English At First Sight (Befejezett)

4. fejezet

Beletelt pár percbe, amíg mind a ketten lenyugodtunk. Egyszerre voltam boldog, zavarodott és csalódott. Boldog, mert megcsókolt, zavarodott, mert nem értettem, hogy miért hagyta abba és csalódott, mert a 'viszony' szót használta. Ezek szerint csak az ágyába akart vinni, szó sincs érzésekről.

Teljesen más volt a suliban. Nyugodt, laza, mint akit semmi és senki nem tud kihozni a sodrából. Most viszont megmutatta a másik arcát.

- Sajnálom. Most jobb, ha elmész. – mondta és odanyújtotta az esernyőjét. – Erre szükséged lesz.

- Szia! – köszöntem el dühösen anélkül, hogy az esernyőjét elfogadtam volna. Kiviharzottam a lakásból, leszaladtam a lépcsőn és már kint is voltam az utcán. Az eső időközben elállt.

Hazaérve ledőltem az ágyra és szabad utat engedtem a könnyeimnek. Mérges voltam, amiért így érzek Márk iránt, pedig megfogadtam, hogy soha többé nem engedek senkit közel magamhoz. Mégis úgy éreztem, hogy újra készen állok szeretni és bízni, de ez lett a vége. Nem akarok egy viszony lenni, ennél többet érdemlek.

Ezért élek egyedül. Mert a férfiak csak összetörni tudják egy nő szívét, nem értékelik, megcsalják, kihasználják. Ezt jól mutatja a legutóbbi kapcsolatom is. Peti és én 6 évig voltunk együtt, már a menyasszonya voltam és az esküvőnkről ábrándoztam. Egy nap aztán előbb értem haza a munkából és rajtakaptam egy másik nővel, abban az ágyban, ahol velem aludt, velem szeretkezett, ahol nekem mondta, hogy szeret minden reggel. Bíztam benne, de ő elárult. És kiderült, hogy a 6 év alatt ez többször is előfordult és én nem vettem észre. Olyan ostobának éreztem magam. Ennek már 4 éve. Akkor megfogadtam, hogy ezt még egyszer senki sem teszi meg velem. Nem is volt gond, jól éreztem magam, szerettem egyedül lenni, nem kellett félnem, hogy bárki is fájdalmat okozzon. De jött Márk és olyan hamar áttörte a magam köré épített falat, hogy védtelen lettem ellene. Most itt vagyok és megint egy férfi miatt sírok. De ez volt az utolsó. Mostantól levegőnek fogom nézni és csak az angolra összpontosítok. Lezuhanyoztam, bebújtam a takaróm alá. Órákig forgolódtam, mielőtt el tudtam aludni.

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Ki hívhat szombaton? Ránéztem az órára, majdnem 11 óra volt.

- Haló – szóltam a telefonba álmosan. A szám ismeretlen volt számomra.

- Szia Dóra, Márk vagyok. Beszélhetnénk?

- Honnan tudod a számom? – kérdeztem dühösen.

- A jelentkezési lapodról. Kérlek, muszáj beszélnünk. – a hangja olyan lágy volt, mint az iskolában. Mivel nekem is volt számára mondanivalóm, így belementem, hogy délután találkozzunk a parkban.

Fejben összeszedtem mindent, amit mondani akarok neki és felkészülten mentem a parkba.

Késtem 10 percet, hogy ezzel is azt mutassam, hogy egyáltalán nem érdekel engem. De amikor megláttam, a szívem hevesebben dobogott, és a legszívesebben odabújtam volna hozzá. Leültünk egy padra. Mivel ő hívott ide, így hagytam, hogy ő kezdje a mondandóját.

- Sajnálom a tegnap történteket. Nem akartalak megbántani. Egy valamit viszont tudnod kell: a csókot nem sajnálom. Az első naptól kezdve erre vágytam. Bár mind a ketten felnőttek vagyunk, de vannak szabályok az iskolában. Az egyik az, hogy nem kezdhetek ki a diákommal, különben elveszíthetem az állásom. És addig a tanárod vagyok, amíg le nem teszed a nyelvvizsgát. – szünetet tartott, majd folytatta. – Ott nem mutathatom ki, hogy mit érzek, csak próbálok a közeledben lenni. Eddig soha nem volt ekkora a kísértés. Aztán tegnap este ott álltál előttem, vizes hajjal, a lakásomon, ahol senki sem láthat meg minket. Akkor már nem tudtam tovább ellenállni. De aztán felülkerekedett bennem a tanár és muszáj volt leállnom. Ha nem teszem, akkor ma reggel mellettem ébredtél volna. Nem lehet köztünk semmi, amíg a tanárod vagyok. Sajnálom! – lehajtotta a fejét, miközben az utolsó szót mondta.

Minden, amit mondani akartam neki már nem számított. Kérdések cikáztak a fejemben, de nem tudtam, hogy melyikkel kezdjem. Most aztán teljesen összezavart.

- Azt mondtad, hogy az iskolában nem mutathatod ki, amit valójában érzel. Miért, mit érzel? –úgy éreztem ez a legfontosabb, amit tisztáznom kell vele.

A férfi sóhajtott egyet, mielőtt válaszolt volna.

- Nagyon kedvellek. És vonzódom is hozzád. Nem tudom, hogy mi ez, csak azt, hogy szeretek veled lenni. Okos nő vagy, intelligens, jó a humorod. – megfogta a kezem és a szemembe nézett. – És valami azt súgja, hogy ez a vonzalom kölcsönös. – megsimogatta az arcom. Teljesen elvesztem. Remegett az egész testem, és csak arra vágytam, hogy újból megcsókoljon. De ebben a pillanatban elengedte a kezem és hátradőlt a padon. – Pont ez az, amit nem szabad. Határozott tanárnak tartom magam, bár még nem voltam ilyen helyzetben, de próbáltak már velem flörtölni fiatal lányok eddigi pályafutásom során és mindig jól kezeltem a helyzetet. Most először viszont nem tudok koncentrálni az órákon és csak remélni tudom, hogy ebből nem vettek észre semmit a diákjaim. – Megint rám nézett. – Folyamatosan rád gondolok, alig várom a keddet és a pénteket, hogy újból láthassalak.

A szavai olyan melegséggel töltötték el a szívemet, hogy próbáltam megszólalni, de nem tudtam. Át akartam ölelni, de nem tehettem. Tehetetlennek éreztem magam, mégis boldog voltam, amiért Márk ugyanúgy érez, ahogy én. Nem tudtam megállni és megsimogattam a hátát.

- Most mi legyen? – kérdeztem remegő hangon. – A tanfolyam még 2 hónapig tart. És ott a nyelvvizsga is, amire még nem is jelentkeztem. Ez sok idő.

A férfi ismét rám nézett, egyik kezével eltűrte a fülem mögé a hajtincset, ami takarta a szemem, a másikkal megfogta a fejem, lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Először csak finoman, épphogy érintették ajkai az ajkaimat, majd szorosan átölelt és egyre vadabbul csókolt. Én remegtem a vágytól, annyira akartam őt. Tudtam, hogy nem lehet, de nem tudtam tisztán gondolkodni. Olyan hosszan csókolt, ahogy még senki ezelőtt. Lassan elengedett, de a szemét egy percre sem vette le rólam. Mind a ketten szaporán vettük a levegőt.

- Erre csókra fogok gondolni minden nap. – mondta, majd szomorú lett a tekintete. – Ahogy arra is, hogy a tanárod vagyok, te pedig a diákom. Kedden találkozunk az órán. – felállt, majd lehajtott fejjel távozott. Én pedig csak ültem a padon még hosszú percekig, könnyeimet nyelve, mert tudtam, hogy Márk ezzel a csókkal zárta le azt, ami igazából még el sem kezdődött.