Kegyetlen szerető szív

7

~Madara szemszöge~
Egy hétig az iroda  felé se jártam. Leszartam, hogy az lenne a feladatom, hogy ott dolgozzak és Konohára gondolva minden elképzelhető jót előteremtsek a falunak. Úgyse értékeli ezt a faluban senki, mindent, amit kapnak csakis Hashiramának tulajdonítják, mintha én nem is léteznék. Mintha én nem dolgoztam volna ki a belem eddig a falusiakért. De néhány Uchiha kivételével ezt senki sem veszi észre. Vagy talán nem is akarja észrevenni. Ezért utálom őket, az összes embert! Ha jót akarok nekik, nem veszik észre, ha pedig rosszat teszek velük azonnal gyűlölni kezdenek.
Napjaimat edzéssel töltöttem, jóval a falun kívül, magányosan. De igazából ez volt az, amire vágytam, távol lenni az összes falusitól. Távol lenni a naív Hashiramától, a szemét Tobiramától és főleg Katsumitól. Attól a...ch, akármennyire is akarom, nem tudom a szemére hányni, hogy egy ribanc. Pedig egyszer már búrkoltan közöltem vele, de azóta nem tudom beismerni, pedig az! Soha nem akartam neki semmi rosszat, ő mégis... Ő mégis közelebb engedi magához azt a barom Tobiramát, mint engem. Pedig velem töltötte a napjait, nekem segített. Tényleg azt hittem, hogy kezd megkedvelni, miközben én meggondolatlanul érzéseket kezdtem táplálni iránta, nem is akármilyeneket. De profi vagyok abban, hogy elnyomjam az érzelmeimet, szóval ezzel sem lesz gond. Beleszerettem, igen és? Nagy ügy, majd elmúlik! Addig csak hemperegjen továbbra is Tobiramával, ahogy valószínűleg eddig is tette, én magasról teszek rá.
- De ha meglátom, biztos szétverem a fejét, amiért kihasználja Őt...- mondtam ki hangosan, még számomra is ismeretlen lágy és aggódó hangon.
Aztán mérgesen egy fába vágtam a kunaimat. Nem aggódhatok érte, nem érdekelhet, hogy mi lesz vele! Nem engedhetem érzelmeimnek, hogy elhatalmasodjanak rajtam. Mégis... amióta nem látom nap mint nap, csak méginkább kezdem azt érzeni, hogy vágyom rá. Kell nekem az a lány.

~Katsumi szemszöge~
Madara-sama már napok óta nem mutatkozott az irodában. Hashirama-sama nagyon aggódik érte, és bár nem vallom be senkinek, engem is kikészít a tudat, hogy fogalmam sincs mi van vele. Tobirama-sama viszont a legnagyobb élvezettel tűri, hogy ősellensége nincs itt. Minden nap mosolyogva érkezik meg és csak úgy súgárzik belőle a felsőbbrendűség érzete, akárhányszor a bátyja kiejti Madara-sama nevét. Úgy érzi, hogy ő nyert, hogy végre sikerült földbe döngölnie Madara-samát. Minden egyes nap maga mellé rendel engem és késő estig az irodájában tart. Nem engedi bátyjának, hogy egy pillanatra is velem legyen, csak magának akar. Úgy viselkedik, mintha a személyes csicskája lennék, miközben félreérthetetlen utalásokat tesz nekem minden nap. Akárhányszor csak lehetősége van rá, az asztalára szorítva fölém magasodik és a nyakamat kezdi el csókolgatni. Közben azt mondogatja, hogy hiába ellenkezek, mert egyszer úgyis az övé leszek. Már még jobban félek tőle, mint az elején és nincs senki, akinek ezt elmondhatnám. Madara-sama nincs itt, Hashirama-samának pedig képtelen lennék bevallani, hogy az öccse valójában milyen ember. Ő azt hiszi, hogy Tobirama-sama végre megváltozott az Uchihákat illetően és azért van velem, hogy éreztesse a bizalmát. Pedig igazából csak élvezi, hogy ki vagyok szolgáltatva neki, élvezi, hogy nem merek senkinek sem beszélni arról, ahogy nyomul rám. Minden egyes percét élvezi annak, hogy egész nap csak vele vagyok, miközben Madara-sama fel sem bukkan a közelemben. Ő imád minden pillanatot, én pedig magamban még jobban összetörök. Hiányzik Madara-sama!

Ma tartották a faluban a Hokage-választást. Mivel ez mindenkit érintett, hatalmas felfordulás volt a főépületben, mert az emberek sorra érkeztek, hogy leadják szavazataikat a két jelöltre: Senju Hashiramára vagy Uchiha Madarára. Én szavazatomat a legvégén dobtam be a ládába, amit rögtön utána el is vitt a szavazatokat összesítő bizottság. Éppen indulni készültem, hiszen munkám mára véget ért, amikor valaki erősen a falhoz szorított és erőszakosan felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.
- Remélem jól döntöttél- suttogta Tobirama-sama széles vigyorral a száján, miközben lefogta kezeimet, hogy ne tudjam ellökni magamtól.
- Az biztos...- motyogtam.
Madara-samára szavaztam, létezik ennél jobb döntés? Szerinte biztos igen, számomra azonban nem. Egy percig se volt kérdés, hogy az Uchihára voksolok majd, hiába tudtam, hogy nincs sok esélye. Tudtam, hogy megérdemli a szavazatomat.
- Effelől valamiért kétségeim vannak- mondta szigorú tekintettel.
- Engedd el!- hallottam meg egy határozott, mély kiáltást.
A hang hallatára szemeim elkerekedtek és keblem melegséggel telt meg. A fölém magasodó Senju ciccegve elengedett, mire azonnal elrohantam mellőle és Madara-sama elé léptem.
- Madara-sama...- néztem fel rá könnybe lábadt szemekkel, de ő csak rideg tekintettel válaszolt.
- Zavarsz, Uchiha!- hallottam meg Tobirama-sama dühtől forrongó hangját.
- Nekem nem úgy tűnt, mintha a hölgy annyira élvezné- mondta gúnyosan és engem kikerülve tett egy lépést a Senju felé.
A két férfi gyűlölettel teli tekintettel bámult egymás szemébe. Tekintetük dühtől izzot, úgy néztek ki, mint akik legszívesebben egymásnak ugranának. Madara-sama hátrapillantott rám és lenézően elmosolyodott.
- Nos... széttetted neki a lábad vagy sem?- kérdezte, mire azonnal megsemmisültem.
Elkerekedett szemekkel bámultam rá, el se akartam hinni, hogy ilyent mond nekem, miután olyan sokáig nem látott. A Senju mérgesen ökölbe szorította kezét és meglendítette karját, de Madara-sama megállította az ütést, anélkül, hogy felé fordult volna. Ellökte magától a Senjut a karjánál fogva, aki pár lépést hátrálni kényszerült.
- Zavarsz!- nézett rá megvillantva a Mangekyou Sharinganját.
- Ch... élvezzétek csak egymás társaságát, amíg lehet. Hamarosan úgyis repülsz innen!- kiáltotta idegesen Tobirama-sama.
A Senju távozása után Madara-sama odasétált elém és megállt előttem. A magas férfi árnyéka rámvetült, miközben fekete szemeit tekintetembe fúrta.
- Szóval... megtetted neki vagy sem? Tudni akarom- hozta fel újra a témát.
- Soha! Miért gondol rólam ilyeneket?!- kiáltottam rá hirtelen felindulásból, de azonnal meg is bántam.
Madara-sama a csuklómhoz kapott, mire ijedten lehunytam a szemeimet. De nem éreztem fájdalmat, ezért meglepetten kinyitottam a szemeimet és kezemre pillantottam. Madara-sama feltűrte a fekete felsőm ujját, hogy láthatóvá váljon a csuklóm.
- Látom már rendbe jött- állapította meg szokatlanul lágy hangon.
- Madara-sama... sajnálom, hogy miattam történt ez az egész- sütöttem le a fejem, miközben bocsánatkérően meghajoltam előtte.
Kezét óvatosan az államra helyezte és amikor észrevette, hogy ezúttal nem húzódom el tőle, felemelte a fejem. Eddig ismeretlen kedvességet és aggódást sugárzott tekintete.
- Miattad? Inkább a hülye Senju hibája. De ha még egyszer hozzádér, eltöröm a karját. Kivéve, ha te élvezed, amit veled csinál...
- Dehogy élvezem! Félek tőle, azt akarom, hogy hagyjon békén- vallottam be hosszú idő után valakinek.
- Ezt jó hallani- mosolyodott el halványan.
Aztán sarkon fordult és megindult felfelé a lépcsőn. Tekintete újra komollyá és rideggé változott, nyoma sem volt többé az előbb tapasztalt kedvességnek.