Ƴσʋ αи∂ Ɩ [Ɔнαиβαɛκ] (Szünetel)

Ƥαят Ғιѵɛ

*βαɛκĦʏʋи*

- Várj már... De... Fhu, nyugodj meg, rendben? Csak nyugodj meg, odamegyek. És maradj a seggeden, huh? - még mielőtt válaszolhatott volna, inkább rányomtam a telefont. Nincs szükségem a további ellenkezésére. Szerencsétlen Bambi eléggé ki van idegileg. Eddig még soha nem hívott fel ennyire zaklatottan, max üzent. Viszont azt már nem kötötte az orromra, hogy mégis mi a fene baja van. Egyedül van odahaza, ami eléggé meglep, hiszen Tao mindig nála lakik, amikor hazajön látogatóba. Persze, csak képletesen haza. Kína az otthona, ahogyan LuHannak is, utóbbi azonban itt maradt, Koreában. Amit egyáltalán nem bánok, hiszen nagyon jó barátom lett azóta. Igaz, mind a ketten találkozunk és beszélünk is másokkal, de ettől függetlenül hozzá rohanok, ha bármi problémám van, vagy éppen nincsen, csak jó valakivel megosztani az örömhíreket. Ugyan ez van visszafelé is.

Magamra kaptam a cipőmet, egy nagyobb pulcsit, amit még SeHuntól loptam, már magam sem tudom mikor, majd elhagytam a házat. Az említett éppen dolgozik, Lucy pedig odafent döglik az ágyamon. Legalább nem háborgatja addig sem a mumusa, semmivel. Őket néha esküszöm bűncselekmény egy házban hagyni. Lakótársam olyankor macskám megrontója, az igazi rém, meg szörnyeteg, aki megkeseríti az életét. Lucy pedig az, aki menekül előle, keresztbe húzza SeHun terveit. Mint Tom és Jerry. Csak koreai kiadásban.

Megszaporáztam a lépteimet, igyekeztem minél gyorsabban és hamarabb odaérni LuHan házához. Mivel ismerem és tudom milyen, nagy hülyesége közepette szétszedi a lakást. Nem egyszer mentem arra oda, hogy a szobája úgy nézett ki, mint egy világháborús színtér. A ruhái kidobigálva a szekrényből, az asztala teljes káosz. Az ágya össze-vissza, rengeteg rajza a padlón, ahogyan a nadrágok, pulcsik és pólók is végezték. A mostani eset ugyan ilyen lehet, mint a múltkori. Akkor csak üzenetet hagyott, mi szerint neki elege van és húzzak át hozzá nagyon gyorsban. Miért ijesztget állandóan? Egyszer ezért nagyon megcsapom. Hátha az esze visszatér a normálisra. Bár... Ezt erősen kétlem. Mégis csak róla van szó.

Egy apróbb sóhajjal nyitottam be a ház ajtaján, félve attól, amit odabenn találok, vagy először meglátok. Kellemes csalódás ért, azt azért be kell vallanom. Valamilyen szinten meg is könnyebbültem, hogy a nappali, meg a konyha az úgy... Úgy épségben van. Nem vagyok én semminek elrontója, megesküszöm az égre. De a szobáját akkor sem láttam még, tehát ez a bolond őzgida lehet megint bekattant és szétkapta az egészet. Mondjuk inkább csináljon kupit, mintsem hogy máshogyan vezesse le a felgyülemlő feszültséget.

Mély levegőt véve indultam meg az emeletre. A lépcső fokai minden egyes lépésemnél megnyikordultak, mire még a hideg is kirázott. Csend van, nagy a ház, ráadásul a lépcső nyikorog, meg recseg, meg tudja a bánat, miféleképpen reagál súlyomra. És akkor ne érezzem úgy, hogy egy horrorfilm elejébe csöppentem, huh?

- Bambi?~ - megálltam egy pillanat erejéig hallgatózni, hátha kisétál a szobából.

- Itt vagyok. Hova menetelsz? - hangjára megperdültem tengelyem körül, talán ugrottam is egyet az ijedtség miatt. Idióta...

- A szobádba akartam menni. Gondolom megint szétszedted, mint a legutóbb. - felfelé mutattam, mire csak megvonta a vállát. Vagyis nem akkora a baj, mint én azt gondoltam? Ez azért jó hír, pici lelkem megnyugodhat.

- Még ahhoz sincsen kedvem. Ahogyan a csipkelődésedhez sem. Szóval fogd be és gyere le. - hátat fordítva a nappaliba sétált, míg én csak értetlenül pislogtam utána. Valóban nincsen jó kedve. Tehát nem besokallt, hanem veszekedett? Hmm, ez egy eléggé lehetséges opció. Lassan utána ballagtam, majd leültem mellé a szófára. Nem szerettem volna siettetni, mindössze csak kíváncsi tekintettel fürkésztem arcát.

- Volt már veled olyan, hogy egyszerre két ember küzdött azért, észrevedd? Ráadásul mind a két felet szereted és fontosak neked? De persze az a két hülye utálja egymást. Aminek... A picsába is, fene tudja, mi az oka. - elhúzta a száját, egy kisebb sóhajjal. Kacsójával hanyag mozdulattal túrt bele hajába, de nem nézett rám. Csendes, feszült figyelemmel várta a válaszom a szemkontaktus nélkül is. Elgondolkodtam a kérdésén. Tudtam, ki az a két ember, mert hülye nem vagyok és a baráti körét ismerem. Nem stalker vagyok, vagy megszállott, egyszerűen mindig mesél róluk, pont.

- Hol vannak most?

- Nem is érdekel. - megrázta a fejét, majd lehunyta a szemeit és hátradőlt. Szemei alatt karikákat viselt. Nem aludt az este? Áh, ő jó alvókával létezik. Akkor csak szimplán másnapos? Lehetséges. Akkor néz ki így.

- Oké, kezdjük azzal, hogy most mesélsz nekem, mi is a helyzet. Tao tegnap jött haza, elkérted magad tegnap tőlem. Most meg nem érdekel, hogy hol van? - felszaladt egyik szemöldököm, mire ő csak felnevetett. Annak kevés éle is bántotta a fülem.

- Mert az után, hogy Kris meg ő verekedtek, szerinted kellene, hogy érdekeljen? Kurvára nem. Főleg úgy, hogy semmi joga nem volt megütni. A másik hülye, meg minek provokálja? Tudja, hogy Tao hamar felkapja a vizet, erre tessék.

- Min vesztek össze?

- Iszogattunk tegnap este, meg akartuk ünnepelni, hogy hazajött. Vagyis érted. Aztán ugye Kris hazahúzott, mert még véletlen sem maradna, mi a fasznak. Reggel átjött. A ház, velünk együtt vállalhatatlan állapotokat produkált. Ez neki nem tetszett, mert aggódott értem. A többit tedd össze. - Tao féltékeny lett, nyilván. Ez ezer százalék. LuHannal szemben baromi birtoklás mániás, ha van egyáltalán ilyen szó. Ha nincs, most már van. Elhúztam a számat, kezem combjára tettem, kicsit meg is veregetve azt.

- Oké... Mihez akarsz kezdeni?

- Ne kérdezz hülyeséget, huh? Ha tudnám, szerinted itt lennél most? Nyilván nem. Utálom, hogy választás elé állítanak. Miért nem szerethetném őket kettejüket együtt? Ahogyan eddig.

- Mert ők nem csak a barátaid akarnak lenni most már Bambi. Azért utálja egyik a másikat, mert féltékenyek egymásra. Mind a kettő az első akar lenni számodra és az egyetlen. - erre felnyitotta a szemeit és előre dőlve, hitetlenül nézett rám, pislogva párat. Ismerem ezt a nézést. Most konkrétan nem hisz a fülének és reméli, hogy nem hülyültem meg. Vagy hogy adok neki okosabb érvet. De ez már régen nem erről szól. Miért vagy ennyire vak LuHan? Nekem ennyi is elég volt, hogy összeálljon a kép. Neked akkor miért nem?

- Mi bajod van?