A zongora hangja | Niall Horan FF

▫37.Fejezet▫

Kimberly

Reggel egyszerűen kidobott az ágy. A szemem már hajnali hatkor kipattant, utána pedig csak forgolódtam és szenvedtem. Folyamatosan az járt az agyamban, hogy ma van a pótjelentkezés, ennek ellenére, én még mindig nem tudtam biztosan, mit akarok tenni. Vagy... Lehet tudtam, csak féltem bevallani magamnak.
Lassan, de erőt vettem magamon, mikor megelégeltem a szenvedést, és elindultam a szekrényem felé. Halkan felöltöztem, nehogy felébresszem a családom többi tagját. Szombat reggel hat múlott pár perce, Adam kinyírna, ha arra kell ébrednie, hogy öltözködöm.
Miután magamra kaptam néhány egyszerűbb ruhát (nem terveztem semmi extrát mára, ezért nyilván nem fogok kisestélyit felvenni), laza copfba fogtam a hajamat, és kisebb habozás után leültem az íróasztalomhoz. Egy ideig idegesen doboltam a körmömmel rajta, majd végül bekapcsoltam az előttem fekvő laptopomat.
Miután bekapcsolt, beírtam a jelszavamat és megnyitottam a keresőt. Egy pillanatig nem akartam elhinni, mit tervezek csinálni.
Idegesen szedve a levegőt, gyorsan beírtam a keresőbe az állatorvosi egyetem nevét, ahova jelentkeztem tavaly. Pillanatok alatt betöltött, és szinte habozás nélkül rányomtam a honlapjára.
Egyből a tetején megjelent, hogy a pótjelentkezésre a mai napon lesz lehetőséges, reggel hattól, egészen éjfélig.
A szám szélét rágva rákattintottam a "jelentkezés" címszóra, így hamarosan egy új ablak ugrott fel. A jelentkezési lap ablaka.
Amilyen gyorsan beléptem, megkerestem az oldalt, olyan gyorsan el is illant a bátorságom, hogy elkezdjem kitölteni az adataimat. Utálok kudarcot vallani, ezért nincsenek túl jó emlékeim ezzel az egyetemmel kapcsolatban. Féltem, hogy most is lelkesen kitöltöm, tanulok, elmegyek a felvételire, de ismét nem vesznek fel. Azt már tényleg nem bírnám ki, tekintve, hogy minden álmom volt, hogy állatorvos legyek. A második elutasítás után végleg lemondanék róla, de úgy örökre.
Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mennyire lelkes voltam tavaly, aztán végül mekkorát estem pofára. Aztán eszembe jutott Niall, amitől egy szomorú mosoly ült ki az arcomra. Annyira szeretem, és úgy utálom emiatt. Ott ültem a gépem előtt, gyomorideggel, teljesen összezavarodva, a tanárommal a gondolataimban, aki miatt ezt az egészet csinálom. Ha nem beszélek neki róla, soha nem fordult volna meg a fejemben, hogy egyeltalán újra felmenjek az egyetem oldalára. Erre tessék, csak beszélnie kellett azzal a hülye fejemmel, felnyitnia a szememet, és ugyanott vagyok, amint egy évvel ezelőtt. Néha utálom magam, hogy ilyen könnyen megnyílok máson előtt.
Niall gondolata már most, a hajnali órákban kikészített. Úgy alapból az egész ember kikészített. Ha itt lenne, biztos ellátna az irritáló tanári dumájával, aminek valószínűleg most kivételesen nagy hasznát venném. Az biztos, hogy egy pillanatig nem haboznék a lap kitöltésén. Hiányoznak Niall biztató szavai, a pozitív hozzáállása... Ha tudná, mit csinálok most... De nem tudja, és ha rajtam múlik, nem is fogja megtudni egyhamar. Miért érdekelné az én döntésképtelenségem? Miért pazarolná rám az idejét, amikor lett barátnője? Lett barátnője. Már a gondolata is fájt. Pedig ha jobban belegondolok... Semmi olyat nem mondott nekem, amitől azt kellett volna éreznem, hogy szeret. Egyszerűen csak kedves volt és kedves is velem. Én meg simán csak hülye vagyok, hogy úgy viselkedtem, mint egy menthetetlenül szerelmes tizennégyéves kislány. Nevetséges, hogy ilyen gyorsan megszerettem. Mintha szerelem első látásra lett volna az egész találkozásunk, csak Logan miatt tagadtam magamnak.
Arra eszméltem fel, hogy a gépem képernyője már elsötétült, vagyis jó ideje csak ültem előtte a gondolataimmal együtt, semmit sem téve. Azon kívül, hogy újra felidegesítettem magamat Niall miatt, ezzel együtt pedig sikerült magamat kicsit elvinnem a sírás határára, semmire nem jutottam.
Megmozgattam az egeret, ezzel újból felvillant a képernyő. Egy hatalmas levegőt vettem, és idegesen beletúrtam a hajamba. Szüntelenül a tanárom szavai jártak a fejemben. Hogy megvan hozzá az eszem. Hogy nem a felvételitől félek, hanem az újabb kudarctól. És az, hogy hülye vagyok, hogy még mindig ezen rágom magam. Sosem tudhatom, mi lett volna, ha nem próbálkozom meg újra.
Talán elfogadtam, hogy valóban hülye vagyok, vagy fogalmam sincs, de enyhén remegő kezekkel elkezdtem beírni az adataimat. Először a nevemet, majd a többit, szépen sorban. Mivel én úgymond már bent vagyok az egyetemi "rendszerben" azzal, hogy tavaly már jelentkeztem, ezért nekem már az érettségi eredményem is megvan, ezért amiatt szerencsére már nem kell aggódnom. Az érettségit már nem tudom idén elrontani, és egy évvel ezelőtt sem rontottam el.
Nagyjából harminc perc múlva már kész voltam minden adatommal. Ott ültem a laptopom előtt, az ujjaim az egeren pihentek, de a "jelentkezés" gombra már nem sikerült olyan gyorsan rányomni.
Nem volt kérdés, hogy állatorvos szeretnék lenni. Az volt kérdés, hogy meg akarom-e írni a felvételit. De ez hülyeség, naná, hogy meg kell írnom. Más különben nem lesz meg az orvosi. Ez az egyetlen dolog választ el attól, hogy szeptemberben már az egyetem egyik padját fogom koptatni, vagy még mindig a kozmetikába kell mennem minden reggel. Nem. Nem azért tanultam, hogy életem végéig a kutyákat fürdessem, bármennyire is szeretem őket. Gyerekkori álmom, hogy orvos legyek, és Niall nyitotta fel rá a szememet, hogy nem szabad feladnom. Fiatal vagyok, előttem van még az élet. Ha nem ment, próbáljuk meg újra. Még van időm.
Ahogy eldöntöttem végleg magamban a dolgokat, gyorsan rányomtam a jelentkezésre, még mielőtt valami miatt meggondolom magam.
Abban a pillanatban felugrott egy "Köszönjük a jelentkezést!" felirat. Ezt látva egy hatalmas kő esett le a szívemről, ugyanakkor kicsit meg is ijedtem. Nagyjából egy hónap, és itt a felvételi, de én még neki se álltam tanulni.
Egy kisebb mosollyal az arcomon hajtottam le a gépem tetejét. Ha egyszer beszélni fogok erről a tanáromnak, nagyon meg fogom neki köszönni. Nélküle ezt nem tettem volna meg. A közeli ismerőseimre nem hallgattam, rá viszont igen. Ő rá volt szükségem, hogy meghozzam ennek a magamban vívott harcnak eredményét. Legközelebb hétfőn fogom látni Niallt, akkor beszélhetek vele erről. Bár nem tudom, mennyire akarom vele megosztani a dolgaimat. Biztos most is a csodaszép barátnője oldalán alussza az igazak álmát, nem foglalkozva az én nevetséges életemmel. Tuti jól érzi magát a csaj társaságában, aki szó szerint mindent megad Niallnek, amire csak szüksége lehet. Ki tudja, lehet annyira szeretik egymást, hogy a kapcsolatuk egyre jobban csak el fog mélyülni, intenzívebb lesz, végül pedig már csak arra fogok feleszmélni, hogy Niall esküvői képeit látom a közösségin, oldalán a gyönyörű menyasszonyával és az édes kisfiával, aki egy az egyben olyan, mint Niall. Már ennek a gondolatától is kirázott a hideg. Még mielőtt ez megtörténne, nekem sürgősen keresnem kell egy pasit, és be kell fejeznem a zeneiskolát.
Ezeket a borzalmas gondolataimat elhesegetve inkább a kezembe vettem a mobilonat, és írtam Lilynek egy üzit, hogy mégis milyen hihetetlen dolgot csináltam ma reggel, annak ellenére, hogy reggel hét múlott egy-két perce.

Sziasztok!❤
Vagy 2 hét után rászántam magam az írásra, erre egy ilyen szar részt hozok😕 korábban akartam hozni, de valahogy sosem volt időm írni. Ígérem, a következő részt gyorsabban fogom hozni, mivel ötletem az van.
Pusza,
K