Stuck Between Dimensions/ Dimenziók Között Ragadva

I fejezet : A jelenés, és a hang

Hogy megértsétek a tetteim, ahhoz tudnotok kell mi történt a múltban.
Szóval utazzunk vissza az időben, egészen 2005. 05.12-ére amikor még csak 5 éves voltam, és amikor minden elkezdődött!
***

- Kicsim! Gyere kész az ebéd!- kiabált ki az udvarra anyukám.
- Nem!
- Még ki hül a levesed! A kedvencedet készítettem, gyere!
- De még nem fejeztem be..!
- Az rá ér később is!
- Jól van! - kiabáltam vissza sértődötten.
*Pár perccel később az asztalnál*
- Szóval, van valami hír az orvosoktól?- érdeklődött anyukám.
- Javult az állapota, de még semmi nem biztos.- vont vállat apukám az asztal másik végében

Miután mindenki összeszedte magát, elindultunk a kórházba.
A folyosók rémisztően hatottak rám, az a sok zárt ajtó, a hangok, és azok az Ilyesztő idősek, és sérültek mindenhol. A nővérek és orvosok jelenléte sem segített.
A földszinten minden hidegnek és nyirkosnak tűnt. Az ablakok magasan voltam, nagyon magasan, még egy felnőtt se érte volna el őket létra nélkül. A padló csúszott, sok helyen víz foltok voltak. Rám pedig hiába szólt rám bárki is, én minden egyes alkalommal csúszkáltam rajta.
Felértünk a második szintre, a 104-es szobába belépve megcsapott minket az a tipikus szag ami ott lappang minden kórházban és idősek otthonában.
A szoba előtt állva nagy levegőt vettem, hogy majd odabenn ne kelljen beszívnom annyit.
A szobában 8 ágy volt 4 a jobb és 4 a ball oldalt. Nagyapa a jobb oldalon az utolsó ágyban feküdt az ablak mellett. Amint meglátott minket nagy mosolyra húzta a száját és rögtön felült az ágyában.
- Hát végre itt vagytok! Már azt hittem, hogy ma nem is jöttök.
- Persze, hogy jöttünk Papa!- válaszolta nevetve anyukám és odasiett hozzá megölelni.
Apukámon kívül mindenki megölelte. De ők ketten csak egy mosolyt váltottak. Máskor kezet szoktak fogni de aznap nem tették.
Gyorsan eltelt az idő közben. De még mielőtt elindultunk volna beszéltem vele pár szót.
Azt mondta hogy amint jobban lesz majd kijön velem játszani a kertbe, és hogy majd add nekem valamiféle meglepetés ajándékot is.
Alig vártam, hogy jobban legyen.
Hogy végre együtt legyünk. Hogy az ölébe ülhessek miközben ő kalandos történeteket mesél nekem. Nagyapa mindig felvidított. Egy igazi energia bomba volt, mindig nevetett sosem láttam szomorúnak.
Haza értünk.
Én kint voltam a kertben. A nap már lenyugvóban volt,de még elég világos volt ahhoz hogy tisztán lásson az ember.
Hanyatt feküdtem a fűben és a pitypangokkal játszottam.
A szüleim a házban voltak, ki tudja mit csináltak?
A nővérem Agata a szobájában volt.
Lépteket hallottam, megfordultam megnézni hogy ki az. Ő volt az. Nagyapa. A mosolya sugárzóbb volt mint valaha, de a szemeiben szomorú csillogást fedeztem fel. Rögtön felpattantam és oda szaladtam hozzá. Nagyapa legugolt hozzám.
Épp ebben a pillanatban anyukám kiabálta a nevem hívott hogy menjek be mert már kezd sötét lenni.
- Még nem tudok! Épp beszélgetek!- kiáltottam vissza a választ.
Anyukám becsapta az ajtót, majd pár perc múlva már a nővéremmel szaladtak felém.
A tekintetünk kicsit riadt volt.
Én még mindig Nagyapa felé fordulva voltam.
Mikor Nagyapa meglátta őket felállt és kedvesen elmosolyodott.
- Kivel beszéltél kincsem?
- Nagyapával.- válaszoltam mosolyogva.
Anyukám és Agata furcsálva összenéztek majd anyukám szólalt meg először.
- De ...Nagyapa kórházban van, tudod igaz?
- Igen. De most idejött. - válaszoltam közönyösen.
- De Luke..Nincs itt senki. Csak mi hárman.- szólt közbe Agata.
- Ez nem igaz, ő most is itt van.
- Kicsim... És mit keres itt? Miért jött? - kérdezte könnybe lábadó szemmel.
- Azt mondta hogy elszeretett volna köszönni.
- Elköszönni?!- kérdezték kórusban.
- Igen.
- És mióta van itt a Papa?
- Alig pár perce jött.- válaszoltam értetlenül.
- És Luke.. most is itt van?
- Igen, pont veletek szemben. Épp integet nekünk.
- Luke..
- Várj!- szólt rá anyukám.
Én csak figyeltem a Papát és vártam.
- Kincsem... Miért integet a Papa?
- Mert elmegy.- válaszoltam mit sem sejtve.
Itt már mindketten sokkolva álltak.
- De Luke, nincs is itt senki!- rivalt rám Agata.
- De itt van! Nézzd!- mutattam rá a mellettem álló, idős, őszhajú kicsit kopaszodó, telt, mosolygó férfira.
- Bogaram... Mondott még valamit a Papa?
- Mást még nem. De most azt mondja, hogy szeret minket, hogy nagyon szeret minket és, hogy vigyázzunk magunkra.
- És..most mit csinál?- kérdezte hüppögve anyukám.
- Integet nekünk, és mosolyog.