A tizenhármas

8. fejezet

Teltek a hetek, hónapok. Lassan egy éve, hogy ide kerültem a speciális osztag 13-as osztagába. Azóta a szerződésünket Peterékkel, amiben leírtuk, hogy csatlakoznak hozzánk elfogadta a főnökség. Megtörtént a híres találkozásom a nagy főnökkel is. Nem volt olyan ész veszejtően nehéz. Feltett pár kérdést, válaszoltam rá. Harcoltam is vele, mint kiderült elég könnyen kicselezhető és bármilyen meglepő erősebb vagyok nála. Emiatt van egy meghatározott úgymond „levegő" köztünk. Tart tőlem én pedig tartom magam ahhoz, hogy féljen tőlem. Van rá oka. Peterrel minden rendben van, elkezdtünk gondolkodni az esküvő dolgon. Szép lassan visszatért minden emlékem. Most már teljesnek érzem magam és a családommal lehetek, talán a saját családomat is elkezdhetem megalapítani. Talán... De lehet, hogy odafent más dolgokat fognak még elém állítani. Ez így is lett. Pár napja valaki folyamatosan egy csapat fegyveressel a birtok kapujához járt. A nevemet ordították és hogy adjanak vissza engem. Feszülten ültem az ablakom előtt ezen törve az agyam. Mindenre gondoltam, lehet egy rossz akaróm vagy valaki, aki tud rólam dolgokat, amit én eddig nem vettem észre. Gondolataimból Peter gondoskodó kezeinek simogatása és aggódó pillantása ébresztett fel. Rámosolyogtam, de olyan keserű mosollyal. „A végére kell járnunk ennek... Bárki is az, tudhat valamit és tudni akarom mi van a birtokában." Peter megfogta kezemet. -Ne görcsölj ezen ennyit... Nem tesz jót neked. Feszült vagy egyfolytában ne is próbáld titkolni, vagy játszani a hülyét. Érzem rajtad baba...-guggolt le é maga felé fordított székestül. -Ugyan már...-túrtam hajamba és felsóhajtottam.-Csak egy megfelelő megoldáson töröm a fejem ennyi az egész.-kezemet arcára tettem és gyengéd csókot nyomtam szájára.-Ne aggódj. Minden rendben van, veled mindig megnyugszom.-mosolyogtam rá és viszonozta a mosolyt. Homlokomat homlokának döntöttem és élveztem ahogy kifújja a levegőt és lélegzete súrolja bőrömet. -Nem vagy éhes?-suttogta arcomra.-Nem-mosolyogtam jobban.-És álmos?-folytatta.-Nem vagyok álmos.-öleltem meg.-Szomjas?-folytatta még mindig. Felnevettem.-Szomjas sem vagyok édesem.-hajoltam el tőle kicsit és megpusziltam. Átkarolt és felemelt, lábaimmal átöleltem derekát ő pedig fenekem alá tette kezét és úgy tartott.-Annyira aggódom érted. Napok óta keveset eszel és kedvetlen vagy. Csak segíteni akarok, de ha nem mondod mi jár a fejedben akkor nem tudok. Nem vagyok gondolat olvasó kicsim.-magyarázta miközben fejét nyakamba fúrta. „Ahh... Megszakad a szívem. Lehet lekéne ülnöm vele és elmondani mik az teóriáim." Kezemet hajába vezettem és nyakába pusziltam mire kirázta a hideg. Felkuncogtam és folytattam nyakának puszilgatását.-De régen csináltad ezt.-mormogta nyakamba én pedig csak elmosolyodtam.-Tudom, bocsánat.-öleltem szorosabban és az ő karjai is jobban szorítottak. -Semmi baj. Annyi dolgunk volt mostanában, hogy nem volt annyi időnk, hogy az ilyen kis részletekre koncentrálni tudjunk.-emelte fel fejét puszit nyomott arcomra. Gondterhelten felsóhajtottam. -Mi a baj?-ült bele a fotelbe, ahol nem rég még én ültem. Felültem ölében és ránéztem. Kicsit most mintha jobban kiült volna arcára az aggodalom, mint eddig. -Mary. Mi a baj??-fogta kezei közé arcomat én pedig belepusziltam tenyerébe. Nagy levegőt vettem. -Van pár teóriám, hogy kik lehetnek azok, akik a kapuhoz jönnek este...-Amint ezt kimondtam megszólalt a vészjelző az egész házban. Megfagyott a vér bennem. Felpattantunk Peterrel és lefutottunk a lányok rögtön futottak hozzám. -Mary mi történt???-gyűltek körém. Én pedig ráztam a fejem. -Nem tudom, de ma...-mondatomat az ajtó felől érkező léptek dübörgő zaja szakította félbe. Felgyorsult a szívverésem.-Menjetek le az alagsorba a menekülő szobába. Maradjatok ott ameddig nem megyek le értetek világos?-fordultam a lányokhoz. -Nem hagyunk itt!-mondta Seraphie.-Veled maradunk-kapta el karom Anne.-Meg védünk-folytatta Lidya. Ráztam a fejem és az ajtóra néztem. „Egyre hangosabb... Egyre közelebb van..." -NEM. Gyerünk! Nyomás. Lefelé!-hadartam el. -ITT MARADUNK MERT EGY CSAPAT VAGYUNK!-kiabáltak rám és ebben a pillanatban valami elkezdte betörni az ajtó. Feszülten megfordultam. -A faszomat... Legyen! De ha bármelyikőtök meg mer halni azt újra élesztem és utána megverem. Világos?!-fenyítettem be.-IGEN-válaszolták egyszerre. Az ajtó felé kezdtem menni. -TÜNÉS AZ AJTÓBÓL. NE ÁLLJÁTOK EL AZ ÚTJÁT! ÚGY IS BETÖRI. HA MÁR BE AKAR JÖNNI KÖSZÖNTSÜK ILYEN VENDÉGHEZ MÉLTÓAN!-tereltem távolabb az ajtótól a fiúkat. Nagy puffanásra fordultam meg. -Ez egy...-kezdett bele Katy. -Ez egy Torz.(Torz. Egy félig gollem és félig óriás. Talán az egyik legritkább varázslény, amiről tudni lehet.) És nincs egyedül.-Nagy levegőt vettem-SENKI NEM MOZDUL, HA ÉLETBEN AKAR MARADNI-amint befejeztem bemászott 6 vendigo(Vendigo. Ezek emberekből jöttek létre. Általában a hegyekben rejtőznek és a hegyekben eltévedt vagy kiránduló emberekre vadásznak. Ember húson élnek. Prédájukat a testhőjük észlelésével találják meg. Ha megállsz kevesebb az esély, hogy meglát. Legnagyobb félelmük a tűz.) az ajtón. Éles sikolyuk sértette fülemet, de álltam. -Te kis mocsok, tudom, hogy félsz a tűztől.-suttogtam magam elé. Egyik elém mászott és szemembe nézett. Felment bennem a pumpa és átváltozott vörösre a szemem. A vendigo velem szemben összehúzta magát és nyüszítve vissza futottam a torz mögé. A többi érdeklődve közeledett és közben morogva kommunikáltak. Elmosolyodtam. -Félsz?-mordultam fel, mire a többi is elkezdett tőlem hátrálni. -Félsz bizony. Félsz, hogy tűz megéget. Félsz, hogy ELÉGSZ-kiabáltam rá. Erre mindegyik visszarohant. -Mi a fene folyik itt?-hallottam suttogni Vincentet. -A vendigok félnek a tűztől.-néztem rá. Amint elnéztem rögtön észleltem, hogy valamelyik nekem akar esni. Megvártam a megfelelő pillanatot. -Ez most csúnya lesz, aki nem bírja forduljon el.-mondtam és a következő pillanatban lángba borult mindkét karom és bal kezemmel elkaptam a nyakát amelyik éppen nekem akart támadni. Keserves sikításba kezdett. Éreztem ahogy kezem alatt bőre lassan elkezd égni és szét oldal. Megcsapott az alvadt vér szaga jobban rászorítottam nyakára közben az általam főnöknek tartott vendigoval tartottam a szemkontaktust. Egy pillanattal később reccsenések közepette a kezemben lévő vendigo teste élettelenül elém hullott. Feje kezemben volt még karjaim még ugyan úgy lángoltak. Láttam ahogy egyre dühösebben kapkod a levegő után a főnök. Ledobta a fejet és csettintettem egyet. Az előbbi holtest most égni kezdett gyorsabban égett le csontjairól a bőr, mintha papírt égetnénk el. -Gyere te nyomorult. Gyere, ha mersz-morogtam elé. De nem a vendigo indult el felém, hanem a torz. Rezzenéstelen arccal álltam. „Menni fog. Legyőzöd. Erősebb vagy nála." Ismételgettem magamban. Minél közelebb jött a torz annál közelebb jöttek a többiek és mögém álltak. A lányok teljes felszerelésben odafutottak mellém. -MÉGIS MI A LOFASZT MŰVELTEK ITT HÜLYE PICSÁK?! VISSZATAK...-megint félbe lettem szakítva, mivel a torz meglendítette kezét és egyenesen engem akart eltalálni, de Mabel azonnal a pajzzsal elém ugrott. -Van valami tervünk?-terjesztette ki pajzsát körülöttünk. -Van. Gyerünk, amit eddig gyakoroltunk. Gyerünk 1 2. Vegyétek fel a pozíciókat.-maradtam Mabel mögött. -Jó, már csak azt kéne kitalálni mivel támadjak rá.-túrtam hajamba. -Vörös vérrel(Olyan ritka fegyver vagy is inkább fejsze, amit csak megidézéssel lehet előhívni. A legritkább és legősibb varázslat a főnixek körében és az egyik legnehezebb is).-rákaptam a tekintetem.-De az még nincs kifejlesztve...-Vincenték a csapatokkal készek voltak a támadásra amikor hátra néztem. Előre fordultam. Nyeltem egyet. -Rendben. Megpróbálom. de ahhoz a fiúknak hátrébb kell menniük-a lányokra néztem körben. Azonnal vették a lapot és hátra fordultak.-MINDENKI HÁTRA-ordították egyszerre. -Mi van? Miért?-hallottam az értetlenkedést miközben leguggoltam Mabel mögé. -Bírni fogod?-térdeltem le jobb térdemre bal lábammal pedig guggoló helyzetben maradtam. -Igyekszem nem elégni.-próbált poénkodni. Ő az egyetlen, aki kibírja valamilyen szinten a tüzet, amit teremtek. -Ha nem bírod futsz. Világos?-bólintott. Természetesen mindezek közben a torz nem állt le a támadással idegesen ütögette kezével és baltájával Mabel pajzsát. Ezek mellett mások is érkeztek, de ezek már emberek voltak. Lehajtottam a fejem.- Hetes szintű idézés. Vörös vér-megjelent körülöttem nagyjából két méteres körzetben egy lángoló kör. -A faszomat...gyerünk már-nyögtem kezdtem el lefelé nyúlni és sikerült elérnem a Vörös vért. Kirántottam és ezzel együtt a páncélja is rám került. -Ez nehezebb volt, mint eddig bármikor-nyögtem. -Pajzsot le.-Mabel futásra kész volt. -MOST-Mabel elugrott előlem és még mielőtt a torz következő ütésére emelte volna kezét, Vörös vérrel levágtam egyszer bal majd jobb karját is. Mire felüvöltött én pedig hátrébb ugrottam. Az emberek, akik eddig megérkeztek lerohanták a lányokat. A fiúk azonnal rohantak és letéptek párat róluk. A lányok ugyan olyan ügyesen harcoltak. Neki rohantam a kezetlen torznak és darabokra szedtem. Beterített az undorító fekete vére. -Égj-utasítottam a darabokat, amik elkezdtek nagy lángban égni. Ekkor szembe találtam magamat a tényleges főnökkel. Felegyenesedtem. -Vörös vér alakváltás.-suttogtam és most már nem fejsze, hanem egy katana volt a kezemben. -Nem szép dolog ilyen könnyen szénné égetni a csapatom kicsi lány.-zendült fel gyerekesen vékony hangja. Körbe néztem a már félig elégett húsú torzon. -Biztos sokat dolgozhattál, hogy megtaláld. Kár, hogy ilyen gyorsan vége lett.-villantottam rá egy mosolyt. -Nincs még vége... TORZ ÁLLJ FEL-üvöltött a darabokra. Csönd. Semmi mozdulat, semmi reakció. Kérdőn visszanéztem a főnire. -ÁLLJ MÁR FEL TE LUSTA DÖG-ordított. -Sajnálattal kell közölnöm, hogy az én tüzem alól senki nem áll fel. Aki egyszer elég, az elég. Nincs vissza-magyaráztam nyugodt hangon. Peter macska formájában mögém sétált. -Nem... Nem... Ilyenre csak egy valaki volt képes az pedig...-félbe szakította apa a támadók vezetőjét. -Sophie. Az édesanyja.-sétált mellém. Nem szólt semmit. -Az nem lehet, nekünk azt mondták, hogy itt egy világra veszélyes lény van, akit meg kell ölni és a neve Mary Collins.-értetlenkedett. Oda sétáltam elé. -Tessék. Itt vagyok. Ölj meg ha bírsz vagy ha mersz.-hajoltam közel hozzá. Lefagyott. Vissza egyenesedtem. -Most pedig szépen elmondod ki volt, aki felbérelt.-emeltem fel nyakához a kardom. Nagyot nyelt.-Daniel Davies-a név hallatán lefagytam. Csak álltam és néztem.-Takarodj vissza hozzá és mond meg, hogy dögöljön meg a fenébe. Ha akar valamit húzza ide a retkes kis elkényeztetett seggét.-odahajoltam és szinte égtek a szemeim a haragtól.-Érthető, amit mondtam?-suttogtam ingerülten mire hevesen bólogatott és kifutottak amennyien még megmaradtak élve. Eltűntettem Vörös vért. Egyre hevesebben vettem a levegőt. -HOGY ROHADNÁL SZÉT OTT, AHOL VAGY TE NYOMORULT BENYALIZÓS FASZKALAP-ordibáltam ki az ajtón. Lihegve térdre rogytam. Peter azonnal mögém pattant és megtartott. Hozzábújtam. -Miért nem hagy békén? Mindenhová követ... Miért? Mit akar még tőlem?-nyomtam Peter csupasz mellkasába arcom. -Ki az a Daniel Davies Mary?-ölelt át Peter. -Az exem-suttogtam és erre megfeszült Peter minden izma. Felnéztem rá. -Megölöm-morogta és jobban magéhoz húzott. Eltoltam magamtól annyira, hogy rátudjak nézni.-együtt fogjuk-bele néztünk egymás szemébe és büszkén elmosolyodott. -Együtt-mondta majd megcsókolt én pedig viszonoztam. Nagyjából negyedórája mindenki csak pihent. -Gyerünk, még el kell takarítani a dolgokat.-álltam fel és Peter felé nyújtottam kezem. Elfogadta és felhúztam. Odamentem a lányokhoz, akik rögtön a nyakamba ugrottak. -Nagyon ügyesek voltatok. Pontosan ahogyan gyakoroltuk. Büszke vagyok rátok.-Mosolyogtam rájuk ők pedig csak öleltek engem. Vissza öleltem már amennyire tudtam. -Hölgyek zavarhatok egy pillanatra?-állt mellettünk Adam. Ránéztem kérdőn.-Csak szeretnék Mabellel egy pár szót váltani.-rákaptuk Mabelre a tekintetünk, aki fülig vörösödött d bólintott egyet. -Nehogy megegyen.-viccelődtem-Hugiiiii-nézett rám Adam.-Oké oké. Nem lehetett kihagyni.-majd hagytam ahogy elvonulnak Mabellel. -Vad románc van itt-mosolyogtam. Felnevettünk a lányokkal és elkezdtünk pakolni. A fiúk kivitték a hullákat és elégették őket a hamukat pedig a folyóba szórtak és megemlékeztek róluk. Mi lányok addig lemostunk és kitakarítottunk mindent. Neki láttunk az ajtó megbarkácsolásnak de a fiúk elkergettek minket amint visszaértek. Még beszéltem pár szót a lányokkal és elküldtem őket letusolni és pihenni. Nemsokára úgy is vacsora. Megfordulva Adam és Mabel állt mellettem. Elmosolyodtam és összefontam karomat mellkasom előtt. -Mi a helyzet gerle pár?-mosolyogtam mire elpirultak. -Csak annyit akarunk kérdezni ho...-félbe szakítottam őket.-Nehogy már az engedélyemet kérjétek azért, hogy együtt lehessetek! Ne viccelődjetek. Észrevettem már egy ideje mi folyik itt köztetek. Örülök, hogy boldogok vagytok. De ha nagyon szeretnétek, akkor... Áldásomat adom rátok.-vetettem keresztet mosolyogtam. Láthatóan megkönnyebbültek és Mabel Adamhez bújt. Elköszöntem tőlük és tovább nézelődtem. Ellenőriztem, hogy mi a helyzet az emberekkel. A sérültek, hogy vannak és sikerül-e ellátni őket. Megnéztem, hogy hogyan haladnak az ajtó újra rakásával. Szerencsére minden rendben ment, mégis valami nem stimmelt. „Hol van Peter?" néztem körbe aggódva, majd megláttam, hogy segít pár srácnak bekötni a sebeit. Mosolyogva néztem. „Egyszer majd talán a gyerekünk sebeit is így fogja ápolni." a gondolatra elpirultam és elöntött a boldogság. Épp végzett a segítéssel és találkozott tekintetünk. Rám villantotta fényes mosolyát és felém futva felkapott karjaiba. Nevetve öleltem magamhoz. Csak álltunk és öleltük egymást. -Megfogsz fázni-morogtam mire csak megrázta a fejét.-Dehogy fogok-mosolygott. Körbe néztünk, már csak ajtó volt, amit be kellett fejezni. -Szép munka volt emberek. Akik az ajtót csinálják fejezzék be a többiek menjenek és szedjék rendbe magukat. Vacsoránál találkozunk.-mondta apa a lépcső tetejéről. Peterrel felmentünk letusoltunk, átöltöztünk és kéz a kézben lementünk enni. Az este gyorsan eltelt. Az ajtó megszerelték a fiúk, elégedetten és nyugodtan ültek le vacsorázni. Már mindenki elment aludni csak én, Peter és apa maradtunk ott. -Hamarosan át kell venned a helyem kislányom.-beszélgettünk már egy ideje erről. Bólintottam és kicsit aggódva felsóhajtottam. -Egyszer úgy is át kell venned. Eredetileg is édesanyád volt az, aki irányította ezt az egészet. Én csak addig voltam a vezető amíg te meg nem érkeztél.-Bólintottam. Még talán egy fél órát beszéltünk arról, hogyan fog ez lezajlani és hogyan készüljek fel rá. Miután befejeztük a beszélgetést felmentünk a szobánkba. -Furcsa lesz, ha te leszel a főnök itt-nevetett Peter. Ránéztem-Merthogy? Talán nem váród, hogy utasítgassak neked? Tedd ide! Ne inkább oda... Mégsem inkább jobb helyen van az eredeti helyén-változtattam meg a hangomat az elkényeztetett picsásra és miután befejeztem mindkettőnkből kitört a röhögés. -De mindennél jobban várom, asszonyom-húzott magához én pedig nevetve megcsókoltam. Elkezdtünk csókolózni. Ez úgy hiányzott már. Elváltak ajkaink és egymásra mosolyogtunk. -Film?-mormogta orra alatt Peter én pedig bólintottam egyet. Átöltöztünk pizsire. Vagyis jobban fogalmazva Peter csak levette a nadrágját és pólóját és behuppant az ágyba. És levettem a nadrágom és a pólóm és felvettem egy fekete kombiné vállas felsőt és bebújtam mellé. Elindította a Gyűrűk ura a két tornyot és egymáshoz bújva néztük. Miután vége lett elindította a következőt, ami a király visszatér volt. Én ennek a felénél bealudtam félig. Egyszer csak hallottam, hogy Peter beszél hozzám. -Alszol baba?-nem reagáltam semmit csak szuszogtam tovább. -Akkor alszol. Jól van... Akkor most nem hallod, amit mondok...-éreztem ahogy felém fordul teljes testével. -Tudod, most, hogy végre szóba jött, hogy átvedd apudtól az irányítást megfordult a fejemben, hogy talán... talán ideje lenne megkérnem a kezed.-„uram isten... istenem. Nem szabad sírnom" gondoltam és továbbra is tettettem, hogy alszom. -Szeretnék majd gyerekeket veled. Két fiút és egy kislányt.-nevetett gyengéden.-Szeretném, ha az Idősebb fiúnak Colton lenne a neve. A fiatalabbiknak pedig Thomas. Persze ezeket veled fogom megvitatni. A lány néven még nem gondolkoztam azt szeretném, ha te találnád ki és együtt pedig megegyezünk.-simított végig arcomon és megpuszilt.-A kishercegek és a kishercegnő.-szorított magához. Átöleltem és felnéztem rá.- Legyen a kislány neve Katherine-mosolyogtam rá mire ő csak csodálkozva bámult engem és elkezdett könnyezni. -Te... te hallottad?-fojtotta vissza könnyeit én pedig magamhoz öleltem.- Igen édesem. És nem bánom, hogy hallottam-pusziltam bele hajába. Magához szorított és mellkasomba nyomva arcát sírt.-Jaaaj manó-simogattam hátát.-Nem így akartam elmondani-nézett fel rám én pedig letöröltem könnyeit. -Ennél romantikusabb módon nem is tudtam volna elmondani cuki bogyó-mosolyogtam mire csak nevetett és szipogott. Szájon pusziltam. -egyébként...-köszörülte meg torkát.-a Katherine nagyon tetszik.-felnevettem-Nekem pedig tetszik a Colton és Thomas.-puszilgattam agyon és felnevettünk. Még erről beszéltünk egy ideig aztán mindketten elaludtunk.

Sziasztok!

Bocsánat, hogy majdnem ennyit késtem a résszel. Személyes okokból kifolyólag történt. De remélem tetszett nektek ez a rész és jönni fogok a következővel is!

Maradjatok otthon és vigyázzatok magatokra! :*