A kedvenc nyaram ✔

4. nap

Egész este az ágyamban forgolódtam. Vagyis valójában csak háton, hason és a baloldalamon feküdtem mert az arcom jobboldala még mindig sajgott. Mégis milyen fiú az aki megüt egy lányt? Mondjuk egy olyan aki a másikat meg megerőszakolja... Szegény Morgan! Neki sikerült ugyan elaludni de egész este a takaróját rugdosta le magáról és minden apró neszre felriadt. 

Másnap reggel mind a négyen mint a mosott rongyok úgy néztünk ki. Még Lennie és Teresa is akik miattunk ébredtek föl két óránként. Viszont amint megszólalt Teresa ébresztője én mégis mint akit ágyúból lőttek rohantam öltözni majd a többieket siettetve a kávézóba.

  -Ha bent lesz az azt jelenti nem rúgták ki! - magyaráztam sokadjára sietésünk okát.
  -Biztosan tudni akarod bent van e? És ha nincs? - kérdezte Teresa mire megtorpantam.
  -Bent lesz! - bólintottam magabiztosan. 

A kávézóhoz érve kivágtam az ajtót aminek hatására az ajtó fölött lógó csengettyű átfordult a karikán. Nem foglalkozva a vadul csilingelő tárggyal odarohantam a pulthoz és Jason nevét kezdtem kiabálni. Szinte egy örökké valóságnak tűnt mire meghallottam, hogy valaki a raktárban mókol majd megindul az ajtó felé. Annyira szorítottam, hogy Jason legyen, hogy az ujjaim elfehéredtek. Morgan mellém rohant és feszülten figyeltük a kinyíló ajtót és... 
  -Segíthetek? - lépett ki egy kb. harmincas férfi. Valaki... De nem Jason...

Hirtelen kitört belőlem a keserves zokogás és Morgan mellkasának dőlve szipogtam.
  -Hú, azért ennyire ne örülj! - próbált viccelni a srác de Teresa leintette.
  -Nem dolgozik itt Jason? - kérdezte a pultra könyökölve.
Felemeltem a fejem és a vörösre bőgött szemeimet megdörzsölve néztem a minket pásztázó férfit. Valószínűleg a sírás, ütés és nem alvás megtette a hatását mert amikor ránéztem szegény pultos kissé hátra hőkölt. Szóra nyitotta a száját de abban a pillanatban egy ismerős alak lépett ki a konyháról.

  -Kávét? - emelte fel a kezében tartott kávéfőzőt.
  -Jason! - sikítottam és olyan erővel rohantam neki, hogy hatra dőlve meg kellett támaszkodnia a pulton. Letette a tartót és átkarolta a derekam.
  -Avery! - suttogta nevetve a hajamba.
  -Hát ez remek mindenki boldog akkor most végezd a dolgot Jason és hozz nekem egy bögre kávét tojásrántottával, hogy én is boldog legyek! - rikácsolt bele az idilli pillanatunkba Teresa.
  -Igenis! - tisztelgett majd elengedve rám mosolygott - Fáj még az arcod?
  -Már nem érdekel! - vigyorogtam rá majd kisétálva a pult mögül elhaladtam a megszeppent 30as mellett és leültem a szokásos helyemre. 

Reggeli után a lányokkal a medencék felé vettük az irányt. 
A mai nap ugyanis különösen fülledt volt. A levegő annyira párás volt, hogy szinte egyértelmű volt az eső közeledte. Viszont az égre nézve rá kellett jönnünk, hogy egyenlőre még biztosan nem várhatunk csapadékot ugyanis az égen egy felhő sem volt csak a bőrünket perzselő vakító nap.  Jasonön gondolkodtam. Azon, hogy mi lesz ezután hiszen oké, hogy alig négy napja vagyunk itt a harmincból azt azért meg kell hagyni, hogy esemény dús négy napot tudhatunk magunk mögött. 

A kávézóba igyekvő fiatalok tekintete mind megakadt rajtam és Morganan. Mindenki tudta, hogy mi történt. Mindenki tudta, hogy Tod-ot mattunk rúgták ki innen. Híresek lettünk. Vagy talán inkább hírhedtek. Az egész tegnapi nap úgy vett körül minket láthatatlanul, hogy szinte megfulladtunk. Olyan volt mint a pára. Fülledt és folytogató valamint vészjóslóan előre jelezte, hogy jön a vihar. De, hogy mikor... azt nem tudta senki