Kalózok Legendája

9. A Kaland kezdete

A tegnapi nap folyamán, biztos nagyon elfáradhattam, mivel úgy aludtam mint a bunda, még átöltözni sem volt időm...de gondolom a kalózoknál nem is szokás minden nap új ruhát viselni...
Ablakaimon kellemesen sütött be a reggeli Nap fényesen csillogó sugara,
majd egyszerűen a hátamra fordultam és bámultam ki a fejemből. Néztem kabinom mélyen erezet fából készült plafonját, és gondolkoztam. Gondolkoztam azon amiről tegnap beszélgettünk Henryvel, és hogy amiket ő mondott. Mélyen próbáltam zavaros emlékeim mélyére kutatni, de semmi, vagy alig-alig valami maradt meg édesapámról. Szóval még azt sem zártam ki, volt rá egy csekélyke esély hogy talán, de csak talán én lehetek Jack Shearell kapitány lánya. De ha biztos akarok lenni a dolgomban, akkor tényleg kell az a napló, abban Henry állítása szerint minden benne lesz, és akkor fény derül az igazságra...
Meg amúgy is! Mindig valami kalandra, izgalomra vártam! Kitörni az unalmas anyám által berendezett életemből és végre kicsit élni, de úgy igazán. Úgyhogy nem hátrálhatok meg! De csak a naplóért, s nem tovább...
Hirtelen durva kopogás hallatszott az ajtómon, majd egy idősebb férfi nyitott be rajta. Csak csendesen besétált kezében egy tálcával, amin étel és innivaló volt, majd azt lerakta az ágyam végébe, végül rám nézett és így szólt:
- Jó reggelt Ms. Shearell kisasszony, hoztam egy kis reggelit utánna a kapitány beszélni szeretne önnel. - Mondta furcsán udvariasan. - Megengedi hogy bemutatkozzak? - Meg sem várta a válaszom de már mondta is. - Gregor Shim vagyok, Jack Shearell legénységében szolgáltam még fiatalként. - Ezzel meghajolt elöttem és nagy karimájú, sötét színű kalapját is levetette, majd a hajlás végén visszahelyezte középen már kopaszodó fejebúbjára. - Szóljon ha bármiben segítségére lehetek. - Erre én csak hálásan bólíntottam, majd a markáns megjelenésű férfi elhagyta a kabint.
Miközben neki kezdtem az evésnek, az öregen gondolkodtam. Hogy milyen udvarias és szimpatikus egy férfi, és hogy persze miről akarhat velem beszélni Henry...
Mikor befejeztem, ahhoz a már jól ismert ajtóhoz léptem, kezemet a még mindig az övemen függő tőrre szorítottam és még egyszer átgondoltam mindent. Nem hallotam a zár kattanását, mikor Gregor elment, szóval az ajtó biztosan nyitva van, végül vettem egy nagy levegőt és kiléptem majd egyenesen felmentem a lépcsőn a fedélzetre. Kezdetben a kezemet muszáj volt a szemem elé tennem, mivel itt fent a Nap sűrű sugarai sokkal fényesebbek és vakítóbbak voltak mint ahogyan a szűk kis kabinom ablakán átszűrődtek.  Hirtelen egy hatalmas és izzadt test nyomult nekem és erősen megmarkolta a karjaimat. Ahogy magas termetén és arcán végig néztem, ez az a mogorva férfi volt aki anno még kiráncigált a hajó kabinból, mikor elraboltak.
- Te mit keresel megint fent? - Nézett rám szigorúan, de mire újra megszólalt volna a felső fedélzetről a kormány mögül egy éles hang csendült fel:
- Hé, Pablo! Hagyd rám! - Mondta a kapitány, mire a hegyomlás elengedett. Henry gyorsan rábízta a kormányzást Gregorra, majd felém vette az irányt. Henry, ugyanazt a bő fehér inget viselte, csak most a fején egy vörös vagy talán bordó színű, ütött-kopott fejkendőt viselt. És mivel így barna haja kissé háttérbe szorult, így a Nap sugarai megcsillanhattak a jobb fülében csücsülő fényes fülbevalón. Miközben nagy léptekben közeledett felém és hallotam hatalmas csizmájának koppogását a dohos fedélzeti padlón, én csak Pablot figyeltem megvető tekintettel. A kapitány néhány pillanat után, már itt is termet melletem egy oldalra húzott mosollyal, miközben napsütötte bőrén színte világított hófehér fogsora.
- Jó reggelt kisasszony, remélem jól aludtál!? - Jegyezte meg férfias, ám még kicsit kisfiús fekvésű hangján. Egyszerűen minden egyes megszólalásában, vagy úgy szimplán csak a megjelenésében volt valami kajánság, valami gúny, de kellemes hangzású, valami kelletetség amit még nem nagyon tudtam hová tenni.
- Beszélni akartál velem.- Tértem lassan, félénken a témára, most már én is tegezve őt. Henry ekkor intett egyet, jelezve hogy kövessem. Igazából nem sétáltunk olyan messzire, csak a hajó széléhez, ahonnan ha lenéztem láttam a mélyen hullámzó tengert és ahogy a hajó utat tör magának, majd a világos színű habzuhatag a felszínre törését.
- Na szóval, azt akartam mondani, hogy hamarosan megérkezünk, és neked itt kéne maradnod addig is a hajón, míg lerendezzük a cserét, mert...akadhatnak gondok. - Mondta határozottan ám egy cseppnyi szégyenlőséget is felmertem fedezni szavaiban.
Egy darabig kínos csönd ült ki közénk aztán határozottan rávágtam.
-Nem! Én is menni akarok. Állításod szerint én vagyok Jack Shearell kapitány lánya, szóval akkor nekem is muszáj mennem! - Jelentettem ki, én sem tudom hogy miért...Henry arcán ekkor meglepődöttség ült ki, és eddig a hajóról kifelé dőlő pozícióját megváltoztatta és háttal kifelé dőlt neki, a hajó párkányának.
- De azt ugye tudod hogy Puoerto de la Cruz, nem valami kis idilli Angliai városka! Ott aztán hemzsegnek a banditák, tolvajok és a kalózok is! - Ekkor közel hajolt hozzám, és egy merész vigyort eresztett szét arcán.
Persze hogy tudom...Puerto de la Cruz az egyik lehírhedtem kalóztanya.
- Nem érdekel, nem félek tőlük! - Hajoltam én is közel a fiúhoz miközben határozott arcot vágtam egy kicsiny mosoly kíséretében.
- Hát legyen! - Jelentette ki, majd felszólt a kormány mögött álló öregnek. - Gregor! A kis hölgy is velünk jön, ez parancs! - Ezt úgy mondta, mintha tudta volna hogy nem kellene, de még Gregor távoli arcáról is ez tükrőzödött, de csak bólíntott. Mikor Henry újra felém fordult, hirtelen az öreg hangja szelte át a fedélzetet.
- Kapitány! Megérkeztünk!