Kegyetlen szerető szív

10

Nem akartam Hashirama-samával maradni tovább, azonnal megbántam a tettem. Csak azért engedtem, hogy megcsókoljon, mert nem akartam ellökni magamtól, de így jobban belegondolva ez nagy hiba volt. Nem éreztem semmit mást, miközben lágy csókokkal halmozta el ajkaimat, csak Madara-sama hiányát.
- Hashirama-sama...- szólaltam meg, amikor elváltunk.
- Nem kell így hívnod.
- De, így lesz a legjobb- mondtam lehajtott fejjel, mire értetlenül meredt rám.- Sajnálom, ezt hiba volt megtennem. Hazamegyek...- indultam el, de gyengéden megfogta a kezem.
- Nem szeretnéd, hogy elkísérjelek?
- Egyedül szeretnék lenni- vallottam be.- Az előbbi pedig...
- Felejtsük el- mondta kedvesen, mire elkerekedett szemekkel néztem fel rá.- Nem gondoltam arra, hogy te esetleg nem szeretnéd, sajnálom.
Szótlanul bámultam fel a férfire, aki csak mosolyogva nézett le rám. Végre nem egy kegyetlen tekintet. De akit szeretek, abból csakúgy árad a gyűlölet és nem tudom, hogy tűntessem el. Eddig próbálkozni se mertem, most meg talán látni sem akar.
- Kérdezhetek valamit?- fordultam vissza az ajtóból.
- Hogyne, nyugodtan.
- Mi történt Tobirama és Madara-sama között? Miért utálják egymást?
- Madarának volt egy öccse, akit nagyon szeretett, Izunának hívták. Tobirama ölte meg, még a háború alatt- vallotta be, mire ledöbbentem.- Azóta az a kettő utálja egymást, amit persze megértek, de... A gyűlölet nem vezet sehová, csak még több gyűlöletet szül. De ezt egyikük se hajlandó beismerni. Számtalan alkalommal kértem már őket arra, hogy hagyják abba az ellenségeskedést és ne versenyezzenek mindenben, de eddig nem jártam sikerrel. Egyből arra gondoltam, hogy rád is csak így tekintenek és meg akartalak óvni attól, hogy kihasználjanak. Sajnálom, ha elrontottam valamit...
Igazából mindent elrontott, ami Madara-sama és köztem volt- gondoltam magamban. De persze nem mondtam ki, majd valahogy megoldom. Gyorsan elköszöntem a Senjutól és hazamentem. Már alig vártam a másnapot, hogy beszélhessek Madara-samával és elmondjak neki mindent. Otthon egész este azon agyaltam, hogy mit fogok majd neki mondani, hogy fogom megmagyarázni ezt az egészet. Szeretném világossá tenni előtte, hogy már rá jöttem minden őszinte volt a részéről. Szeretném elmondani neki, hogy sajnálom, amiért nem hittem neki azonnal és szeretném megkérni, hogy bocsásson meg nekem, amiért megint hülye voltam.
Reggel ilyen gondolatokkal mentem a Hokage irodába, és azonnal Madara-samáról érdeklődtem Hashirama-samától.
- Korán jött ma és arra kért, hogy adjak neki küldetést. Szeretné kiszellőztetni a fejét.
- Értem- hajtottam le a fejem szomorúan.
- Ne aggódj! Pár nap múlva visszajön és beszélhetsz vele- próbált lelket önteni belém kedves szavaival.
Nem tudom miből van ez a férfi, de csak csodálni tudom. Soha nem adja fel a reményt, mindig a jó dolgokra gondol és mindenkiben a jóra koncentrál. Engem sem utált meg egyáltalán, amiért tegnap kikosaraztam, sőt, még kedvesebb velem azóta. Talán észrevette hogy érzek valamit Madara-sama iránt és azért viselkedik így? Akárhogy is, nagyon hálás vagyok neki mindenért.

Már 5 napja várom, hogy Madara-sama végre visszaérjen, de még semmi hír nem érkezett róla. Nem akartam azt hinni, hogy valami baja esett, de ez a gondolat valahogy beférkőzött az agyamba és nem hagyott nyugodni. Azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy Madara-sama erős és megvédi magát. Nemhiába volt ő a klán vezére, mindenki azt mondja róla, hogy ő a valaha élt legerősebb Uchiha, tehát nincs mitől tartanom.
Hashirama-sama ma korán hazament, mivel az utóbbi napokban konkrétan kicsinálta magát és megígértem neki, hogy befejezem az ittenieket. Mosolyogva megköszönte az ajánlatom és hazaindult. Remélem nem fog már útközben elaludni a kimerültségtől.
Már a legutolsó dokumentumot is a helyére pakoltam és indulni akartam haza, amikor valaki belépett az irodába. Kérdőn fordultam felé és azonnal elkomorodtam, amikor megláttam a felém közelítő személyt. Tobirama-sama kifejezéstelen arccal odasétált hozzám, majd nemes egyszerűséggel a falhoz nyomott, miközben leszorította a kezeimet.
- Az Uchihád jól elintézett múlkor- sziszegte lenéző vigyorral.- Azóta erre se jöttem, hogy véletlenül se találkozzak vele.
- Megtarthatta volna a szokását tovább is- motyogtam, mire mindkét csuklómra erősen rászorított.
Felszisszentem a fájdalom hatására és megpróbáltam kiszabadulni, de nem engedett. A nyakamhoz hajolt és csókolgatni kezdte azt.
- Eresszen el! Nem akarok magától semmit. Segítség!- kiáltottam el magam, mire mérgesen emelte fel a fejét nyakhajlatomból.
- Fogd már be a szád!- mondta dühösen és ajkaimra tapadt.
Leghevesebb ellenállásom sem volt elég erős, hogy megállítsam. Durván lesmárolt és nyelvével mélyen a számba hatolt, mire egy könnycsepp lefolyt az arcomon. A férfi ezzel mit sem törődve erőszakosan harapdálta az ajkaimat, miközben teljesen hozzám préselődött. Hátamat olyan szorosan nekinyomta a falnak, hogy gerincem sajogni kezdett és már minden porcikámban éreztem a fájdalmat. Az arcom megtelt könnyekkel, de egyáltalán nem hatottam meg a Senjut, aki egyre durvábban kezdett smárolni. Kezeimet még mindig nem engedte el, hogy esélyem se legyen a szabadulásra. Amikor megéreztem férfiasságát, ahogy hozzám nyomja azt, ijedten felsikítottam, de hangom eltompult az erőszakos csók miatt. Fejemben bekapcsoltak a vészjelzők és minden erőmet összeszedve egyik lábammal rátapostam. A hirtelen jött fájdalom hatására elengedett, mire kibújtam a karja alatt és el akartam futni. De villámgyorsan utánam nyúlt és egyik karomat megragadva erősen visszarántott. Mellkasának csapódtam és elveszítettem az egyensúlyom, amit ő mesterien kihasznált. Az asztalra fektetett, kezeimet fejem fölé hajtotta, majd egyik kezével erősen rájuk markolt, hogy mindkettőt fogvatartsa. Egy gúnyos mosoly után megint lesmárolt, hogy ne kiálthassak segítségért. Szabad kezét a derekamra csúsztatta és elkezdte felhúzni a pólómat. Lábaimmal kapálózni kezdtem, de sajátjaival az asztalhoz nyomta őket, hogy ne rúghassam meg. Pólómat felhúzta egészen a melltartóm aljáig, így láthatóvá vált meztelen hasam. Mind aki csak erre várt, elszakadt számtól és kezét azonnal rátapasztotta. Könnyes szemekkel bámultam fel rá, ami csak gonosz vigyorra késztette.
- Ha tudnád milyen jól esik nézni, hogy ki vagy nekem szolgáltatva- nevetett fel gúnyosan.- Már nem jön ide senki, úgyhogy ne aggódj, nem fognak megzavarni.
Vigyorogva hajolt le, majd hasamat puszikkal kezdte elhalmozni és végig is nyalt rajta. Befogott számon képtelen voltam hangot kipréselni, így csak szorosan behunytam szemeimet és magamban imádkoztam, hogy jöjjön be valaki. Mindegy, hogy ki az, csak mentsen meg ettől a férfitől.
Hirtelen ötlettől vezérelve felültetett, miközben kezeimet a hátam mögött tartotta fogva, és a nyakamat kezdte csókolgatni. Aztán gyengéden harapdálni kezdte, majd egy helyen alaposan kiszívta bőrömet, nagy nyomot hagyva maga után, mintha megjelölt volna magának. A következő pillanatban több dolog történt egyszerre. Meghallottam az ajtó hangos csapódását és arra lettem figyelmes, hogy Tobirama-sama a falnak csapódik. Ahogy megszabadultam a fogvatartó kezektől, kezemet meztelen hasam elé helyeztem és a Senjura bámultam. Egyik karját négy kunai szegezte a falhoz és idegesen bámult mögém. Gyorsan megigazítottam a pólómat és könnyes szemekkel fordultam hátra. Ahogy megláttam a megmentőmet, szemeim elkerekedtek és két újabb könnycsépp tört útat magának. Madara-sama közelebb lépett hozzám és gyorsan végigmért, majd a Senju karját megragadva kirántotta őt a falból, mire a kunaik hangos csattanással estek a földre. Sérült karját megragadva egyszerűen kidobta a férfit az ablakon, majd hozzám sétált. Még mindig az asztalon ültem és könnyes szemekkel néztem fel rá, de ő nem mondott semmit, csak szorosan magához ölelt. Ahogy izmos karjait a derekam köré fonta, átöleltem a nyakát és vállába fúrtam a fejem. Éreztem, ahogy könnyeim elapadnak és arcom piros színt ölt fel a férfi ölelése miatt. Most, hogy ő itt van, többé már nem kell félnem Tobirama-samától.