A tizenhármas

2. fejezet

Nagyjából negyedóra elteltével vissza sétáltam hozzájuk. -Szóval...- kezdtem bele, de azzal a lendülettel el is hallgattam. -Szóval?-Szólaltak meg egyszerre, ami miatt kicsit összerezzentem. -Szóval. A válaszom, hogy rendben.-tartottam egy kis szünetet.- Elmegyek veletek, de előtte összepakolok és elköszönöm a kislánytól. Oké?-húztam ki magamat előttük mire elmosolyodtak mindketten.-Persze, igen, amit csak szeretnél. A lényeg, hogy velünk jössz és út közben eltudjuk mondani a részleteket.- Hadarta el a srác. -Egyébként Adam vagyok.-hajolt le hozzám, hiszen volt vagy 190 cm magas, ami az én kis 160cm-hez képest igencsak magas volt. Rámosolyogtam és bólintottam. -Most viszont akkor menjünk, hogy minél hamarabb összepakoljak. Küldjetek előre két embert,hogy felkeltsék Nike-t és Micheal-t. Ők a kislány szülei. Mehetnek az én kocsimmal, csak vigyázzanak rá. Világos?-Magyaráztam mosolyogva. Vincenték rám néztek kicsit kuncogva és utána oda küldtek hozzám még kettő férfit.-Szia-lihegtek mosolyogva előttem, ami egy kicsit nevetésre késztetett.-Sziasztok. Neveket kérek aztán megmutatom, hogyan kezeljétek a kocsit. És óvatosan a kicsikével, mert csak én gyorsíthatok vele. Minden világos?-mutattam rájuk. Egymásra néztek majd vissza rám és hevesen bólogattak nagy mosollyal az arcukon. -Én Ricky vagyok.-Mosolygott rám egy fekete és barna szemű fiú.-Én pedig Mark.-fordult felém a bal oldali srác, akinek barnás szőke haja és szürke szemei voltak. -Nos akkor Ricky és Mark gyertek megmutatom a kocsimat.-Sétáltam velük oda. Körülbelül fél óra elmúltával, hogy elmagyaráztam Rickynek és Marknak a kocsim működését és elmagyaráztam mire vigyázzanak, visszamentem Vincenthez. -Na hivatalosan is útnak eresztetted a jó madarakat?-mosolygott rám, mire szelíden bólintottam. -Akkor mehetünk?-fontam össze karjaimat magam előtt jelezve, hogy eléggé elkezdtem fázni. Vincent felnézett egy pillanatra,mély levegőt vett és becsukta szemeit gondterhelten. -Ó az isten bassza meg...Van még valami, amit nem mondtál el, nem igaz?-kérdeztem dühvel a hangomban. A válasz egy aggódó szempár volt. -A parancsnokok kikötötték, hogy mielőtt bármibe is bele avatkoznál fel akarják mérni a képességeidet. De amint ezt most is észrevettem ez nem fog menni, gondolom ezt te is látod.-itt kicsit elhallgatott.- Sőt te nem is emlékszel a képességeidre, ezért nem tudom, hogy hogyan s mint fog ez történni.-túrt bele hajába.- Már értesítettem őket erről a...-itt elhallgatott, mintha a megfelelő szót kereste volna, amivel nem fog megbántani. -Problémáról.-fejeztem be a mondatát és ránéztem kicsit félve.-Figyelj, Amikor megtudtátok, hogy milyen képességem van, mit csináltatok? Az talán segíthetne most is.-álltam elé és egy rémült tekintettel találtam szembe magam. -Valami... rosszat mondtam?-kérdeztem némi bizonytalansággal. Egy zaklatott sóhaj lett az első válasz amit kaptam -Figyelj, azt te sem akarod, hogy az legyen megint. Nem emlékszel, de nem akarod, abban biztos vagyok.-fordította el a fejét. Volt valami ijesztő a hangjában, amitől összeszorult a szívem. -Miért?-kérdeztem halkan.- Mond el. Mond el, hogy mit kellett csinálnotok.-néztem rá továbbra is.-Tudod, a katonaságnál kifejlesztettek egy olyan oldatot, ami védi egy olyan ember erejét, mint mi. Ez mind a tizenkettőnknél jól működött. De nálad, minden a feje tetejére fordult.-nézett rám fájdalommal szemében, amitől kicsit kirázott a hideg.- Neked lemarta egy részben a bőrödet és üvöltöttél a fájdalomtól és nem védett meg. Egyre inkább eltűnőben volt ez erőd aztán pedig egyszer csak nem tudtad használni és elvesztetted minden emlékedet és nem tudjuk mai napig, hogy miért.-annyira elhadarta az egészet Vincent, hogy alig tudtam felfogni. Vettem egy mély levegőt és megfogtam a karját. -Próbáljuk meg.Most már felnőtt vagyok, lehet most teljesen máshogy fognak alakulni a dolgok. Ha meg nem, akkor is kibírom. Bízz bennem.-Próbáltam nyugtatni. Semmi válasz. Csak egy rideg tekintet. -Ülj be a kocsiba és kösd be magad.-utasított olyan érzéstelen hangon, amit még sosem hallottam tőle. Elernyedten leengedtem a karjaim. -Na pont ez az a hangnem, amit soha nem gondoltam, hogy tőled fogok megkapni. -Miután befejeztem elindultam a kocsihoz. Miközben sétáltam próbáltak a többiek hozzám érni, de elhajoltam és beültem a hátsó ülésre. Felhúztam a térdeimet és átkaroltam. Valószínűleg elaludtam, vagy csak elgondolkoztam, de nem tudom mennyi idő után csak azt vettem észre, hogy Vincent beül a kormány mögé egy valaki az anyósülésre egy valaki pedig mellém. Nem emeltem fel a fejem addig amíg nem szóltak, hogy megjöttünk Micheal-ékhez. Csöndben kiszálltam és besétáltam a házba. Nike és Micheal aggódva léptek oda hozzám. -Mary, mi történt?Miért kell elmenned? Miért nem szóltál előbb? Valami rossz történt otthon?Rosszul vagy??-támadtak le mindketten és csak záporoztak a kérdésekkel. -Ah, ez nagyon bonyolult. Sajnálom, én is csak nemrég tudtam meg és nem tudtam, hogy mondjam el nektek.-Néztem rájuk miközben megfogtam a karjukat. - Tényleg sajnálom, de most össze kell pakolnom és azonnal kell indulnom.-mosolyogtam rájuk nyugtatás képp. Bólintottak és segítettek összepakolni. Elbúcsúztam a kislánytól és Nike ki kísért az ajtóhoz. Ricky és Mark már a kocsimnál álltak.Visszafordultam Nike-hez. -Sajnálom, hogy el kell menned Mary. Nagyon megszerettünk.-mondta, szinte könnyezve, ami miatt még nehezebb volt elválni tőlük. -Fogok írni nektek amikor csak tudok, én családomként szeretlek titeket.-Mosolyogtam kicsit keserűen.- Köszönök mindent.-öleltem meg. Lesétáltam a kocsimhoz. -Én vezetek.-Mordultam fel. Ricky bólintott és be ült a hátsó ülésre. Beindítottam a kocsit és villantottam Vincentnek, hogy mutassa az utat. Azonnal neki is indult és én pedig követtem mögöttem további 2 fekete kocsival. Nagyjából 4 órája mentünk mikor egyszer csak azt láttam, hogy Vincent lekanyarodik. „Rossz előérzetem van."Gondolataim cikázni kezdtek miközben követtek a fekete terepjárót. -Valami nincs rendben.-morogtam magam elé, mire Mark az anyósülésről rám nézett. -Ezt,hogy érted?-fűrkészve az arcom. -Nem tudom.-válaszoltam röviden, mire megláttam valamit megvillanni a sötétben az út mellett. -Mi a...-hunyorítottam kicsit. -Mark-szóltam ridegen. -I..igen?-hallottam a hangját, hogy megijed. -Nézz az út mellé, te is látod mi csillámlik?-néztem vissza az útra mire észrevettem, hogy Vincent kocsija eltűnt. „Mi? De az előbb itt volt!" Magam mellé néztem és Mark eltűnt, pont ahogy Ricky a hátsó ülésről. -Ez... Mi..- sokkolódtam le. -Vissza néztem az útra és hirtelen fékeztem és kikerekedett a szemem. -Ez... Én vagyok.- hitetlenkedtem.Leállítottam a kocsit és kiszálltam. Lassan odasétáltam magam elé. -Hát nemgyönyörűek a csillagok?-Csendült fel a hangom de valami más volt. Mintha valami rejtelmes nyugodtság volt benne. -De. Minden bizonnyal.-válaszoltam kicsit megszeppenve. -Miért...-nyeltem egyet-Miért vagy itt? Mi vagy te?-álltam mellé és kicsit ránéztem és ledermedtem. „Mik ezek az égési sebek? Mi ez a jel a nyakamon?" Rám nézett a titokzatos másom. -Én vagyok a te igazi éned.-Mosolygott rám és megölelt. Mire az egész testem égő fájdalommal kezdett felforrósodni de... Visszaöleltem. Ezután mint egy képszakadás minden a sötétségbe zuhant. 

Sziasztok!:)

Ha tetszett kérlek jelezzétek egy csillaggal vagy kommentben. Építő kritikát szívesen várok! 

Köszönöm, hogy elolvastad!:*