Az elveszett gyermek (Befejezett)

🌸Az elveszett gyermek🌸

Jiang Cheng pov.
A felhők védelme felé tartva komolyan el gondolkozom, hogy miért is akarom ezt. Hisz Jin Ling tanulhat otthon is eleget, de ilyenkor eszembe jut, hogy én mennyi mindent tanultam itt és milyen jó hatással volt rám a nevelés.
- Bácsikám, miert kell ide jönnünk?
- Már ezredjére mondom el, hogy azért, hogy tanulhass. Ha még egyszer megkérded ketté töröm a lábad! - mondtam mérgesen mire összehúzta magát. Nem szívesen csinàlom ezt, de ez a megfelelő nevelési módszer, én már csak tudom.
Megérkeztünk Gusuba. Ez a hely 100 év alatt sem volt képes megváltozni, nem, hogy 12 év alatt. A tanítványok órára igyekeztek. Én gyorsan elintéztem pár apróságot és gyorsan indultam volna el mikor hirtelen valaki nekemrohant. Az egyik Lan tanítvány. Fiatal volt, talán pont egyidős Jin Linggel.
- Hé! Figyelj oda hova rohansz! It különben sem szabad futni!
- Ne parancsolgasson nekem! - kiáltott rám vissza. Milyen kis élesnyelvű. Belenéztem a szemeibe és megpróbáltam a létező legijesztőbb pillantásomat elővenni, de ekkor olyasmi történt, amire soha életemben nem számítottam. A fiú ugyanígy a szemembe nézett és csakpimaszul visszaszólt.
- Tudja hol a helye. - mondta mire belémhasított a felismerés lándzsája. Pont mint 12 évvel ezelőtt Quishanban, a csatában. Ahogy ott állt a nagy kapu előtt és hatalmas erejével visszaverte a harcosainkat. Pontosan ugyanaz a szikra van a szemeiben mint neki, mint Wen Rouhannak.
- Hogy hívnak?
- Lan Jingyi.
- Kik a szüleid? - kérdeztem megragadva a karját, de kitépte.
- Mi köze hozzá? Hagyjon engem békén! - kiáltotta és elment.
Nem bírtam magammal és Gusuban maradtam még pár napig. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat Lan Jingyivel kapcsolatban. Azt már most leszögeztem, hogy tőle kérdezem meg. Ezért nem maradt más választásom mint felkutatni a Lan klá vezetőjét, a két jáde kő egyikét, az egykori exemet, Lan Xichent. A szobájában volt.
- Jiang klánvezető? Te itt? Hallottam, hogy Jin Ling itt marad egy ideig, de nem hittem, hogy te is. - mondta lehajtott fejjel. Én sem bírtam a szemébe nézni. Szép múltunk van, de a múlt már csak a múlt és most a jelenben vagyunk. Bármennyire is fáj, de ebben a jelenben nekünk nincs közös jövőnk.
- Kérdezni akartam csupán.
- Miért nem ülsz le velem egy teára és akkor kérdezhetsz. - mondta. Mit volt mit tenni, leültem vele teázni.
- Szóval mi érdekelne?
- Az egyik tanítvány, Lan Jingyi.
- Ha megbántott valamivel, nézd el neki kérlek. Heves természetű és sajnos az erősebbek állandóan kipécézik őt. Próbáljuk őt rendesen nevelni, de nehezen bízik meg másokban. - kelt egyből a srác védelmére. Nem is Xichen lenne, ha nem ezzel kezdené.
- Nem erről van szó! Mármint éles nyelve van az tény, de engem inkább a származása érdekel. Kik a szülei? Honnan jött? - kérdeztem mire az arca megfeszült és komoly lett. A folyton arcán ragyogó mosoly eltűnt és helyette egy merev arc nézett rám. Valami nem stimmelt.
- Én hoztam ide, alig volt idősebb kettőnél. Árva volt és elveszett. Befogadtuk és itt nőtt fel. Már Lan és csak ez számít.
- Honnan hoztad el?
- Azt magammal viszem a sírba és most kérlek távozz! - mondta mereven. Jobbnak láttam ha tényleg megyek, de ne gondolja, hogy ilyen könnyen feladom.
Másnap elmentem a könyvtárba és kicsit jobban utánanéztem a Wen családnak. Wen Rouhan egyenesági leszármazott és A két első fia, Wen Chao és Wen Xu is azok, ők Mei Ling asszonytól születtek, de első feleségének halála után pár évvel Wen Rouhan újra nősült egy bizonyos Bai Chen - nel. A nő a csata után eltűnt és sokak szerint meghalt, de egyes pletykák azt suttogják, hogy mielőtt megszökött, teherbe esett Wen Rouhantól és egészséges gyereket szült. Tudtam! Annak a szörnyetegnek volt egy harmadik gyereke és él!
Berontottam Xichenhez. Látszólag megleptem mert a tea, amit ivott a ruháján kötött ki.
- Tudtad! Elmondhattad volna!
- Nem tudom, hogy miről beszélsz!
- Lan Jingyiről! A gyerek egy Wen! Te megmentettél egy Went?! Hogy tehetted?!
- Csak egy kisbaba volt! Egy ártatlan kisbaba! Mit tehettem volna!? Hagytam volna meghalni ott egyedül? Miután Wen Rouhan meghalt bementem a palotába és ott találtam egy apró babát. ott sírt és egyedül volt! Nem bírtam magára hagyni! Elhoztam és azt mondtam, hogy egy árva, akit az út mellett találtam! - a végére már sírt. Nem szóltam egy szót sem, hisz dícséretes, amiért megmentett egy kisgyereket, de mégiscsak egy Wen kölyök, ráadásul We Rouhan gyereke.
- Ő tudja?
- Nem! És könyörgök el ne mondd neki! Ha ezt megtudná, biztos, hogy szárnyra kelnének a pletykák! Így is bántják szegényt! - szipogta mire leültem mellé és megfogtam a kezét.
- A sírba is magammal viszem.
- Köszönöm. - törölte meg a szemét. Nem tudom mi vezérelt, de a vállára hajtottam a fejem. Hihetetlen miket képes még mindig kiváltani belőlem. Miatta akartam minél előbb eltűnni innen, de az a kölyök... Azt hiszem hálásnak kell lennem neki, amiért ilyen szemtelen volt. Bár fogalmam sincs, hogy mi lesz eután.
- Jiang Cheng?  -érintette meg a kezével az arcom.
- Igen?
- Én... - nem fejezte be, helyette inkább finoman rámhajolt és megcsókolt.

Írói pov.
A két szerelmes nem törődött a kinti világgal, nem érdekelte őket már semmi sem, csak a szerelem, amit egymás iránt éreztek.  Az óceán, amibe belezuhantak és talán ki sem úsznak belőle. Kint már sötétedett, és mivel egyikük sem akart menni már sehová, ezért mind a ketten az ágyban kötöttek ki, de ott nem aludtak. Lassan, érzékien lekerültek róluk a ruhák és átélték azt, amire mind kettőjüknek szüksége volt má jó régóta. A gyönyörre és ezt csak egymástól kaphatták meg. Aztán összebújva, szorosan egymásba gabajodva léptek át az álmok birodalmába.
Reggel úgy ébredtek, hogy fogalmuk se volt melyik hajszál és melyik testrész kihez tartozik. De egymás száját hamar megtalálták.
- Jó reggelt! 
- Jó reggelt, kicsi tsunderém! - nyomott egy puszit a fiatalabb arcára az idősebb mire az morcosan átfordult a másik oldalra.
- Nem vagyok tsundere! - morogta, de a duzzogás hamar nevetéssé alakult mikor Xichen ujjai a másik oldalát kezdték el csiklandozni.
- Jó!!! Hagyd abba!!! - nevettek majd kifulladva a nevetéstől ismét egymáson csüngve pihenték ki magukat.

Meglepetés!

Ez ilyen kis novella szerű történet! Remélem nem haragszotok érte!

Csáó!