Mindig itt vagy,
Néha csendben vagy -
Szótlan.
Megijesztesz.
Nem szeretlek, mégis érdekelsz.
Velem vagy?!
Most is?!
Fogod a kezem, már észre sem veszem;
Elengedtem volna már sokszor,
De te nem teszed.
Néha hangos vagy,
Elnyomsz -
Megriasztasz.
Jó veled, de félek tőled.
Itt vagyok?!
Hallasz?!
Eltűnök a sötétben, ahogy máskor te is teszed;
De tudod, hogy itt vagyok,
Te is szeretsz.
Szomorú vagyok,
És lehangolt.
Nélküled unalmasak a napok -
Üresek.
Nem találom magam mikor alszol.
A mosoly jön, majd neked meghajol -
Bárcsak a bőrödbe bújhatnék,
Csak egy napig egyek lehetnénk.
Boldog vagyok,
És motivált.
Nem hiányzik nekem a rinyád -
Vagy talán.
Mindig tudod mi a helyes döntés.
Átgondolod százszor, ha kell át éjszakákon -
Sosem tudnék ilyen tökéletes lenni,
Ha csak egy napig egyek lehetnénk...
Sosem voltunk jóban,
Sosem szerettünk volna együtt élni;
De mint függőnek a drog -
Kell.
Hozzám érsz,
És egy világ változik meg bennem;
Rossz hatással vagy rám,
De ezt kedvelem.
Téged.
Akkor is, ha nehéz veled.
Téged.
Akkor is, ha bonyolult veled.
Jó kedvem van,
És közben felemésztenek a gondolatok.
Nincs kedvem élni csak hangosan kiáltani,
És közben az életre vágyom.
Egymással szemben, egyben, külön, ketrecben, sötétben, fényben...
Csak te tudod milyenek ezek.
Ujjainkat egymáséval összekulcsolva imádkozunk,
Hogy egy nap ne legyünk,
Csak legyek.
Veled szeretnék lenni -
Hiányzol.
Bárcsak meghalnál -
Mindig csak hibázol.
Mi lenne, ha egyszer elhallgatnál?
Nem mindig mögöttem kiabálnál?
A fényt hiába zárod sötét cellába...
Egyszer elfáradunk mind a ketten,
És elfolyunk,
Ki a szennybe,
Elmerülünk a végtelenbe,
De Te,
Akkor is ott leszel.
Mindig is velem voltál,
Elnyomásban -
Titokban.
Mintha nem is lennél igazi...
Az voltál?!
Leszel?!
Börtönöd vagyok,
Ahogy te is az enyém.
Saját rácsaink mögül,
Fogjuk egymás kezét,
Mintha muszáj lenne,
Akkor is, mikor nem akajuk,
Akkor is, mikor imádjuk.
Mert te vagy én,
És én te.
