Angyali katona (Befejezett)

43.rész: Düh és bánat

Annyira fájt a szívem, hogy gondolkozni se tudtam normálisan.

Mikor Luciferre néztem, elöntött a tiszta düh.

Hanyatt feküdt tehetetlenül. Felálltam, hogy mostmár ne térdeljek a hamvak mellett.

Egyszercsak furcsa érzés kezdett keringeni az ereimben. A szárnyam elkezdett színeződni. A szép fehér tollak némelyike átváltozott fekete színűvé. Úgy nézett ki a szárnyam, mintha tarka lenne. Hol fehér, hol fekete tollak borították a szárnyaimat.

A szemem is furcsán vibrálódni kezdett. Egy majdnem ép tükör elé mentem. Láttam, hogy az egyik szemem olyan, mint a testvéremé vagyis vörös. A jobb szemem vörös, míg a másik nem változott.

Megijedtem a kinézetemtől, így hátra hőköltem. Lucifer felé pillantottam, aki ugyan úgy lepődött meg mint én.

- Mi történik?! Kiáltottam felé.
- Azthiszem a düh túl nagy és így bontakozik ki. Válaszolta hebegve- habogva.
- Akkor, ha lenyugszom eltűnik mind ez? Kérdeztem reményvesztetten.
- Nem, nem hiszem, mivel a szívedben van a fájdalom, onnan pedig nehéz lesz kitörölni a düh-t.
- Akkor mostmár én is olyan vagyok mint ti?! Már majdnem sírva fakadtam.
- Nem. Te más vagy, hisz nem teljesen feketedett be a szárnyad. Belül küzd a düh és a megbocsátás.

Annyira dühös voltam magamra, hogy már sírni kezdtem, pedig nem akartam. A könnyeim végig szaladtak az arcomon, majd onnan leestek a földre.

- Nyugodj meg! Mondta Lucifer felém közeledve.
- Hogy, mikor így nézek ki?! Ordítottam rá.

Felreppentem égbe és otthagytam Lucifert a palota ebédlőjében. Mindenhova néztem, hogy mit csináljak.

Azt vettem észre, hogy mindenki engem figyel, így abba maradt a harc is.

Jajj ne el kell bújjak! Mondtam magamba.

El teleportáltam magam az erdőbe, ahol egy harcoló katona se volt.

Leültem az egyik fa tövébe és az arcomat a kezembe temettem. Nem tudtam mi tévő legyek, így csak ültem a fa tövében és próbáltam lenyugodni.

Egy nagy robbanás zavarta meg a csendet. Felálltam, hogy jobban lássak a messzeségbe, de mind hiába. A sok fa és bokor eltakarta a kilátást.

- Jobban vagy már? Kérdezte egy hang.

A hang irányába fordultam meglepetten néztem Lucifer volt az.
A düh elöntött. Eszembe jutott, hogy ő ölte meg Akriel-t.

Neki rontottam. Mivel félig meddig más lettem, így új képességem is lett. Az eddigiek pedig felerősödtek.

Lucifert a nyakánál fogva a fához szorítottam, a másik kezembe kezdtem formálni a kardot a gömb segítségével. Nem esett nehezemre, sőt elég könnyen ment. Nem fáradtam el.

Lucifer felé irányítottam a kard hegyét. A testvérem tágra nyitotta a szemeit. Szúrni akartam az eszközzel, de Lucifer kikerülte, így a kard hegye a fába szúródott. Eltünt a kard.

Hasba rúgott, majd elrugaszkodott a fától és a két öklét a gyomromhoz irányította. Mielőtt elérte volna a gyomrom, el teleportáltam magam Lucifer mögé. Gömböt kezdtem formálni, majd felé akartam hajítani, hogy végleg eltűnjön. Lucifer gyorsan reagált, megfordult és a csuklómat felrúgta  az égbe, így a gömb felettünk volt. Mivel semmit nem talált el még a levegőben volt, így vissza fele zuhant.

Lucifer és én a lehető legtávolabbra mentünk. Lesett a gömb és a föld ahol pár pillanattal ezelőtt álltunk, eltünt. Egy kráter keletkezett.

Újra két kardot hívtam elő a gömb álltal és nekirontottam ismét Lucifernek. Még ezelőtt nem harcoltam két karddal, de egész jól ment, mintha ezer éve ezt csinálnám.

Sokszor sikerült megsebesítenem a testvérem testét, így ő egyre csak lassulni kezdett.

Lucifer kirúgta az egyik kardot a kezemből, majd a másikat egy szaltó segítségével. Lefegyverzett.

Lucifer ütni akart a jobb kezével, de én azt meg fogtam lehúztam kissé a földre, majd helyben egy oldal szaltó segítségével a nyakába helyeztem mindkét lábam, majd nagy erővel áthajítottam a levegőben, így mostmár hanyatt feküdt a földön.

Felé álltam, hogy jól megnézzem a gyötört arcát. Meglepetten figyeltem, hogy mosolygott, mint egy elmebeteg.

- Neked mi bajod van? Kérdeztem idegesen.
- Majd megtudod!

Hirtelen kirúgta a lábamat, így mellette hevertem tétlenül. Seperc alatt felém kerekedett. Lefogta a két kezem, a lábamat pedig leszorította.

- Engedj el! Ordítottam.

Bólogatott, hogy nem.

- Te átkozott!
- Hugica, elismerem nagyon erős vagy, valóban a testvérem vagy.

Közeledni kezdett az arca az én arcomhoz. Becsuktam a szemem, mert féltem mit csinál majd velem.

Mire kinyitottam Lucifer nem volt sehol. Felkeltem, hogy körbe nézzek de az eltünt.

Rúfusz közeledett felém.

Láttam, hogy kicsit tudott pihenni.

- Lucifer? Kérdezte Rúfusz előszőr, pedig látta hogy nézek ki.
Bólintottam, hogy nem tudom.
- Jól vagy? Mi történt veled?
- Akriel... Dadogtam.
- Mi van vele? Kérdezte aggódva.
- Meg.. halt.. Halkan böktem felé.

Odajött megölelt. Fogadtam, mert jól esett és most kellett egy kis közelség akárki is az.

- Emiatt lettél ilyen? Kérdezte végül.
- Igen. Sóhajtottam fel.
- Találunk megoldást! Nézett a szemembe, hogy megnyugtasson.

Csak bólogattam hevesen, hogy rendben van...

--99Pepy99--