Ƴσʋ αи∂ Ɩ [Ɔнαиβαɛκ] (Szünetel)

Ƥαят Ғσʋя

Arra ébredtem, hogy kezem, illetve a fél testem lelóg a kanapéról. Eleggé hülyén festhettem plafon felé mutató lábakkal, amin megjegyzem, csak egy zokni volt fellelhető. Tao valahol a sarokban lehetett, már abból ítélve, hogy a keze kilógott az egyik fekete műbőr fotel mögül. A földet italos dobozok, pár ruhadarab, meg zacskók és morzsa borí--... Hamu? Ki a franc dohányzott idebent? Jézus ennyire sokat ittam, hogy nem zavartam ki azt a szerencsétlent? Hmm. Igen.

- Tao... - hangom még rekedtes volt, bár ez nem meglepő nálam ébredés után. Mozogni még nem nagyon akartam, hisz' egyetlen rossz mozdulat és a földön találom magam. Persze fejjel. Így is hülye vagyok, kellene ez nekem?

Hiába vártam, nem reagált rám. Él még vajon? Vagy meghalt? Áh, csak nem tán. Legalabbis nagyon remélem nem. Nagyon sok macera lenne eltávolítani a hulláját. Meg a többiek... Család. Barátok. Rokonok. Ismerősök. Az exei és nem exei. Most mindet riasszam? Túl sok munka. Vagyis... Hiányozna nekem nagyon.

- Taoo~ Kelj már fel... - megálltam egy pillanatra, aztán elnyomva egy ásítást újra kacsójára néztem. - Valaki lenyúlta a cigidet.

- Heeeeh?! - morgása miatt kirázott a hideg. Egy halovány félmosoly kúszott az arcomra, mivel legalább kaptam életjelet. Nem valami sokat... De kaptam.

- Kelj fel! Össze kell takarítanunk. - újra csend. Aha. Na hát bekaphatod, Huang Zi Tao! Mérgesen az egyik párnáért nyúltam, hozzávágva azt. Ugyan nem találtam el, de azt elértem, hogy fejem találkozzon a laminált padlóval. Sziszegve átkozódtam, buksimat dörzsölve és simogatva. Picsába is az egésszel! Hogy tudtam így kidőlni? Hogy?! Az meg ott? Csak döglik, se póló, se nadrág, se zokni. Mennyit ittunk? Azon kívül, hogy rohadtul sokat. Felhúztam egy egyik térdem, majd beletúrtam hajamba. Majd szétment a fejem, mintha valami bolond kis élőlény ütlegelné azt belülről. Valami jó keménnyel. És erőssel. A kanapén hagyott telefonomért nyúltam. Dél van, vagyis már régen elmúlt. Jézus... Ez gáz. Kris azóta vagy tizenötször keresett, na meg rengeteg üzenetet hagyott nekem.

- Ez hülye... Még hogy meghaltam. És ha nem veszem fel? Nem az anyám. Most felhívom és megmondom neki a--

"Oké LuLu, ha nem reagálsz, megyek én. 10 perc múlva ott vagyok."

- ÁTJÖN?!

~•~•~•~•~•

Odalba böktem a mellettem ülő, kócos, szőke hajú idiótát. Konkrétan azt se tudta, melyik bolygón van, de legalább felöltözött. Kris csak hol rá, hol pedig rám pillantott. Azóta ül ott a szemközti fotelban, full kussban, amióta belépett az ajtón. Komolyan mondom, ijesztő. Mintha egy szobor lenne, vagy viaszbaba. Annyi különbséggel, hogy a pislogója nem mozdulatlan.

- Ki fog esni a szemed.

- Mintha érdekelne. - hátrahőkölve néztem mindenfelé, csak éppen rá nem. Éreztem, hogy mérges. Ha az aurának színe lenne, na meg annak a színnek jelentése, akkor az övé vörösen izzana. Vagy feketén, kinek hogy.

- Seggfej.

- Micsoda hülye! Inkább mondd el, hogy mi volt itt tegnap. Hogy néz ki ez a ház? Mint egy szemétdomb. Tao meg kb egy zombival egyenlő. Csak azoknak van agya. - megnyomkodta orrnyergét, mire felszaladt egyik szemöldököm. Lopva az említettre pillantottam, hátha kapcsol. Fáziskésve ugyan, de megesett.

- Anyád a zombi te pöcs. - hajába túrt, hangja még mindig rekedtes és mélyebb vokált kapott. Eléggé szarul nézett ki. Csak nem vagy másnapos?

- Hmm. Majd szólok, ha érdekel a véleményed. 22 évesen ennyire felelőtlen barom vagy?

- Minek vagy itt tulajdonképpen? - végre rá emelte szemeit, mely alatt olyan táskákat viselt, mintha behúztak volna neki. Kris állta pillantását, majd hátradőlt a fotelben.

- Nem vettétek fel. Se Te... Se ő.

- Felnőttek vagyunk. Nem kell aggódni. - vállamat rántottam, mire egy pillanatra szemeimbe nézett.

- Miattad aggódtam. Nem miatta.