Mit tegyek.... /szünetel/

16. fejezet Chlo

Marinette sz.

Az étteremben ültünk mikor odajött hozzánk a pincér.

-Mit hozhatok? -kérdezte unott hangon. Egy pillanatra meg lepődtem, mert kísértetiesen hasonlított a hangja egy személyre. Amint meghallottam a hangot Adrienre pillantottam és ő is így tett. Összeráncolt szemöldökünket a pincér irányába emeltük. Hirtelen csak ennyit tudtunk kinyögni:

-CHLOE?

-CHLOE?

-Igen mi van? -kérdezte idegesen miközben felnézet a jegyzettömb mögül. Mikor meglátta, hogy mi ülünk ott tágra nyílt szemekkel, meglepődve csak ennyit tudott kinyögni:

-Ti... Ti... Mi? Máris küldök valaki mást! -azzal ott hagyott minket és befutott a női wc-be.

-Utána megyek. -álltam fel az asztaltól és elindultam

-Marinette várj... -szólt utánam Adrien de már nem figyeltem rá mert beléptem a mosdóba.

-Chloe? -szólogattam a lányt de nem válaszolt. Meghallottam egy szipogó hangot az egyik fülkéből. -Chloe mi a baj?

Nem tudom mi ütött belém de úgy éreztem segítenek kell rajta. Mégis csak az osztálytársa vagyok. Az elmúlt években egyszer sem véltem felfedezni ezt az oldalát. Láttam már sírni de akkor csak hisztizett valami apróság miatt. De ebben az estben nem az előbb említet, kirohanásról van szó.

- CSAK HADJ BÉKÉN! - kiáltott rám olyan hangnemben amit még azelőtt soha nem produkált.

-Figyelj. Nem foglak kinevetni. Szerintem sejtem milyen érzések keringenek benned.

-Nem tudsz te semmit... - mondta ezt olyan halkan hogy alig értettem. -Nem tudod milyen érzés az amikor bele vagy esve 11 éves korodtól egy fiúba és valami jött ment libát választ helyetted.

-Chloe. Én nem akartam neked fájdalmat okozni. Kérlek gyere ki és Beszéjük meg.

Ekkor nagyon lassan kinyílt a WC ajtaja. És szembe találtam magam egy elfolyt szemceruzától áztatott arccal amin annyi érzelem mutatkozott hogy nehéz volt eldönteni melyik is a valós. Bátorítóan rámosolyogtam mire egy kicsit megenyhült az a arca. Elővettem a táskámból egy nedves törlőkendőt és közelebb léptem hozzá.

-Megengeded? -kérdeztem olyan lágy hangon amit kiadni is nehezemre esett főleg úgy hogy az a lány állt velem szembe aki az elmúlt iskola éveimet megkeserítette. Erre csak egy alig látható biccentés volt a válasz. Közelebb léptem hozzá és óvatosan letöröltem arcáról a smink maradványokat. Mikor végeztem megszeppenten nyújtott át egy szemceruzát.

-Megcsinálnád? -kérdezte felink hangon

-Hogyne!

Elvettem tőle és helyre állítottam a szétfolyt sminket.

-Nem tudom miért csinálod ezt... - kezdte Chloe -Mármint hogy segítesz. Az elmúlt években olyan szörnyen viselkedtem veled.

Amint ezt kimondta tudatosult bennem valami. Hogy mindenki meg tud változni.

-Tudod... Én sosem értettem hogy miért bánsz úgy velem. De én neked sem akarok rosszat bármilyen meglepő is ez. Tudom hogy te is szeretsz valahol mélyen. Csak elrejted. És azon gondolkoztam hogy ez miért van. -ezután be ált az a bizonyos kínos csend amit végül Chloe tört meg.

-Sajnálom. A szüleim... tudod... egész kiskoromban azt hallgattam hogy veszekednek. És miután anya elment én egyedül maradtam apával. Viszont őt annyira lekötötte a polgármesterkedés hogy engem elfelejtett. És így a bánatomat a gonoszsággal kompenzáltam.