Kegyetlen szerető szív

19

~Katsumi szemszöge~
Alig tudtam elhinni, hogy megtaláltam Madarát. Az oldalam még mindig fájt egy kicsit, de ahogy kézen fogva haladtam az Uchihám mellett, már nem érdekelt.
- De amúgy... mi ez az egész, amit elterveztél?- fordultam felé, mert még mindig nem tudtam semmit az álmáról.
- Egy olyan világot fogok teremteni, ahol nem lesznek háborúk, csak béke. Ahol mindenki azzá válhat, ami lenni szeretne, nem lesznek ellenségek, nem lesz több veszteség. Ahol nem kell több embernek elveszítenie a testvérét- hajtotta le a fejét.- Ha összegyűjtöm a bijuukat... olyan erő bírtokába jutok, amivel megteremthetem ezt a világot.
- Én pedig segíteni fogok neked- mosolyogtam rá, mire kaptam tőle egy puszit a homlokomra.
- A Kyuubi itt van nem messze- torpant meg hirtelen, majd felém fordult.- Maradj itt, nehogy bajod essen.
- Egyedül akarsz szembeszállni vele?- kerekedtek el a szemeim.- Az a biztos halál!
- Nem- mosolyodott el halványan.- Megvan hozzá az erőm, hogy a Sharingannal irányítani tudjam. Mindjárt visszajövök- simított végig az arcomon és már el is tűnt.
- Hát... oké- motyogtam és vállat vonva leültem a földre.
Pár perc múlva súlyos léptekkel közeledni kezdett felém a Kyuubi, mire összerezzentem és meg se tudtam mozdulni a félelemtől. Aztán megláttam Madarát a tetején, mire meglepetten felálltam, de kezem még mindig remegett. A rókadémon, mint egy engedelmes kiskutya, leült a elém és lehajtotta a fejét, hogy Madara leszökhessen róla. Odasétált hozzám és a karjaiba véve felugrott velem a fenevad fejére.
- Madara... ezt hogy?- kerestem a szavakat döbbenten.
- Mondtam, hogy irányítani tudom a Sharingannal- mosolyodott el halványan, miközben leengedett.- Kapaszkodj!
- Miben?- kérdeztem értetlenül, mire nevetve felém nyújtotta a kezét.
A Kyuubi elindult, én pedig az elején azt hittem, le fogok esni róla. De végül állva tudtam maradni és egy idő után megszoktam a mozgását.
- Hová megyünk? Egy másik bijuuhoz?- kérdeztem kíváncsian.
- Nem, ha megszerzünk egy bijuut, először a Gedo Mazoba fogom zárni a chakráját- mondta, mire pislogás nélkül meredtem rá.
- Megint nem értelek, az mi a retek?
- A Juubi üres váza. Ha az összes bijuu chakrája benne van, vissza lehet hozni a Juubit- magyarázta.
- Az mire lenne jó?- értetlenkedtem továbbra is.
- Hatalmas ereje van, szükségem van rá a célom eléréséhez. A technikát, amivel elérhetem az igazi békét, csak a Juubi jinchuurikijeként tudom elvégezni. Ezért fel kell őt élesztenem, hogy aztán magamba pecsételhessem.
- Őt is lehet irányítani a Sharingannal?
- Nem egészen- húzta el a száját.- De van rá módszer, amivel lehet.
- És be is avatsz?- kérdeztem.
- Még korai ilyenekről beszélgetni- nevetett fel.- Ezek mind később fognak bekövetkezni. Előtte... van még valami, amit meg kell tennem.
- Mi?
- El fogom pusztítani Konohát- villantotta meg Mangekyou Sharinganját, de szemei hirtelen megváltoztak.
- Az... a Rinnegan?- tátottam el a szám hitetlenül.
Hallottam már arról a szemről, állítólag nagyon ritka és ennek megfelelően nagyon erős is. De hogy szerezte meg Madara azt?
- Igen, nem sokkal ezelőtt sikerült felébresztenem. Ha valakinek sikerül a Sharingan mesterévé válnia, utána a Rinnegan vár rá. De én vagyok az egyetlen Uchiha, akinek ez sikerült.
- Szuper. Most, hogy ezt tisztáztuk... Miért akarod elpusztítani Konohát?- fordultam felé.
Szerintem ez azért túl sok lenne, mármint... nincs oka rá! Főleg, hogy én már itt vagyok vele és nincs egyedül. Miért bántaná a konohaiakat, ha sokkal messzemenőbb terve van?
- Mert megérdemlik- fordult felém rideg tekintettel.
Soha nem nézett még rám ilyen szemekkel. Nem láttam mást, csak a kegyetlenséget és a megcsillanó gyűlöletet. Tudtam, hogy utálja a falu lakóit, de ennyire...?
- Éveken át semmibe vettek és fájdalmat okoztak nekem, megérdemlik a szenvedést. Veled is rosszul bántak, Katsumi- fogta meg mindkét kezem hirtelen.- Nincs ott senki, aki megérdemelné az életet. Csak a szenvedés jár nekik, semmi más!
- Madara...- motyogtam.
Mégis mikor váltál ilyenné? Mikor kezdted el ennyire gyűlölni az összes embert, kedvesem? És nekem most mit kellene tennem? Magamra haragítani Madarát azzal, hogy megpróbálom erről lebeszélni? Azt már nem, nem azért jöttem el idáig, hogy elszakadjak tőle, amikor végre sikerült megtalálnom! Akkor inkább...
- Rendben- motyogtam.- Támadjuk meg Konohát.
- Szóval velem tartasz?- mosolyodott el.
- Megmondtam, hogy mindenben támogatni foglak- mosolyodtam el.
Még akkor is, ha ezzel történetesen nem értek egyet- tettem hozzá magamban. Inkább te, mint a többi konohai, ők már nem fontosak nekem annyira, mint te.
Madara mosolyogva hozzámhajolt és ajkaimra tapadt. Elég hülyén nézhettünk ki, ha jobban belegondolok. A Kyuubin faltuk egymást, miközben úton voltunk Konoha felé, hogy leigázzuk. Az élet egy igazi irónia...
A kérdés már csak az, hogy sikerrel fogunk-e járni? Mert ha nem, és a konohaiak elfognak, akkor nem számíthatunk semmi jóra. Madara a gyilkosságai miatt bűnözővé vált, szóval nagy valószínűséggel kivégeznék. És engem ha életben is hagynának, biztos börtönbe zárnának, amiért a falura támadtam vele együtt. Remélem bombabiztos terve van és minden úgy fog sikerülni, ahogy eltervezte. Hanem megint elválasztanak tőle, miközben bűnösnek fognak titulálni és szenvedhetek életem végéig.

Amikor Konoha közelébe értünk, Madara komoly arccal felém fordult. Tekintete elszántságot és mérhetetlen gyűlöletet tükrözött a falusiak iránt. Láttam rajta, hogy minden vágya szenvedni látni azokat az embereket, akik olyan sokat köszönhetnek neki, mégis csak gyűlöletet kapott tőlük mindenért cserébe.
- Katsumi, talán jobb lenne, ha itt megvárnál. Nem akarom, hogy bajod essen- csillant meg szemében az aggodalom.- Én biztos Hashiramával fogok harcolni, mert Hokageként az lenne a feladata, hogy megállítson. Nem fogok tudni vigyázni rád.
- Útközben elmagyaráztál egy-két trükköt a Sharinganról, emlékszel?- vontam fel a szemöldököm.
Na igen, amíg haladtunk ide a Kyuubin ülve, volt időnk elbeszélgetni a szemtechnikákról. Elég sok dolgot mesélt nekem a Sharinganról, és arról, amire képes.
- Már én is tudok harcolni- mondtam határozottan.
- De velük?- tátotta el a száját.
- A ninják úgyis veled és a Kyuubival lesznek elfoglalva. Én csak ott leszek és végignézem az eseményeket. Az se biztos, hogy észre se fognak venni. Ha pedig mégis, meg tudom védeni magam- bizonygattam az igazam.
Elszánt tekintetemet látva halvány mosoly húzódott szájára. Odahajolt hozzám és adott egy hosszú csókot, miközben megszorította a kezem.
- De csak a falu szélén nézd, ahogy porig égetem ezt a porfészket- vigyorgott rám, mire bólintva leugrottam a Kyuubiról és figyeltem, ahogy tovább haladnak.
A Kyuubi azonnal pusztításba kezdett, láttam fellángolni az épületeket, hallottam a sikolyokat. Az emberek százasával szöktek neki a szőrnyetegnek, de nem értek el vele semmit. A róka csakúgy tombolt, senki sem állíthatta meg. Hirtelen ágak tekeredtek a Kyuubi köré, de rögtön utána megjelent egy Susano'o és elvágta azokat. Aztán megjelent egy fagólem, ami harcba szállt a Susano'oval, így az nem tudott a Kyuubival foglalkozni. Ez Madara és Hashirama lesz- mosolyodtam el. De azonnal hatalmába kerített egy rossz érzés, ami elől nem tudtam szabadulni. Nem magam miatt aggódtam, hanem kezdtem elbizonytalanodni abban, hogy Madara képes lesz legyőzni a Senjut. Hiszen Senju Hashirama nagyon erős, és persze Madara is az, mégis... Nagyon aggódom miatta.
- Ennek nem lesz jó vége- suttogtam halkan.
Ekkor meghallottam, hogy valaki mögém lép és oda sem nézve lecsaptam rá a kardommal. Az idegen eltűnt, mire megfordultam és mögém repült egy kunai. Meglepetten ugrottam félre és abban a pillanatban megjelent a kunai mellett az ezüstös hajú férfi.
- Katsumi...- motyogta kifejezéstelen arccal.- Sajnálom, de ezt meg kell tennem.
Lassan elindult felém, mire futni kezdtem Madara irányába, pedig tudtam, hogy nem lenne ideje velem foglalkozni. Hiszen éppen élet-halál harcot vívott Hashiramával. De nem is értem el odáig, mert Tobirama egy villanással előttem termett és egy tűt szúrt a karomba. Belémfecskendezett valami halványkék folyadékot, mire éreztem, hogy kimegy belőlem minden erő. Esélyem se volt támadásban, vagy akár védekezésben gondolkodni, a férfi egy ennyivel leterített.A földre estem volna, de erős karjaival elkapott és felvett menyasszony pózba. Képtelen voltam tartani magam, elernyedtem karjaiban és miközben elsötétült minden, meghallottam a piros szempár tulajdonosának halk hangját.
- Sajnálom...szerelmem!