülbelül Damonnel egykorú lehetett. Gyors léptekkel haladt felénk, majd gyanakodva mérlegelni kezdett minket.

- Mit csinálsz itt? - kérdezte Damontól.

- Nyugi tigris, csak beszélgettünk. De inkább az a kérdés, hogy te mit keresel itt, öcsém! - értetlenkedve néztem végig a párbeszédet, ittasan hirtelen azt se tudtam, hogy állok-e vagy ülök. Még a világ is lassacskán forogni kezdett, amitől kezdtem elveszteni az egyensúlyom.

- Téged kerestelek. Kicsit aggódtam, hogy valahogy sikerült elfoglalnod magad - utalt valamire Damon öccse.

- Ahogy látod - tárta szét a karját Damon -, nincs semmi gond!

- Na jó - fordult hozzám a jó képű férfi, majd megfogta a vállaimat és mélyen a szemembe nézett. - Menj haza és felejtsd el a történteket - mondta ki a szavait. Pupillái kitágultak, mint valami vadmacskának, egyre ijesztőbb lett a szituáció. Kérdőn néztem a számomra ismeretlen emberre.

- Ugyanmár, nem látod, hogy még a saját lábán is alig tud megállni? Igézés se kell ahhoz, hogy holnapra elfelejtse a történteket - hallottam Damon hangját. Igazat mondott, a gravitációt erősebbnek éreztem, mint eddig valaha, olyan volt, mintha a mélybe akart volna húzni a föld. Több se kellett ahhoz, hogy végül erőtlenül összeessek a földön, miközben a látóköröm egyre sötétebb lett.

Stefan szemszögéből

A lány mindezek után szinte azonnal összeesett. Olyan törékenynek látszott így kívülről nézve, haragudtam a bátyámra, hogy ezt tette vele.

- Na, mit mondtam? - nézett rám szórakozottan Damon.

- Legyél hasznos és inkább segíts! - léptem oda a lányhoz, s a karjánál fogva felállítottam. - Véletlen nem mondta el, hogy hol lakik?

- Dehogy - legyintett Damon. – Mit érdekelne az engem?

- Jól van, akkor legalább segíts berakni a kocsiba!

- Csak nem ember rablás, öcskös? - veregetett háton, majd megfogta a lány másik karját, és úgy voncoltuk ki az autóba.

- Mi a neve? - kérdeztem vezetés közben.

- Marilyn Brooks.

- Így megjegyezted? - néztem rá egy pillanatra, választ viszont nem kaptam egy jó ideig.

- Ő másabb valamiért. Kételkedtem.

- Szóval őt is desszertnek nézted, ezt jó tudni! - néztem rá dühösen.

- Mondom, hogy kételkedtem! - vágott vissza. - Tudod, hogy nem szoktam.

- Tudom. - Kicsit én is furcsáltam a helyzetet, jól ismerem Damont, ő nem éppen az a türelmes személyiség, aki kivárja a megfelelő alkalmat. - De azért nem kéne emberekre vadásznod, tudod, hogy feltűnő és mi...

- Mi kerüljük a feltünőséget, tudoom, Stefan! – nézett rám unottan Damon.

- Akkor miért nem tartod be ezt?

- Mert nálam nincsenek szabályok - húzta vigyorra a száját, mire szemet forgatva visszanéztem az útra.