Shawn vampire

43. rész

/ Reece szemszöge/

Miközben bepakoltam Victort a csomagtartóba, Manuel felhívta Shawn anyját, Karent és kérte, hogy Rogernek szóljon, hogy sürgősen találkozniuk kell. Nem mondtuk el neki, hogy a fia meghalt. Nem akartunk neki fájdalmat okozni és ha sikerül Shawnt feltámasztani, akkor hiábavaló lenne. Már ha sikerül.. Roger nagyon szeszélyes. Sok borsot tört az orrunk alá, beárult, ott hagyott minket, de kétség sem fér , nagyon erős boszorkány, rengeteg sötét tárgya van. Így jobb ha a mi oldalunkon áll, minthogy az ellenségeinkén. 

Amíg Manuel Rogerre várt a Hallstreet kávézóban, én egy kis utat tettem meg a drága Joline-vel. Verbénás kötéllel volt megkötözve a hátsó ülésen.

- Tudod nagyon benne vagyok, ezekbe a megkötözős vágyaidba, de lehetne jobb körülményekben is. - mondta gúnyosan, miközben mocorogni kezdett.  A fejem rázva elnevettem magam, majd a mellettem levő ülésről egy nyilat hajítottam hátra, ami eltalálta a combját, mire jajgatva előre dőlt.

- Fogd be inkább. - közöltem a szemem forgatva, majd befordultam Guayaquil egyik elhagyatott utcájába. Láttam errefele néhány kriptát, és arra gondoltam, hogy habár nem ölhetem meg, belenyugszom abba is, hogy befalazom és örökkévalóságig ott fog megrohadni.

- Mond ezt Shawn halála miatt csinálod, vagy így bosszulod meg, hogy elhagytalak és összetörtem a szíved? - kérdezte sóhajtva, mire lefékeztem,és hátrafordulva megragadtam a torkát.

- Te voltál aki miatt a szülővárosom lángokban égett és köztük a családom is. - kezdtem idegesen, mire Joline sóhajtva közbeszólt.

- Mentettem magam, ők csak járulékos veszteségek voltak. - mondta halkan, de kezdett elfogyni a levegője.

- Továbbá te változtattál át vámpírrá, de ott hagytál. Nem segítettél át a nehezén. - mondtam összeszűkült szemekkel, amire egy és volt a reakciója, meghogy túléltem, szóval ne panaszkodjak.

- De a kedvesem nem élte túl, mivel a vérszomjam miatt halt.

- Te tetted, nem én, szóval ne okolj. - mondta elfojtott hangon, mire még erősebben szorítottam.

- Most meg miattad elvesztettem a legjobb barátom. Szerintem elég indokom van. - néztem mélyen a szemébe, majd gúnyosan mosolyogva hozzátettem: - Az már mellékes, hogy jártunk mindezek előtt két évet. Hidd el tudom, hogy elpazarolt idő volt, és életem legnagyobb hibája. - vontam fel a szemöldököm, mire egy pillanatnyira láttam a szemébe, hogy ezzel megbántottam, és a szavaim fájdalmat okoztak neki.

Visszamásztam az ülésre, és egy régi templom hátsó kertjéhez hajtottam. A kocsit leállítva kiráncigáltam az autóból Joline-t, majd erősen megfogva a karját megkerestem az avarban azt a lépcsőt, amit már szinte befedtek a gyomok. Félresöpörtem, majd lesiettem a lépcsőn. Elég ijesztő volt a hely, szinte teljesen sötét volt és csak az elrepedt fal mentén szűrődött be halvány fény. Ahogy beljebb mentünk több üreges rész volt. Egyszercsak kirázott a hideg, és fura mászkáló hangokat hallottam. Belöktem az egyik kamrába a lányt, majd a közeli szikladarabot a kijárathoz toltam, és ahogy Manuel mondta, sót hintettem körülötte, így nem fog innen kiszabadulni.

- Nem csinálhatod ezt. - mondta a falt ütögetve, mire elnevettem magam.

-Oh de még mennyire kedvesem. A bogarak és a csótányok fognak megenni. - emlékeztettem szórakozottan, majd a lépcsőn felfele kezdtem menni.

- Nem hagyj itt! - könyörögte kétségbeesetten.

- Már megtettem. - jegyeztem meg önelégült mosollyal, és bezártam a kripta tetejét, majd gondoskodtam arra, hogy az avar között senki ne találjon rá erre a lejáratra.