Egy történettel kezdődött

8. Az érdekes nevű pincér fiú

 Előző nap, este amikor hazaértem vacsora után még segítettem egy kicsit az öcsémnek az angol házijába aztán elmentem elvégezni a szokásos esti rutinomat és a teendőim után két napja szűnni nem akaró mosollyal és fülhallgatóval a fülemben feküdtem le aludni. 

 Másnap reggel pedig csak úgy kipattantak a szemeim reggel. Amikor viszont ránéztem az éjjeli szekrényemen árválkodó órára az még csak fél hatot jelzett. Azonban visszaaludni nem sikerült tehát úgy döntöttem, hogy amég eredetileg nem kéne felkelnem olvasással ütöm el az időt ezért lekaptam az egyik mostanában kedvencemmé vált könyvemet a polcról ami az Exodus 2000 címet viselte.

 Az olvasással viszont annyira elrepült az idő, hogy csak apa hangjára eszméltem fel a képzeletemből.

- Zsófi, el fogsz késni. Kelj fel!- kiáltotta fel az emeletre.

- Megyek már. - mondtam.- "Mért mennyi lehet az idő?" -gondoltam magamba, majd a tekintetem rátévedt a fali órámra ami hét órát mutatott.- Te jó ég!- kiáltottam fel ijedtem, egy szál pizsamában ülve az ágyamon.

 Innentől pedig olyan gyorsan pörgött le a reggel többi része, hogy abból már csak akkor eszméltem fel, amikor apa eldobott kocsival a buszmegállóba, hogy elérjem azt és közben természetesen muszáj volt zenét hallgatnom, aminek a zsinórja természetesen mikor máskor gabalyodott volna bele  a táskámba mint amikor késésben vagyok. Szóval még apától egy perces kis fejmosást is kaptam, arról, hogy minek kell folyton a fülemben lennie annak a inkább nem is mondom el mit mondott rá.  A buszsofőr hála az égnek a kedves idős Miklós bácsi volt ma reggel, aki megvárta még felszállok és csak akkor indult el. Amit a nagy kapkodásom közben meg is köszöntem neki, ahogy mindig.

 A buszmegállóban már ott várt rám Emese és a többiek is. Hát jó kicsit megvárattam őket mit ne mondjak.

- Na végre.- ugrott a nyakamba Emsi. - Már azt hittem történt valami.

- Mi lett volna? Csak a szokásos. - vontam meg a vállamat mosolyogva.

- Remélem dolgoztál a dalon. - nézett rám kérdőn Bálint, miközben Ő is megölelt.

- Persze, pont arra volt időm tegnap. - mondta nevetve.

- Micsoda?- kérdezte ijedten.

- Bocsi, de nyugi kész lesz a versenyre... Szia Ákos hát téged is látni.- köszöntem oda mindezek után Emese osztálytársának is. - Hát a Dani meg hol van? - néztem kérdőn Bálintra.

- A suliba.- válaszolta a fiú miközben már az iskola felé sétáltunk.

- Az komoly.- bólitottam, ugyanis, Dani lett volna szerintem az utolsó ember akit rá lehetne venni arra, hogy korábban menjen be a megszokottnál a suliba.- És mit csinál ott bent ilyen korán? Vagyis most már nincs az, de már bent lehet egy ideje.

- Segít a bioszban  Dórinak. - válaszolta valamin éppen nevetve Bálint, ezek után pedig inkább nem is kérdezte erről semmit.

 Amikor beértünk és beléptünk a nagy sulikapun még megbeszéltem Emesével, hogy nagy szünetbe mindent elmesél mi volt tegnap a kávézós sráccal majd mindannyian mentünk órára.

Amikor a második óránkról is kicsengettek, ami Kémia volt ezért a csengő már egy megváltásként hatott az osztályra.

Elsőként léptem ki a teremből és rohantam a közös helyünkre az aulába Emsivel.( Ami persze nem volt csak a miénk sajnos.)Úgyhogy néha ültek ott, de pont azért rohantam, hogy most biztosan ne foglalja el helyettünk senki.
Amikor oda értem örömmel nyugtáztam, hogy még nem ül ott senki szóval gyorsan lepattantam és megvártam Emesét aki nem sokkal utánam meg is érkezett.

- Hali! - pattant le mellé a padra.- Na mi volt ilyen fontos?

- Hát nem is tudom, szerinted? - néztem rá a nevetésemet vissza fojtva hiszen pontosan tudta mit is akarok tudni.- Mi volt tegnap?

- Mi lett volna? Ott hagytál egyedül a kávézóban.

- Na jólvan tudjuk, hogy jó szinésznő vagy Emsi. De inkább azt mond mit volt a pincér fiúval.

- Semmi tegnap, kicsit beszélgettünk.- vonta meg a vállát a barátnőm, de én nem hagytam annyiban a dolgot.

- Hazudós, csíptem meg. Azt mondta mindent elmesélsz.

- Jól van na. De tényleg csak beszélgettünk.

- Azért azt már tudod kibe is estél bele ennyire? - érdeklődtem.

- Ezt meg hogy érted? - nézett rám értetlenül.

- Hogy melyik szín a kedvence? Szerinted? A nevére gondoltam.

- Hát ööö...izé.... - kezdett bele Emsi és pedig rosszat sejtettem.

- Nincs neve ? - kérdezte először még viccesen.

- Hát de van, csak öhm... Elég érdekes neve van.

- Na akkor had halljam gyorsan.

- Biztos?

- Te most hülyéskedsz? Még szép hogy tudni szeretném.

- Rendben, hát jó. - egyezett bele Emese. - Poszeidón. - mondta ki a nevet én pedig teljesen lesokkolódca ültem mellette a padon.

- Mi? Mond mégegyszer. - kérdeztem újra, hogy megerősítsem nem e rosszul hallok.

- Poszeidón. - ismételte el a tengerek Istenének a nevét Emsi.

- Azta...- nyögtem ki végül- A szülei nem mondhatnám, hogy túl fantáziátlanok. De ez tök szuper. Milyen menő már. - tértem magamhoz már perc után.

- És mi a vezetékneve? - kérdeztem, mostmár mindenre felkészülve.

- Portokalos. - válszolta Emese, én én még azt hittem már nem tud meglepni semmivel.

- Hát nem mondhatnám, hogy átlagos a srác. De biztos jófej. Na mesélj még. Vagy csak a nevét mondta el? - vettem ismét kicsit viccesre a figurát.

- Hahaha, köszönöm. És nem, ezt hallgasd...- kezdett bele, hogy mindent elmeséljen a barátnőm, én pedig figyelmesen végig hallgattam minden egyes részletet.