Rejtett vágy

6. fejezet

Már április van. Imádom, mikor elkezd tavaszodni. Az utolsó kviddics meccs eldöntött mindent, és természetesen mi nyertük a kupát. Az arany trió szinte ki sem mozdul a klubhelyiségből, vagy a könyvtárból. Úgyhogy most hárman tengünk jobbra-balra. Vagyis inkább én és Tist, mert Ginny ki sem mozdul a klubhelyiségből már vagy egy hete.

Hermione már nem jár el külön bájitalra, de még egy-egy éjszakát kihagy a saját ágyában. Őszintén irigykedem rá. Na nem azért, mert övé Piton, mert kéne a frásznak az a denevér. Azért irigylem, mert van már egy út, amit követhet, és tudja, mit szeretne a jövőben. Már meg van mindene: egy ember, aki félti, és féli elveszíteni. Előbb vagy utóbb talán én is megtalálom.

Éppen Tist-tel rohantunk le Hagridhoz, mikor Hermione közeledett felénk. Nagy léptekkel rohant lefelé, azt hittük baj van, szóval bevártuk. Harry szinte futott utána. Mikor utolért láttuk rajta a düht, ami elég érdekes arcmimikát eredményezett.

- Mi a b... - és egy nagy csattanás. Felocsúdtam meglepetésemből, amit Hermione hatalmas pofonja okozott. - Neked mi a fene bajod van? - köptem egyet, mert ráharaptam a számra, és vérezni kezdett.

- Te... te tehetsz mindenről! Egy szánalmas kis liba vagy, csak hogy tudd! Remélem, a pokolban Voldemort-tal jól ki fogsz jönni! - forrt a dühtől, a haja majdnem szétesett a lófarokból, a kezeit ökölbe szorította. - Akkora egy álszent vagy, hihetetlen! Ne tettesd, hogy nem tudod, miről van szó, mert kapsz még párat!

Tist mögöttem állt, két vállamat fogta, mert érezte, hogy lassan vissza kell fognia. Nem bántottam senkit általában. Igaz, másodikban lekevertem egyet Malfoynak, de hát annak a tökfilkónak bárki be tudott volna húzni.

- Mondd már el légy szíves, miről beszélsz, mert az arcom sajog, és az emlékeimben kutatva sem találok semmit. - szűrtem a fogaim között. Tist már erősebben tartott, a táskám a földön hevert, Harry pedig oda futott hozzánk.

- Tudtam, hogy csak teszed az ártatlant! Szerinted nem tudok róla? - köhögte a szavakat.

- Mégis miről? - faggattam, hátha rájövök, mire kellene emlékeznem. - Hermione, én nem bántanálak, sem szavakkal, sem tettekkel. Akkor mégis mi a bajod velem az elmúlt fél évben? - kérdeztem már-már kétségbeesve.

- Tudom, hogy lejársz hozzá! Tudom, hogy együtt vagytok! - köhögte a szavakat.

Olyan nevetésben törtem ki, mintha a világ legjobb viccét mesélték volna el. Kicsit hisztérikus volt, de már fájt a hasam tőle.

- Te most csak szívatsz, ugye? - néztem végül rá két levegő vétel között.

- Hermione... te beképzeled ezt magadnak. Felejtsd már el ezt. - kezdte Harry. - Az agyadra ment a tanulás, én mondom neked. - mondta, és lassan közénk állt, mint valami bíró a boksz meccsen.

- Szinte minden héten lent van, majdnem mindennap, sokszor késő estig! Perselus pedig nem hajlandó velem beszélni! - kezdte, és dühös arcán néhány könnycsepp folyt le.

- Hermione! Én is bájitalmester akarok lenni! Legalábbis egyelőre. Egyébként is emlékezz vissza, miért kaptam azt a rengeteg büntető munkát, amiért most is le kell hozzá járnom! - kezdtem jobb belátásra téríteni, hogy lássa, nincs miért aggódnia.

- Rajtad kívül senki nem jár le hozzá! - fortyogott tovább.

- Mit akarsz? Lejössz, és figyelsz minket? Csak nyugodtan. - mondtam, közben Tist érezte, hogy már elengedhet. Felvettem a táskámat, és idegesen visszaindultam a kastélyba.

- Nagyszerű! Nem tudom, mi bajod van Mione! De szegényt nem vonhatod felelősségre, mert életed szerelme nem beszél veled! - mondta Tist, és figyeltem, ahogy Rella elindul vissza a kastélyba. Bántott a dolog, de tudtam, hogy igazam van.

- Értsd már meg! Máskülönben miért járna le órákra? Pláne késő estig? - vágtam oda Tist-nek.

- Mondjuk, megkérdezhetted volna erről őt is! Vagy akár a te Perselusodat is. - majd lassan ő is elindult a lány után.

- Elfogom kapni! De akkor nem fogod megmenteni tőlem! - kiabáltam utána.

Harryvel ott álltunk egy darabig, aztán mikor már eléggé megnyugodtam, javasoltam, hogy menjünk Hagridhoz. Nem tartozott a legjobb ötleteim közé, de már rég láttuk.

Már majdnem besötétedett, mikor elindultunk vissza. Nagyon reméltem, hogy senki nem kap minket el, mert most még elég ingerült voltam.

- Granger, Potter! - hallottam a hangját. Felnéztem. - Velem jönnek! - mondta, és máris megfordult, mi pedig követtük.

Lementünk a pincébe, a bájitaltan terembe. Bevágódott mögöttünk az ajtó.

- Most ez komoly, Granger? - kérdezett, majd előlépett az oszlop mögül Rella. - Miss Granger, ezért akár az igazgatóhoz is küldhetném. - láttam, ahogy szemei villámokat szórnak. Rég nem láttam ennyire sötétnek. - Nem tehet ilyet! - folytatta. - A tetejébe pedig, kint csellengnek, mikor már vacsoraidő van. - majd Piton leült az asztalához, rákönyökölt, és felénk fordult. - Most levonnék néhány pontot, de már elegem van magukból! - élesen rám nézett. Éreztem, ahogy elönt a szégyen.

- De tanár úr! - kezdte Harry, azonban hamar utunkra engedett a professzor.

- Viszlát! - morogta, majd elsőként kiviharzott a teremből. Sötét talárja suhogott utána, és egyre rosszabbul éreztem magam.

Visszatértünk a klubhelyiségbe, Rella azonnal a szobájába rohant, ahogy Tist is. Ginny még a kanapén ült, és tanult.

- Már megint mi van? - kérdezte fel sem nézve.

- Elegem! - csattantam fel. - Ez a kis... liba, Perselus-szal jár össze, és még be is köpött, hogy kiakadtam. - mondtam miközben dühösen az egyik fotelbe dobtam magam.

Ginny nevetni kezdett miközben Harry letelepedett mellé.

- Tényleg az agyadra ment a tanulás! Szegény lány, tanul, mint valami hülye, a denevér egész évre kiadta neki a büntetőt, te meg még ki is osztod. Szép. - motyogta a könyve fölött.

- És meg is ütötte. - kontrázott rá Harry, miközben Ginny vállára hajtotta a fejét. Ginny azonnal felnézett.

- Ezt nem kellett volna! - dobta a könyvét az asztalra, majd ő is elment.

- Kössz. - morgott Harry, aki követte a lányok példáját.

Ott maradtam egyedül a klubhelyiségben, a lábamat felhúztam, és úgy ültem ott egy darabig. Aztán mikor már majdnem elaludtam, elindultam fel a szobámba.

Belépve nagyot pislogtam, mert egy fekete pecséttel lezárt levél feküdt az ágyamon. Kinyitottam:

„Kedvesem, nem szívesen láttalak ilyen állapotban. Megbeszéltük, hogy most ez lesz a legjobb, így tudsz figyelni! Ne vondd magadra a figyelmet, pont most! Jövő héten találkozunk!

Perselus Piton"

A leveleiben mindig így írt alá. Hozzá dobtam a többihez, és nem érdekelt.

Ki akartam verni a fejemből ezt az egészet. Tönkre fogsz tenni mindent, ha így folytatod! korholtam magam. Tudtam, hogy ez nem jó, de képtelen voltam nem elfelejteni ezeket a dolgokat.