Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

1. rész

Hmm, ismerős ez a zene... De honnan is? Kinyitom a szemem és abban a házban ébredek, hol egész életemben éltem. Otthon a szüleimmel.

Miért nem vagyok Párizsba?

- Cortez? - ülök fel az ágyamban.

- Mi a baj, Kicsim? - szalad fel anya a szobámba.

- Anya! Mi történik? - pánikolok be.

- Tessék? - néz rám furcsán. - Mi az, hogy mi történik? - idézi szavaimat. - Készülj el, Virág mindjárt itt van és mentek apáddal a suliba.

- Mi van!? - rohanok a tükörhöz.
Arcom kicsit fiatalabb, hajam világosabb, frufrum meg kócosan a homlokomra tapadt az izzadságtól. - Na nem! Ez nem lehet. - kezdett rajtam totálisan eluralkodni a pánik.

- Kicsim, valami baj van? - néz rám anya úgy, mint egy űrlényre.

- 10.-es vagyok?!! - üvöltök inkább magamnak mint anyának.

- Öhm, igen?

- Ahaaahh - nyögök fel fájdalmasan. Életem egyik legrosszabb időszaka. Miéééért??

Suliba menet, az út Virággal csendesen telt. Nem tudom mi történik. Az előbb még Párizsban feküdtem egy ágyban Cortezzel. Vajon, ő hogyan nézki? Ő, tudja mi történik? Átéli azt amit most én? Vagy az elmúlt 2 évet csak álmodtam? Az nem lehet... hülyeség. Eddig meg sem történt semmi? Nem ballagtam el, Virág és Ricsi nincsenek együtt, se Kinga és Dave. Nincs meg az ösztöndíjam Párizsba, Cortezzel nem vagyok együtt. Nem, az nem lehet. Azt sem tudom, hogy tegnap mi történt. Gondolkodásom apa zavarta meg, hogy megérkeztünk a suliba. Szapora légvétellel haladtam a fiúk felé. És ott van. Ott van köztük ő. Cortez.

- Szijjaaa Reniii... - meresztette rám boci szemeit Dave.

- Hali - néztem rá furcsállva.

- Öhm, matekházi? - kérdezte. Na de jó, el is felejtettem.

- Tessék... - villantottam neki egy kamumosolyt, miközben a füzetemet nyújtottam neki.

- Szép volt, Renáta. Újabb ok, hogy ne tanuljanak. - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.

- Kingaa! - futottam felé mosolyogva, majd a nyakába ugrottam. Nem érdekelt, hogy hülyén viselkedtem és az sem, hogy ez mennyire szokatlan volt tőlem. Álmomban nagyon hiányzott. Nagyon nagyon.

- Renáta, mi a franc ütött beléd?! - lökött el magától. - Jól vagy?! - üvöltött rám. Áh, a régi Kinga. Hiányzott.

- Nem, nem vagyok jól. Gyere velem. - ragadtam meg karját és a mosdó felé húztam.

A mosdóba elmeséltem neki az álmom minden egyes részét. Csak ugye persze azokat nem, hogy összejöttek Dave-vel. Kinga arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Féltem, hogy nem fog komolyan venni.

- Szóval, azt mondod, hogy az álmodban Cortezzel voltál... - értelmezte, mire hevesen bólogattam. - Ésss nagyon szeretett téged. Összeköltöztetek Párizsba, hol ösztöndíjat kaptál. - tűnődött el. - Hahh, az nem lehet... mi az, hogy te kaptad??!! Az nekem jár. - csattant fel.

- Látom megragadtad a lényeget. - sziszegtem.

- Renáta, nézd. Amit te most meséltél az egy ortáli nagy hülyeség. - nézett mélyen a szemembe.

- Mi nem!! - vágtam szavába.

- De, Renáta. Cortez Vikivel van...