Rózsakoszorú [BEFEJEZETT]

008|FELIX

- Úgy hallottam ma nagyot alkottál – Felix szokásos játékosság bújt meg. A nap lemenőben volt, a herceg aznap egészen későn látogatta meg az elhúzódott tanácskozás miatt, viszont meg sem fordult a fejében, hogy kihagyja az alkalmat. A fiú ezt nem bánta, szerette a királyfi társaságában tölteni idejét. A lehető legtávolabb álltak egymástól a ranglétrán, mégsem volt még egy olyan páros, akik közelebb lehettek volna.

- Honnan tudsz róla?

- Csiripelték a madarak. Ősi esküt kell tenned miután kilépsz a teremből vagy elmesélheted milyen volt? – Hyunjin először nem válaszolt. Elfeküdt a fának az ágán, amin helyet foglaltak míg tekintetével a helyére igyekvő holdat figyelte. Kényelemre törekedve ejtette fejét barátjának combjára, aki csak mosolyogva hagyta, hagyj tegye azt, amit akar.

- Azt hiszem most már egy tanácskozásról sem szökhettek meg – kuncogott bár volt némi elkeseredettség is a hangjában. Felix tudta, hogy a fiú nem élvezi ezeket és teljesen meg is értette. Beképzelt emberekkel összezárva lenni, akik csak a maguk igazára adnak bosszantó, illetve fárasztó lehetett véleménye szerint.

- Hálás vagyok neked.

- Miért? Nem csináltam semmit.

- Kiálltál értünk. Megvédted az otthonunkat. Soha nem lehetek elég hálás neked azért, amit az elmúlt időben tettél értünk.

- Csiripelték a madarak?

- Csiripelték a madarak – kuncogott a kisebb.

A két fiú jó ideig csendesek voltak. Hol egymást, hol a csillagokat figyelték. Nem volt szükségük szavakra, sokszor nem is azért töltötték együtt az időt, hogy beszélgessenek, csak a másikkal akartak lenni – nyugalmat hoztak egymásnak. Felix nem találkozott még olyan emberrel, mint amilyen a herceg is volt. Különleges, bátor, kedves, szerény, és csodálatra méltó rá látása van a világra; olyan erős személyiséggel rendelkezik, amellyel egy királyi sarj sem büszkélkedhet. Ő mégsem volt ezzel tisztában, vagy legalábbis nem mutatta ennek jelét. Végül Hyunjin volt az, aki megszólította a kisebbet. Alig hallhatóan ejtette ki a nevét, ő mégis felfigyelt rá. Kíváncsi szemekkel vizsgálta a királyfit, aki egy mély sóhajjal nyitotta szólásra dús ajkait.

- Kedvellek, Lix. Miattad végre úgy érzem tényleg élek, valóban érdemes lélegezni.

- Ez nem lehetséges.

- Miért? Mert herceg vagyok? Királyi családból származom, akkor nem lehetnek érzéseim valaki iránt, aki a világmindenségnél is csodálatosabb?

- Túl kevés ideje ismerjük egymást.

- Az idő nem számít, ha a személy, akivel vagyok boldoggá tesz – Felix először nem válaszolt; nem tudta miként kellene formálnia a szavakat. Tudta mire gondol a fiú, az ő szíve is minden egyes alkalommal megőrült amióta csak először egymásba botlottak, de nem engedhette ezt meg. Az egész világ is ellenük szól; egy koronaherceg nem lehet együtt egy szegény negyedi lakossal, főleg, ha a személy egyazon nemet képviseli, mint ő.

- Hyunjin...

- Hagyd, hogy szeresselek! Enged meg, hogy neked adjam a szívem, nélküled nem vagyok képes semmire. Ha te nem volnál ma nem álltam volna a tanács elé. Felnyitottad a szemem, bátorságot adtál, folyamatosan tanítasz. Fogadd el a szívem és ígérem a világot is neked adom! – a kisebbnek alsóajkába kellett harapnia. Józan eszére akart hallgatni, de már későnek tűnt. Szíve felül kerekedett, érzelmei elhatalmasodtak és nem volt képes nem érezni megemelkedett vérnyomását.

Nem azért tért ebbe a negyedbe, hogy terveit felborítsa, de a szerelemnek nem lehet parancsolni, az már csak ilyen őrült. Így hát hagyta irányítani magát, ismét önzőn ítélte meg a helyzetet és engedett. Aprót bólintással adta a fiú tudtára – teljesült az akarata. Hyunjin szemei felcsillantak, ülő helyzetbe lendült és azonnal karjai közé zárta a fiatalabbat. Szorosan ölelték egymást, elvesztek a pillanatban. Veszélyes volt már maga az is, hogy a herceg oda járt, de sikerült beleszeretnie valakibe, akibe sosem lett volna szabad – mégsem bánták meg. Egymásra volt szükségük, nem a világ ideára.

Ezzel a résszel kissé bizonytalan vagyok, szóval nagy boldogságot jelentene, ha elolvashatnám, hogy ti mit gondoltok róla