Kegyetlen szerető szív

5

Madara-samát meg se pattintva egyenesen hozzám sétált és megállt előttem.
- Nem csak az útvonalat, de az utasításokat is el szoktad felejteni? Mondtam, hogy gyere el hozzám!- teremtett le azonnal, ridegséget sugárzó szemekkel.
Mielőtt bármit reagálhattam volna, Madara-sama mellém lépett és karjait összefonta maga előtt.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy kedved szerint ugráltathatod, Senju! Egyébként is kétlem, hogy kibírná az elviselhetetlen magatartásod. Inkább szállj le róla, amíg szépen mondom!- kiáltott rá a Senjura.
A két férfi egymás szemébe bámult gyűlölködő tekintettel, míg én csak tehetetlenül álltam kettőjük között. Nem jött ki hang a torkomon, de amúgy sem mertem volna megszólalni, mert éreztem, hogy ez az ellenségeskedés jócskán túlhalad rajtam. Itt már nagyobb dolgokon van a hangsúly, én csak egy ürügy vagyok, hogy újabb veszekedésbe bocsátkozhassanak.
- Szálljak le róla? Elfelejted, hogy nem csak neked dolgozik, Uchiha! Sőt, nemsokára, amikor végre megszavazzák, hogy a bátyám legyen a Hokage, neked már közöd sem lesz hozzá! Most is csak azért vagy még itt, mert a bátyám nem akarja kipakolni a szűröd- vágta Madara-sama fejéhez gúnyosan mosolyogva a sértéseket.
Az Uchiha pillanatokig állta gúnyos és gyűlölködő tekintetét, miközben elhatalmasodott benne a düh. Kegyetlen fekete szemeiben megvillant a Mangekyou Sharinganja, majd idegesen sétált vissza az asztalához. Tobirama-sama a győztesek mosolyával elindult, majd megragadta a csuklóm és maga után húzott. Visszatekintettem Madara-samára, aki az asztalánál ülve vörös szemekkel, gyilkos tekintettel meredt a Senjura. Aztán szemei rám vándoroltak és azonnal eltűntette Sharinganját. Egy pillanatra a szemembe nézett, majd a becsukódó ajtó eltakarta előlem a látványát.
- Nem valami jó társaság ez a zsémbes Uchiha, nem igaz?- kérdezte az előttem haladó lenézően.- Megszabadíthatlak tőle, ha akarod.
- Hogy mi?- kerekedtek el szemeim azonnal.
Mégis miről beszél ez az alak? Ez most búrkoltan közölte, hogy meg akarja ölni Madara-samát.
- Nem kell vele lenned, ha nem akarsz. Nyugodtan dolgozhatsz csak nekem- mondta kélyesen vigyorogva, miközben belökte maga előtt az ajtót és magával húzott engem is.
Az irodája nem sokban különbözött a Madara-samáétól. Becsukta magunk mögött az ajtót és erősen a falhoz nyomott, miközben fölém magasodott. Egyik kezével még mindig a csuklómat szorította, ami már kezdett fájni, másikat pedig derekamra simította.
- Nekem nincs semmi bajom Madara-samával- nyögtem ki erőtlenül.
Túl közel van hozzám, ez egyáltalán nem tetszik. Hagyjon már békén!
- Persze, hisz még nem ismered- forgatta meg a szemeit lenézően.
Már megint ez a gyűlölettel teli tekintet.
- Pedig dolgozhatnál csak velem. Szerintem sokkal jobban élveznéd...- motyogta, miközben lehajolt hozzám és egy csókot nyomott a nyakamra.
Hirtelen nem tudtam mit csináljak. El akartam lökni ezt a férfit, féltem tőle, arcom mégis elvörösödött, ahogy megéreztem ajkai érintését a nyakamon. Finoman végignyalt nyakam vonalán egészen az államig, majd a szemembe nézett.
- Na mit mondasz?
- N-nekem... ez így jó volt- nyögtem ki nagy nehezen.
- Ahogy akarod- komorodott el egy pillanat alatt, majd erősen rászorított csuklómra, mire halkan felszisszentem.- Pedig ilyen lehetőség nem adódik minden nap.
Komor tekintettel sarkon fordult és azonnal osztogatni kezdte a feladatokat. A csuklómat masszírozva láttam neki a munkámnak, miután sikerült feleszmélem a sokkból. Talán csak haragja miatt, de rengeteg munkával halmozott el, csak este lettem kész vele. Időközben még ő is itthagyott, amit azért annyira nem bántam, legalább egyedül lehettem egy kicsit.
Amikor végeztem mindennel, hazasétáltam. Most nem kísért el senki és még csak nem is találkoztam Madara-samával. Pedig érdekel, hogy mi van vele. Mert nekem eszem ágában sem volt otthagyni őt, de Tobirama-sama túl erőszakos volt. A sértések, amiket a fejéhez vágott még nekem is fájtak, nem értettem mire jó ez az egész. Miért nem bírja egymást ez a kettő?

Másnap reggel tanácstalanul sétáltam be Hashirama-samához, mert nem tudtam, hogy hová is kell most mennem. Hashirama-sama mosolyogva fogadott és meghallgatta a panaszom.
- Tegnap eléggé összezavartak, igaz? Hallottam az esetről és igazán sajnálom. De egyáltalán nem bírják egymást, az összetűzéseik szinte mindennaposak. Ne vedd magadra, ez egyáltalán nem miattad van- mondta végül egy fáradt sóhaj után.
- Értem...
- De ha már nem itt vagy... egy ennyit rádbízhatok?- nyújtott át egy dokumentumot kérdő tekintettel.
Megnéztem mi az, majd meglepetten fordultam Hashirama-samához.
- Hokage-választást akarnak tartani?
- Igen, ideje eldönteni, ki lesz a falu vezetője. Akkor elintézed?
- Természetesen- válaszoltam, majd egy illedelmes meghajlás után elindultam.
Néhány szervezési teendő volt a rámbízott munka, amit örömmel elvégeztem, nehogy már ilyen pitiáner dolgokkal töltsék az idejüket Hashirama-samáék, hiszen akad fontosabb dolguk is. Igazából csak az időpontot és néhány fontos információt kellett eljuttatnom a szavazatot összesítő bizottságnak, akik egyben az esemény főszervezői.
Ezután visszasiettem Hashirama-sama irodájába jelenteni, majd elindultam Madara-samához. Meglepődött, amikor megpillantott, de azonnal újra beletemetkezett a munkájába, miközben egy szót sem szólt hozzám.
- Segíthetek valamiben?- kérdeztem elvékonyodott hangon.
Felpillantott rám, tekintete kegyetlen és távolságtartó volt. Gúnyos mosolyra húzta a száját, majd egy lenéző pillantás közben magához intett. Odaléptem mellé félve az elkövetkező lépésétől.
- Miért nem segítesz Tobirama-samának? Biztos szüksége van rád- ejtette ki gúnnyal minden egyes szavát.
- Madara-sama, én tegnap nem önszántamból mentem vele- mondtam összeszedve minden akaraterőm.
- Igazán?- pillantott rám lenézően.
- Igen... én nem akartam itthagyni Madara-samát, de... muszáj volt- motyogtam lesütött szemmel.
Megsemmisített az a tekintet, amivel rámnézett. Gúnyos volt és lenéző, de mégis valahol legbelül csalódott.
- És ezt nem tudtad volna neki is elcincogni?!- kérdezte szinte kiáltva, miközben fölém magasodott.
- Ne-nem...- dadogtam ijedten.
- És mégis miért?- hajolt bele arcomba teljesen.
Csak a fekete szempárt láttam magam előtt, amiből sugárzott a féltékenység és a csalódottság. És persze a gyűlölet, leginkább az.
- Mert félek tőle!- ordítottam el magam végső tehetetlenségemben.- Az a tekintet, ahogy rámnéz... annyira megijeszt.
Madara-sama meglepetten bámult fekete szemeimbe, majd pillantása a csuklómra siklott, amin még látszottak a tegnapi szorítás nyomai.
- Mi történt a csuklóddal?
Csak hallgatás volt a válaszom a kérdésére, nem tudtam megszólalni.
- Azt kérdeztem mi történt?!- ismételte meg erőteljesebben, mire üveges tekintettel a szemébe néztem.
Vonásai megenyhültek és arcán átfutott egy csöppnyi aggodalom. De aztán a harag és a gyűlölet lángra kapott szemében, és utasítóan pillantott rám.
- Azt mondtad félsz tőle. Ő volt?- határozott kérdésére egy aprót bólintottam.
Engem kikerülve, szinte fellökve rohant ki az irodából. Értetlenül bámultam az ajtón távozó férfi irányába, aki pillanatok alatt eltűnt a szemem elől. Nem tudtam követni, képtelen voltam megmozdulni. Mert legbelül jól tudtam, hová megy és miért.