A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

1.fejezet:

Az óra épp, hogy csak elhagyta a 8-at, a kocsinkban mégis olyan érzés volt ülni, mintha egy guruló szaunában utazna az ember azon az augusztusi reggelen, mikor a családunk útnak indult az éves nagy családi nyaralásra.

A végső célunk a Balaton part volt, akárcsak minden évben, ám a mostani azért volt különleges, mert a hagyományokat megtörve, ezúttal nem egy szállodai szobát foglaltak a szüleim, hanem kitalálták, hogy milyen mókás volna már az, ha 2 hetet töltenénk sátorban aludva, étkezve és úgy általában élve egy part menti kempingben.

A tervvel kapcsolatban ott kezdődött a probléma, hogy amíg mi a bátyámmal azt hittük, hogy csak viccelnek, ők teljesen komolyan gondolták, viszont mi erre csak akkor jöttünk rá, mikor 1 héttel ezelőtt haza állítottak egy hatalmas 6 személyes sátorral a kezükben azzal a felkiáltással, hogy; ez lesz az otthonunk 2 héten át.

Bennem abban a szent másodpercben született meg az elhatározás, hogy világgá megyek és azonnal el is indultam, hogy bőröndbe csomagoljam az életem, miközben Ádám telefont ragadva neki kezdett, hogy leszervezzen egy szállást magának valamelyik haverjánál az elkövetkező 2 hétre.

Viszont minden igyekezetünk ellenére, sajnos nem kegyelmeztek meg nekünk. Engem nyakon csíptek a bejárati ajtónál, Ádámot pedig egész egyszerűen megfenyegették, hogy elkobozzák tőle egész nyárra a kocsi kulcsot, ha nem jön velünk.

Ekkor áldozatot pedig nem ért meg neki, így végül duzzogva becsomagoltunk magunknak és némasági fogadalmat téve beültünk a hátsó ülésekre. Ilyen vidám hangulatban érkeztünk meg a buszállomásra, hogy felvegyük a nálam 2 évvel fiatalabb unokatestvérünket, Rékát, aki szintén a családunkkal fog tartani, csak velünk ellentétben, ő izgatottan várta az indulás napját.

Réka lelkesedése a szüleink nagy bánatára nem ragadt át ránk, szóval az út további részét is ugyanolyan sztrájkolással töltöttük, ahogy az állomásig is tettük, miközben fintorogva hallgattuk hármójuk élénk csevegését, mely egy pillanatra se fulladt ki a Balatonig.

Persze a víz látványa minket is megtört, de mentségemre legyen mondva, hogy szerintem nincs olyan ember a földön, akit a nyár közepén, egy negyven fokos hőségben, úgy, hogy 1 éve nem látta a Balatont, ne ragadna magával a hangulata.

Az a bizonyos nyári hangulat, ami a matracot cipelő, törölközővel a vállukon fürdőruhában sétálgató nyaralók látványára, az autók tetejére szíjazott kerékpárok, a bőröndöt maguk mögött húzó emberek, a lángos, a hekk, a naptej és a víz illatának együttes egyvelegének a hatására ragadt magával.

Ugyan, a naptár szerint már 2 hónapja beköszöntött a nyár, az ember csak akkor érzi igazán, amikor először érkezik meg a magyar tenger partjára. A sok külföldi nyaralás miatt a magyarok hajlamosak elfelejteni azt, hogy milyen remek dolgok, hogy van egy ekkora tó az ország közepén, ami csak a miénk és ahova kötöttség nélkül, akár 1 napra is leruccanhatunk, amikor kedvünk tartja. Nem igényel sok pénzt, nem függ repülőjegytől vagy autópálya matricától, csak elhatározás és jó idő kell hozzá. Mindössze pár óra és ott vagy, a magyarok nagy része mégis inkább fél napokat átutazik azért, hogy egy kisebb vagyonért egy idegen ország tengerpartján sütesse a hasát, ahol még lángos sincsen. Sütkérezni a Balaton parton is lehet és még lángos is van. Részemről a vita eldöntve.

Engem is elkapott a Balatoni hangulat és a lázadást pár percre felfüggesztve, kikönyököltem a kocsi lehúzott ablakán, aztán csak csodáltam egy kicsit a megnyugtató hűvös habokat, amik bárminél csábítóbbak voltak ott, a hőség közepén. El is határoztam, hogy amint leparkolunk a kocsival és hozzájutok a táskámhoz, rögtön fürdőruhára váltok és a hullámok közé vetem magamat.