[SZÜNETEL] 𝐍𝐞𝐤𝐞𝐝 𝐤𝐞𝐥𝐥𝐞𝐭𝐭 𝐥𝐞𝐧𝐧𝐞𝐝

04. fejezet - Meeting

Egy keményen átdolgozott hétvége után újra belemerülhettem a hét első napjába. Két éve dolgozok ebben az étteremben, de ilyen borzalmas beosztást még sosem kaptam. Aztán itt van ismét egy unalmas nap az egyetemen, unalmas órákkal megspékelve. Hurrá!

Mióta utoljára találkoztam a BTS tagjaival legalább négy nap telt el, ha nem több. Jungkook többször is keresett, de egyszerűen annyira ki voltam merülve a munka miatt, hogy lelkierőm se volt arra, hogy akár két szót is lepötyögjek, nemhogy felhívjam. Szóval ezután nem csodálkoznék, ha vérig lenne sértődve és meggyanúsítaná Diont, hogy miatta van az egész.

Apropó, Dion! Gondolom mindenki emlékszik, hogy miatta vesztem össze Jungkookkal, mert elhívott moziba. Igaz? Nos, nem mentem. Se aznap este, se utána. Nem volt kedvem senkihez az elmúlt pár napban és mit ne mondjak: jól esett kicsit elmerülni a gondolataimban. Végre nem szólt bele senki abba, hogyan élem az életem. Nem mintha bárki is befolyásolni tudná.

- Wow, szarul nézel ki! - hallottam meg Kyung hangját, miközben az egyetem előtti padon vártam rá kora reggel. Egy szikrányit sem aludtam a hülye beadandók miatt, amiket a munka miatt el kellett halasztanom későbbre, így az egész tegnap éjszakámat ezzel töltöttem. Ha valaki helyben leszúrt volna, kezet csókolok neki.

- Neked is szia, Kyung-ssi! - néztem fel rá hunyorogva, mivel a felkelő Nap kis híján megvakított. Kyung csak nevetett, majd egy szoros öleléssel köszöntött, aztán leült mellém. Elővette a hátizsákját, majd előkapott egy papírzacskót és a kezembe nyomta. - Ah, leborulok eléd! Köszönöm! - sóhajtottam fel, amint megláttam, hogy a zacskóban a kedvenc szendvicsem, a kávém és két csomag édesség volt.

- Mivel valaki egész hétvégén panaszkodott, mennyire kimerült, gondoltam, készítek egy túlélőcsomagot a mai napra - mosolygott rám, miután "enyhén" utalt arra, mennyire kibírhatatlan voltam. Oké, talán hazudtam. Kyung volt az egyetlen, akivel beszéltem hétvégén, de hát mégiscsak ő a legfőbb cinkosom. Nézzétek el, tényleg fáradt voltam.

- Egy kérdésem van: mivel érdemeltelek ki? - töröltem meg drámaian a szemeim, mintha sírnék, mire Kyung finoman meglökött. Kyung-Soo megvonta a vállát, majd együtt elindultunk az előadóterem felé.

Szokásosan a terem már szinte teljesen megtelt, ami nem csoda, hiszen ez volt az egyik kedvenc óránk: nem sokat adott hozzá a pszichológiához, de kötelező volt részt venni rajta, cserébe legalább halálian klassz volt a tanárunk, na meg az órák is fenomenálisak voltak - ha már engem kérdeztek. Aztán, ahogy körbe néztem a termen, hirtelen megakadt a szemem még pont két üres helyen. Gyorsan megragadtam Kyung kezét, majd szinte ráugrottam arra a két helyre. Mekkora mázli!

A hétvégén annyira belejöttem a gépelésbe, hogy reggel automatikusan eltettem a laptopom, mivel egyszerűen nem volt kedvem kézzel írni. Na meg, nem akartam azzal számolni, hogy egy hétig görcsöl az ujjam a sok körmöléstől. Szóval elővettem a kis gépemet, majd szépen elhelyezkedtem úgy, hogy kényelmes legyen, míg Kyung-Soo ismét a legdiszkrétebb alvópózt kereste magának. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány előadást ült végig úgy, hogy nem aludt volna el...

Pár perc múlva már igazából csak lazultam, hiszen a tanár még sehol sem volt, úgyhogy nyomkodtam a telefonom, amikor valaki finoman megkocogtatta a vállam. Mivel aki a másik oldalamon ül, szintén a telefonját nyomkodta, így egyértelműen magam mögé néztem: egy lány ült egy sorral fentebb, mosolyogva rám.

- Segíthetek valamiben? - kérdeztem felvont szemöldökkel, majd jobban szemügyre vettem: nagyon szép lány volt. Rövid, állig érő haja fülei mögé volt tűrve, és enyhén volt kisminkelve, habár kissé duzzadt szemei átütöttek a festéken is. Mindenesetre, nagyon aranyos volt külsőleg.