Legenda És Szerelem

35.fejezet

Hideg van és sötét. Nem tudtam hol vagyok. Fájt a fejem nagyon.
-Katie. -suttogta valaki a nevem.
-Dave te vagy az? -kérdeztem vissza suttogva.
-Igen Katie merre vagy?
-Gyere a hangom felé. -kezdtem el beszélni hozzá majd valaki hátulról megérintett én meg egyből megfordultam.
-Dave te vagy az? -kérdeztem aggódva.
-Jajj Katie. -ölelt meg szorosan. -Örülök hogy jól vagy.
-Én is hogy te jól vagy. -ekkor megcsókolt megint.
-Félek. -öleltem meg majdnem sírva. Ekkor felkapcsolódott a lámpa és Scott hangját hallottam.
-Nem voltam elég világos Dave? -kérdezte dühösen. -Katie az enyém majd megragadta a csuklóm és kivitt a szobából a többiekre meg rázárta az ajtót.
-Najó elmondanád mégis mi ez az egész. -rántottam ki a kezem az övéből.
-Látom te tényleg nem tudsz semmit arról ki is vagy valójában és arról sem hogy kiben bízhatsz és kiben nem. -csapott a homlokára.
-Ezt nem értem. -álltam zavarodottan a szoba közepén.
-Nem baj kislány majd megérted. -piszkálta a hajam.
-Hagyj békén. -emeltem fel a hangom és ellöktem magamtól.
-Főnök van egy kis gond. -lépett be a szobába az egyik securitys csávó.
-Istenem meg vagyok verve veletek. Addig intézd el a lányt hogy ne menjen sehova. -mutatott rám Scott.
-Igenis főnök. -ekkor idelépett hozzám majd megfogta a bal kezem és az ablakon levő rácshoz bilincselt.
-Engedj már el te kopasz tahó. -kiabáltam.
-Katie jól vagy? -hallottam Dave kiabálását a másik szobából. De nem tudtam válaszolni mert a csávó befogta a számat amíg Scott vissza nem ér.
-Megvagyok most pedig jöhet a mese része. -húzta gúnyos mosolyra a száját Scott. -Engedd el had beszéljen a kisasszony.
-Miről beszéltél akkor amikor azt mondtad hogy nem tudom kiben bízhatok? -kezdtem el egyből a mondandóm.
-Szegénykém még annyi mindent nem tudsz a múltadról. -jött egyre közelebb hozzám.
-Akkor mondd el mit kéne tudnom. -emeltem fel a hangom.
-Hmm mondjuk ott van a kis barátod apja. Ryan azt hiszem. Nem mindenki az aminek mutatja magát. Sok emberbe megbízol akibe nem kéne és ilyen Ryan is. De ez már a te dolgod hogy kiben bízol és kiben nem. -vonta meg a vállát.
-Tulajdonképpen miért is kéne hinnem neked? -kérdeztem dühösen.
-Azt majd később úgyis megtudod. -húzta gúnyos mosolyra az arcát. -Aztán folytassuk a kis Kristófoddal. Ha jól hallottam megint faképnél hagyott. -egyre szélesebb mosoly ült ki az arcán.
-Mi közöd hozzá? -kérdeztem már majdnem sírva.
-Ezaz Katie add ki magadból. Mutasd meg ki is vagy te valójában. -láttam hogy int az embereinek akik bementek a többiekhez majd kihozták őket. Lefogták a kezüket de direkt velem szembe állították őket már tudtam mire megy ki a játék. Azt akarja hogy kiderüljön a titkom.
-Nem adom meg neked ezt az örömet. -mondtam sírva és dühösen.
-Ne szórakozz már Katie csak rád várnak. Végre megszabadulsz a legnagyobb tehertől. A barátaid előtt nem szép titkolózni. Na persze az a senkiházi Kristóf tudja. Aki éppenséggel tesz rád nagyívben. Fogadok hogy soha nem is szeretett igazán. -nevetett fel gonoszan.
-Elég -üvöltöttem el magam. Használni akartam volna az erőm ekkor hirtelen megjelent valaki megragadta a szabad kezem és rányomta egy fa táblára ami egyből porrá égett. Ezzel a fickóval együtt megjelent még vagy 8 másik fekete ruhás alak. Leálltak verekedni Scottal és az embereivel. A fekete ruhások győztek. Majd ekkor aki segített nekem levette a kapucniját.
-Ryan? -néztem rá elég furán mintha nem ismerném meg.
-Sietnünk kell. Kihívtam a rendőröket de meg kell lépnünk. -keresgélte a bilincs kulcsát Ryan.
-Miért? És hogy van az hogy te mindig ott vagy ha kell? -kezdtem gyanakodni. Ahogy elnéztem a többieket mintha sokkot kaptak volna. Csak álltak szótlanul egymás mellett mint a katonák. Remélem kellőkép sokat ittak ahhoz hogy ezt álomnak vegyék.
-Ezt ne most majd később mindent elmagyarázok. -szabadított ki Ryan.
-Jó mindegy csak menjünk mert elegem van ebből az egészből. -ráncigáltam magam után a többieket.
Ezután Ryan hazavitt minket. Amikor hazaértünk Ryan csak kirakott minket a ház előtt és ment tovább. Én felkísértem mindenkit a szobába aztán lementem az istállóba. Még át sem öltöztem csak megragadtam egy almát és odamentem Oktánhoz. Átöleltem a nyakát majd leültem ő meg lefeküdt mellém. Rádőltem a hátára és egy pillanat alatt el is aludtam.
Nem sokat tudtam aludni mert reggel 6-kor megszólalt az ébresztőm. Felkeltem leporoltam a nadrágom majd nekiálltam etetni. Hirtelen apát láttam az istálló ajtó előtt.
-Jó reggelt! -szólt felém apa majd elkezdett bejönni. -Minden rendben volt este? -kérdezte gyanakvóan.
-Persze hogy minden okés miért ne lenne? -kérdeztem vissza.
-Semmi csak kérdeztem. -vonta meg a vállát. -Amúgy beszélni akartam veled. Ha végeztél az etetéssel gyere be a nyergesbe.
-Jolvan amúgyis le akartam ápolni a cuccaimat. -válaszoltam kicsit flegmán.
Kivittem a lovakat a legelőre majd bementem a nyergesbe ahogy apa kérte.
-Na itt vagyok mit szeretnél? -kérdeztem miközben elővettem a szekrényből a bőrápolót.
-Szeretnék felfogadni egy istálló fiút vagy lányt. Nekem most az új munkahelyemre kell koncentrálnom és így nem tudok segíteni neked. És ti sem vagytok itt mindig. -kezdett bele apa.
-És ezt miért nekem mondod? -néztem rá kérdőn.
-Mert te sokkal több időt töltesz itt mint mondjuk Bella. És mivel te vagy itt többet ezért a jelentkezők közül is te szeretném hogy válassz.
-Én válasszak? -kérdeztem vissza.
-Igen. A beadott életrajzokat nézd át természetesen mindenkit behívunk felteszünk pár kérdést.
-Felteszünk?
-Pontosabban csak én. Te ott vagy mellettem elég csak bemutatkoznod és a válaszaikból ítéld meg őket. A választás utána már a tiéd. -fejezte be apa.
-Rendben. -sóhajtottam egyet.
-Akkor ezt megbeszéltük délutánra behívok mindenkit addig kérlek olvasd el az életrajzokat. -mutatott a tápos doboz tetején lévő mappákra.
-Jó elolvasom. -sikáltam tovább a nyergem.
-Kettőre legyél kész. -parancsolt rám apa.
-Kész leszek ne aggódj csinálhatnám a dolgom? -kérdeztem kicsit idegesen.
-Persze majd gyere reggelizni. -veregette meg a vállam majd kiment. Ezután megcsörrent a telefonom.
-Már megint ki az? -motyogtam magamban idegesen. Kristóf volt az. Nem tudtam hirtelen hogy felvegyem e. De felvettem kiváncsi voltam mit akar.
-Szia! -köszöntem kicsit flegmán.
-Szia Katie! Azt hittem nem fogod felvenni mert haragszol. -mondta kicsit aggódó hangon.
-Haragszom is. De én nem vagyok egy bunkó paraszt.
-Jó értem a célzást.
-Szóval miért is hívtál? -kérdeztem meg sértődötten.
-Szerettem volna bocsánatot kérni hogy csak úgy eltűntem. Megkaptam a leveled amit a nyereg alá raktál. Igazad van tényleg tartozom a magyarázattal.
-Had halljam. De előtte még egy kérdés. Tényleg elmész a suliból? -kérdeztem megcsuklott hangon.
-Még nem tudom. Anyámon múlik az egész. -válaszolta.
-Értem. Na de mondjad a magyarázatod. -mondtam flegmán.
-Tudod anyám azt szeretné ha hozzá költöznék. És hát találkoztam is egy régi osztálytársammal aki régóta tetszett. Anya abba a lovas iskolába akarna beirattatni ahová ő is jár. Sajnálom Katie. -darálta le Kristóf.
-Végülis szakítottunk. Semmi közünk már egymáshoz szóval azzal vagy akivel akarsz. A sulis dolgot meg sajnálom. -vágtam rá.
-Akkor ezt megbeszéltük? -kérdezte.
-Szerintem aha. -válaszoltam unottan.
-Remélem azért nincs harag.
-Nincs. -mondtam ironikusan.
-Akkor szia.
-Szia. -csaptam le dühösen a telefonom.
Befejeztem a nyergek és a kantárok ápolását. Ezután bementem enni bár nem nagyon voltam éhes. Miután végeztem kilovagoltam. Oktánon ültem csak egy kötél volt a nyakába Múzsára meg raktam egy kötőféket vezetőszárral és így mentem ki a tisztásra. Amikor odaértünk levettem Oktánról a kötelet és szabadon engedtem. Nem akartam hogy akik jönnek délután azok végig őt nézzék. Még egy kicsit kint maradtam. Olyan kellemes itt lenni. Vannak lovak meg ahogy csordogál a patak ahogy fúj a lágy szellő ez mind olyan nyugodt. Félek ha valaki egyszer megtalálja ezt a helyet már nem lesz ugyanaz.