Angyali katona (Befejezett)

53.rész: Pár évvel később

Lucifer és én szinte bejártuk az egész földet, röpke pár év alatt. Ott volt a képességem ami segített a gyors teleportálásban és persze a szárnyunk is segített benne.

Eltelt körülbelül 5 év. Lucifer és én egy  házban éltünk az erdőben. Egy patak folyt nem messze a háztól, onnan hoztuk a vizet főzéshez, meg az innivalót is.

Kicsit arrébb egy tó volt, ahol gyakran fürödtünk. A táj gyönyörű volt és csendes.

- Ideje meglátogatni anyát nem gondolod? Kérdezte a testvérem, miközben az ebédet készítettem kint a szabad levegőn.
- Igen, az jó lenne.
- Akkor holnap elmegyünk? Érdeklődött Lucifer.
- Rendben!
- Ja, Nita, nemrég erre járt egy galamb aminek a lábán egy levél volt.
- Levél? Kitől?
Ekkor már oda néztem a testvérem felé, mivel eddig a kaját figyeltem.
- Koda. Azt írta, hogy Rúfusz nemsokára rá lemondott a bázis vezetéséről és hogy mostmár ő a parancsnoka annak a bázisnak.
- Nem gondoltam volna.. Ingattam meg a fejemet.
- Azt is írta, hogy Rose most az F osztag parancsnoka.
- Azta hihetetlen ez a lány,  pont ő rá nem gondoltam. Őrülök neki! Mosolyogtam egy kicsit.
Írt még valamit?
- Csak annyit hogy ha szeretnénk bármikor meglátogathatjuk őket és hogy vigyázzunk magunkra.
- Kedves tőle. Rúfusz most hol lehet?
Töprengtem el.
- Van olyan érzésem, hogy téged keres. Nevetett fel Lucifer.
- Pff mikbe nem gondolsz bele? Forgattam a szemeimet.

Megcsináltam az ebédet és mikor kész lett elkezdtük enni.
Az este folyamán nem történt semmi.

Másnap indultunk a városba, ahol édesanyánk lakik. Bekopogtunk az ismerős ajtón miután odaértünk.

- Igen? Szólalt meg az ajtó mögül az ismerős hang.

Kinyitotta az ajtót a nő. Ő volt az édesanyánk. Mikor meglátott engem és Lucifert rögtön elsírta magát.

- Kislányom! Ölelt át engem szorosan.

Miután elengedett, Lucifert vizslatta. Nem sok kellett neki és eszébe jutott hogy ki ő.

- Fiam! Őt is átölelte szorosan, majd beengedett minket.

Leültünk a kanapéra, szembe anyával.

- Hol voltatok ezidáig? Kérdezte hevesen anya.
- Ha ezt elmondanánk nem hinnéd el! Nevettem el magam.
- Honnan tudtad, hogy én a fiad vagyok, hisz születésemkor elvittek tőled. Kérdezte végül Lucifer, értetlen képet vágva.
- Soha nem felejtem el a szemeidet, a két szép különleges vörös szemedet. Nem tudtam ki vagy, csak mikor a szemedbe néztem valami azt súgta, te a fiam vagy!
Könnybe lábadt a szeme.
- Anya emlékszel arra a napra, mikor elmentem? Kérdeztem félve.
- Ezidáig úgy tudtam, hogy egy táborban vagy és hogy ott elkell töltened x időt, de most hogy itt vagy előttem, minden világos. Katonák vittek el és nekem el kellett mindezt felejtenem.
- Őrülök, hogy emlékszel mindenre.
Nyugodtam meg.
- Mondjátok el merre jártatok?
Kíváncsiskodott továbbra is anya.

Több órát beszélgettünk, már esteledett. Anya annyira izgatott volt, hogy folyamatosan kérdezett hol engem, hol Lucifert.

Pár hónapig nála laktunk, hogy kárpótoljuk az elveszett időket és hogy megnyugtassuk, mostmár itt vagyunk. Pár hónap elteltével vissza mentünk a házba ahol eddig Luciferrel éltem.

Gyakran látogattuk meg, sőt volt hogy anya is el jött mihozzánk. Sokszor megkérdezte mi történt velünk, de akárhányszor is, mi mindig hazudtunk neki. Nem tudhat arrol, hogy mi mik vagyunk és hogy mi történt.

Anyánk találkozása után egy év elteltével, megtalált Rúfusz minket.
Igaza volt a testvéremnek, engem keresett mindezidáig. Miután nem volt hova mennie, így nállunk lakott az erdőben. Úgy tűnhettünk, mint egy kis család.
Furcsa volt eleinte, hogy nincs több harc, kora reggeli felkelés, kötelező gyakorlatok.

Rúfusz és Lucifer esténként mindig párbajoztak egymással. Hol Lucifer, hol Rúfusz győzött.

Pár hónap elteltével egyre jobban megismertem azt a Rúfusz-t, akit eddig nem láthattam. Nem volt rossz indulatú, nem kiabált, nem parancsolgatott nekünk. Kedveskedett nekem minden reggel egy-egy szál virággal, sokszor megnevettetett és foglalkozott velem. Néha már túlzásba esett, olyankor kicsit elmagyaráztam neki, hogy vegyen visszább.

Rúfusz-szal később össze jöttünk, ami meglepett engem. Még a bázisban lekoptattam őt, hogy nincs ehhez időm, de most hogy más a helyzet és megláttam azt az oldalát, amit eddig senkinek se mutatott meg.

Így hárman éltünk abban a házban, még sok évig és támogattuk egymást.
Háború nem volt az angyalok között, nyugalomban és békében éltünk.

❗Vége❗

--99Pepy99--

Köszönöm mindenkinek, aki végig követte a történetet! ❤❤Szerettem írni ezt a könyvet és most hogy vége lett kicsit furcsa érzés kapott el. 😅
Lezárult ez a történet, remélem nem okoztam csalódást a végével kapcsolatban. 😆 

Könyvajánló
A vérszívók iskolája
A sors akarata( befejezett)