Az Iroda Poirot-ja (Ranpo x OC)

10. rész: A tiltott képesség...

Yumiko nem bánta meg, hogy csatlakozott az Irodához. Bár, az első héten még felmerültek nehézségek, azonban mostanra már belejött. Ranpoval, a képesség nélküli társával -kinek intelligenciája ilyen magas, hogy bejutott az Irodába- egyre gyorsabban oldják meg ügyeiket, és ennek hála egyre több szabadidejük marad, hogy körbejárják a várost, és jobban megismerjék egymást. Azonban, ez a hét nem sok feltétlen vidámságot hozott magával. Inkább komort, és az Írónő szemében kétségbeesést és rémületet. Ugyanis, Valaki felhasználja könyveinek gyilkosságait. A gyilkosokat elkapják, azonban azoknak negyede nem olvasta könyveit, mégis minden megegyezett. Az indíték, a nyomok...

A lány szomorúan sóhajtott, és székének támlájára dőlt. Kezdett komolyan elgondolkodni, "abbahagyja-e az írást?" Az Irodában mindenki együttérzéssel, és szomorúsággal nézett rá, és amiben tudtak, próbáltak segíteni neki. A barna hajú lány a mellette levő üres székre vezette tekintetét. Ranpo is, eltűnt, mióta még egy gyilkosság történt, Dazai-val együtt. Frusztráltan sóhajtott, és barna tincseibe beletúrva nyitotta ki smaragdzöld szemeit. Nem értette. Ha az emberek nem is ismerik a könyveit, vagy pont azt nem olvasták, esetleg olvasták, de eszükbe sem jutott, hogy felhasználják, hogy voltak képesek azok által gyilkolni? Esetleg van egy utálója, egy ellensége, aki úgy mozgatja a szálakat, ahogy gondolja? Az Írónő elővett egy papírt és egy tollat, és elkezdett az ellenségein agyalni. Hány is van? Megszámlálhatatlan. Azonban valamit ki kell az emlékezetéből préselnie. Szemöldökeit összeráncolva próbálta eszébe juttatni az arcokat és a neveket, azonban csupán 11 nevet sikerült a papírra vésnie. Mind gyerekkori osztálytársak, akik örömöt leltek abban, hogy a kis Yumiko-t bántsák mind fizikai, mind lelki értelemben, aztán, mikor a lány híres lett, velük egyetemben, akiknek az élet nem kedvezett, még jobban megutálták. Yumiko egy keserű mosolyra húzta ajkait. Neki sem kedvezett az élet az elején, mégis, képes volt megtalálni az erősségét. Az Írást. Összehajtogatta a papírt, és a kijárat felé indult, mikor Atsushi melléfutott.

-Yumiko-san! Ranpo-san még nem ért vissza, így ha nem baj, én veled tartok! -mondta magabiztosan a tigrisember, Yumiko pedig elmosolyodott kedvesen.

-Ez kedves tőled, Atsushi. -mondta ki nyíltan véleményét, és a liftbe lépett.

-És? Hová megyünk? -követte cselekedetét Atsushi, a lány pedig megnyomta a földszintre vezető "0" gombot.

-Megkeressük a volt osztálytársaim.

Elsősorban a levéltárba mentek, ahol kiderítették az első számú keresett jelenlegi tartózkodási helyét. Mármint, hogy múlthéten hol járt, Yumiko pedig kikövetkeztette, jelenleg hol lehet. Sejtette, hol, azonban meg kellett bizonyosodnia. Magabiztos léptekkel haladt a "Karasu" Kocsma felé, és közben agyában lejátszott minden eshetőséget, ami történhet.

-Atsushi, ha jól tudom, ha bántanak egy nyomozót....-kezdte kérdését, Atsushi pedig bólintott.

-Per, ha gyilkosság, életfogytiglan, vagy kivégzés.- folytatta, Yumiko pedig bólintott. Pár perc múlva leesett Atsushinak, mégis milyen helyzetben vannak. -A-Azt akarod mondani, hogy ő egy veszélyes ember?- kissé megremegett hangja. Nakajima Atsushi képessége rendkívül erős, azonban jómaga eléggé félénk. Épp ezért lepődött meg Yumiko, mikor a fiú azt mondta, vele megy. De elég hamar rájött, pusztán udvariasságból mondta ezt, és mégiscsak "egy nő ne járkáljon egyedül". Yumiko felnevetett.

-Nem mondanám veszélyesnek, csak nekem ronthat, ha épp olyan állapotban van. Ebben az esetben majd maximum sikítok.- mosolygott, majd megállt a kocsma bejáratánál.- Atsushi. Ha félsz, nem kell bejönnöd, megoldom egyedül is.