my_history_teacher

A múlt ismét a jelenben

| Rose szemszöge

Lassan tizenöt perce vezetek, szerencsére a számításaim bejöttek, hiszen a forgalom nagyon lecsökkent estére. Itt - ott néhol megpillantok mögöttem, de ez mégcsak forgalomnak sem nevezhető. Szívem folyamatosan a torkomban dobog, tenyerem izzad a kormány bőrrel fedett anyaga. Lábam kissé remeg a pedálon, kérdések százai kavarognak az amúgy is zavaros elmémben. Miért engem hívott? Nem voltam még életem során ilyen helyzetben, ezért több dolog is átfut az agyamon.
Az első az hogy amilyen illuminált állapotban van erőszakoskodni fog velem, vagy megüt esetleg megerőszakol. A második hogy próbálok neki segíteni és lelkitámaszt nyújtani. A harmadik az pedig hogy elküld a pokolba.

A rádió halk hangereje az egyetlen ami elterei ezekről a gondolataim, a GPS véleménye szerint maximum öt perc maradt hátra a célig. Balra tekerem a kormányt, s egy takaros kis utcába vezet az utam. Jobbról s balról is családi, kertes házakat vélek felfedezni, a város ezen részén még nem jártam, amit már bánok is. Hiszen ez valóban nyugis, családias környezetnek tűnik. A GPS jelez, miszerint ez a bal oldalamon lévő ház az, amihez igyekszem.

Egy emeletes, szürke burkolatú házhoz parkolok le, az ablakon kiszűrődő fény világítja be a ház előtti kitöltetlen sötétséget, a járda mellett kisebb sövények díszelegnek, kaviccsal körülvéve. Ahogy az ajtóhoz lépkedem halk motyogást hallok. Lábaim megremegnek, s a szívem őrült tempót kezd el diktálni. Tenyerem izzad s lélegzetvételem zaklatottabb lett.

Kissé erőteljesebben kopogok be a faajtón, s várok. Lépteket hallok egyre közelebbről, majd kinyílik az ajtó. Szembetalálom magam a történelem tanárommal, aki szemmel láthatólag épp a legrosszabb éjszakáján van túl. Szemei alatt táskák foglalnak helyett, ajkai vörösek, duzzadtak. Szemeiben pedig szomorúságot, s törött szívet látok. Egyensúlya pedig arról árulkodik hogy valóban felöntött a garatra.

- Rose, köszönöm hogy eljöttél - nehezen ejti ki szavait, de végül sikerül egy összetett mondatok összerakni.

- Minden rendben? - figyelem meg arcmimikáját, melyből semmit sem tudok kiolvasni. Arébb áll utamból s belépek a házba, ami ott fogad az borzalmas. A székek szanaszét dobálva, némelyik el is tört. A kanapé párnái a nappali kölünböző helyiségeiben terülnek szét. Az alkoholszag pedig tömény és felkavaró.

- Itt volt, és megcsókolt. Rose én annyira szerettem őt, és az hogy újra karjaim közt tarthattam. Mintha a mennyországaba éreztem volna magam - borul a padlóra sírva, teste remeg az ösztönös rázkódástól. Összekuporodva próbálja eltakarni magát.

- Megértem, de kérem ne hagyja hogy ez a nő hatással legyen magára. Emlékezzen mit tett! Együtt tudna azzal élni hogy bármelyik percben elhagyná magát? A bizalom már aznao megtört mikor azt tette Önnel. Álljon fel - próbálom alkarjánál megfogni. Lassan elég emelkedik s kézfejével letörlni könnyeit.

- A szerelemben akkor is megalázkodunk ha nem is mi vagyunk a vétkesek Rose. Ebben is én voltam a hibás, nem voltam elég jó. Nem feleltem meg az elvárásainak. Nem tudtam olyan lenni amilyennek szeretett volna - feleli elcsukló hangon.

- Ha az én véleményemre kíváncsi akkor ön nagyon rendes embernek tűnik, és szerintem egy olyan lányt érdemelne aki valójában megbecsüli mert megérdemli. Csodálatos ember - küldök felé egy biztató mosolyt hátha ezzel segíthetek neki. Íriszeit enyéimbe mélyeszti, gyönyörű szemei vannak, úgy csillognak akár egy csillag. Szemeim folyamatosan ajka és szemei közt cikázik. Orcám egyre pirosabb színben pompázik, érzem ahogy képzeletbeli lángcsóvák melengetik arcom. 

- Olyan gyönyörű vagy Rose - simít végig állam vonalán, szemeimmel követem tettét. Mire észbe kapok ajkai hipergyorsasággal közelítenek arcomhoz, tenyereit pedig csípőmre simítja. Míg végül ajkai enyém percegteti. Tudom hogy helytelen, mégis visszacsókoltam, ujjaim göndör hajába vezetem, így közelebb tudván Őt magamhoz.
Kezeit derekamra csúsztatja, majd annál lejjebb, s óvatosan belemarkol fenekembe. Melyre kissé megugrok. Ajkait óvatosan pimasz mosolyra húzza, s tovább csókol.
Ilyenkor üt be a felismerés hogy mégis mi a fészkes fenét csinálok. Hirtelen tolom el magamtól az ittas férfit, kinek göndör haja most mégis kuszábban áll az eddiginél. Ajkai pirosak s duzzadtak, orcái pedig vörösek akár az érett cseresznye.

- Nem! Sajnálom Mr. Mendes. Nem szabadott volna, Jézusom - tapasztom tenyerem homlokomra s kapkodom össze vissza fejem.

- Rose, te ne haragudj. Esküszöm azt sem tudom mit csinálok. Kérlek, ne menj el - könyörög elcsukló hangon. Alig áll a lábán, s ismét szemein is látszott hogy az alkohol átveszi felette a irányítást.

- Rendben, segítek! Kapaszkodjon belém - karját áthajítom a vállam fölött s felkísérem a szobába.

                
                        ×××××××××

Halk horkolás tölti be a szobát, már lassan fél órája aludt el. A szobában halkan próbálok összepakolni nehogy felébresszem az ágyon fekvő férfit. Az eggyik fiók ki van húzva, kíváncsiságom nem tudom legyőzni így közelebb lépek ahhoz. A fiókban egy fénykép van, ahol Mr. Mendes és egy lány diplomával a kezükben, mosolyogva figyelnek a lencsébe. A lány valóban gyönyörű, olyan mintha már láttam volna valahol. Vagy talán ő volt a férfi menyasszonya? Hisz illik rá a leírás, és együtt diplomáztak pedagógusként. Olyan boldognak tűnnek ezen a képen és tényleg látszik rajtuk hogy igazán szerették egymást.

A képet visszahelyezem a fiókba, majd egy utolsó pillantást vetek a férfira s kilépek az ajtón, s halkan leosonok a lépcsőn, körültekintek ismét a nappaliban, ahol a holmik ugyanúgy szerte szét. A falióra hamarosan éjfélt üt, nekem pedig haza is kellene vezetnem. A homlokomra csapok mikor beüt a felismerés hogy a szüleim ebédre jönnek. Ha pedig nem kelek föl időben akkor az ebédből semmi sem lesz. Sietősre veszem a figurát s a kanapéra visszahelyem az említett bútorra. A padlóra szegezem tekintetem s ott pillantom meg kis darabokra tört vázának darabkáit. Seprű és lapát után keresgélek amelyet meg is találok a konyhában.

Ezek után pedig papír és toll után keresgélek, melyet a konyhapult mögött pillantok meg. A tollat bal kezembe fogom s az alábbi sorokat vésem a papírra.

Mr. Mendes!

Ne aggódjon a ház miatt, mindent rendben hagyok itt. Reggel vegyen be egy gyógyszer mert van egy olyan megérzésem hogy nem lesz kellemes a reggele, és ha az sem segít a hideg zuhany is jó megoldás lehet, amiatt se aggódjon hogy az éjszaka felhívott. Ahogyan már mondtam is, szívesen segítek bármiben.
Vigyázzon magára!

                 Rose

Elhelyezen az étkező asztalon, s magamra öltöm a kabátom s cipőt húzok. Majd kilépek az ajtón, a hideg hús levegő megcsapja orcám, magamon összehúzom a kabátot, melynek zsebébe nyúlok, kihalászom a kocsi kulcsom majd kinyitom a járművet. Ismételten a hideg levegő csapja meg orcám, egy hangos sóhaj után beindítom az autót. S meg sem állok hazáig, ahol felidézem az elmúlt két órában történteket. Egy óltári baklövést követtem el, visszacsókoltam a történelem tanáromnak.

|| heeey itt a rész! Kommentem fejtsétek ki hogy tetszett. Vajon mi lesz ezután?🤔
Ezalatt meglett a 46k megtekintés amelyet nem tudok eléggé megköszönni. Legyen további csodás napotok! Puszii🐝❤